Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Glaser Kati szédületes családi legendája és sok más csudajó a Cinemirán

2021. október 22. - dotandline

Az október 23-án kezdődő Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a 4-12 éves korosztálynak vetítik a világ legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló kis- és nagyjátékfilmjeit. A rendezvény továbbá számos izgalmas filmes workshoppal, neves magyar színésszel és Rutkai Bori Banda koncerttel várja a családokat az őszi szünet előtti hétvégén a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.

A CINEMIRA az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló családi rendezvényen a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit. A Cinemira TEEN után induló Cinemira KIDS kétnapos gyerekfilm ünnepen több mint nyolcvan országból száz gyerekfilm látható. Az óránként induló filmes programban korosztályokra bontva, 4-6, 7-9, és 10-12 éveseknek szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek. Itt debütál Jankovics Marcell kultikus rajzfilmje, a Fehérlófia 4K felbontású, digitálisan felújított változata. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet, ilyen a többszörösen díjnyertes, holland Csúnya Gyerekek Klubja, vagy az újrahasznosításról szóló, különleges olasz animációs mese, a Kikukázva. Emellett idén is megjelennek a hazai kedvencek, úgy mint a Kuflik és a Városi legendák című animációs sorozatok egész estés filmváltozatai.

A Családi legendák főszereplője a híresen nagy, összetartó család a Nádasberczy, ahol hagyomány, hogy minden 10 éves családtag kap egy másolatot a családi fényképalbumból, hogy megismerje a família történetét. Karolina most lett 10 éves, és örömmel gubózik be a nagy fotelba a családi fényképalbummal. Sokan gondolhatjátok majd, hogy mindaz, amit Karolina elmesél csak a képzelet szüleménye. De az alkotók mindenkit biztosítanak róla, hogy nem az. Bizonyíték van rá, a fényképalbum! Karolina, mint mindenki, nagyon szereti a családját különösen azért, mert náluk, mindenki furcsa. Szóval ez egy vicces film egy furcsa családról, a Nádasberczykről!

csaladi_legendak_01.jpg

Glaser Kati: Családi legendák

A Cinemira KIDS versenyfesztivál, ahol a rangos szakemberekből álló zsűri Aranymókus-díjjal jutalmazza a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként a gyerekzsűri dönt a legjobb magyar gyerekfilm díjáról. A rövidfilmes zsűritagok Markéta Pásmová, a Zlín Filmfesztivál művészeti igazgatója, Pantelis Panteloglou, a görög Olympia fesztivál helyettes művészeti igazgatója, és Lovas Rozi színművész. Az animációs zsűritagok Sümeghy Claudia producer, a JUNO11 filmgyártó cég alapítója, Martin Smatana animációs rendező, a Cinemira tavalyi animációs nyertese, valamint Barkóczi Janka, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum kutatója. Az ECFA (Európai Gyerekfilm Szövetség) zsűritagjai Felix Vanginderhuysen, az Európai Gyerekfilm Szövetség főtitkára, Michael Harbauer, a Schlingel Filmfesztivál igazgatója, és Jo-Anne Blouin, a FIFEM – Montreali Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál igazgatója.

A fesztivál interaktív lesz: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. Azok a gyerekek, akiket a színészmesterség érdekel, a Filmszínész leszek! beszélgetésen első kézből kaphatnak tippeket és hallhatnak kulisszatitkokat olyan sztároktól, mint Für Anikó (A Shrekből Fiona és számos további mesefigura szinkronhangja, az Örkény Színház színművésze), Lovas Rozi (HAB, A mi kis falunk), Nagy Ervin (Kincsem, Tanár úr) és Wunderlich József (A padlás, A Pál utcai fiúk).

feherlofia.jpg

Jankovics Marcell: Fehérlófia

"Vigyázat, csalok!" – Ez volt a mottója a legendás bűvésznek, Rodolfónak. Az illúziókeltés mestere születésének 110. évfordulójára emlékezve idézik fel izgalmas életútját lányával Gálvölgyi Judittal, és unokájával, Gálvölgyi Dorkával, Kelle Botond bűvész pedig interaktív bűvész show keretében avatja be a legfiatalabb generációt Rodolfo trükkjeinek világába. Sárkányjárgány, picikli, Űr Lakos a Cinemirán – idén a Rutkai Bori Banda is fellép a fesztiválon. A koncertet követő workshopon a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell videóklipet készíteni és szerepelhetnek is benne Borival.

A Cinemira gyerekfilm ünnepen a teljes család együtt alkothat. A különleges filmes programokon a gyerekek maguk festhetik meg saját csapójukat, kipróbálhatják magukat a Play VR eszközeivel a virtuális valóságban, vagy rajzolhatnak saját filmet 35mm-es szalagra. Idén ünnepli 40. évfordulóját ikonikus rókahősünk, Vuk, így a legkisebbeket puzzle, színező, kártyajátékok, kvíz, várja a Vuk játszósarokban, a Móra Könyvkiadó támogatásával.

A Cinemira napijegy 1500 forint, a diák napijegy (18 éves korig) 1000 forint, a workshopjegy pedig 500 forint fejenként.

További információ a jegyekről itt.A CINEMIRA Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál a Liszt Ünnep keretében a Müpa és az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány közös programja. A fesztivál támogatója a Nemzeti Filmintézet.

Forrás: Cinemira

süti beállítások módosítása