Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Bucsi Réka a Berlinale zsűrijében

2020. január 14. - Herczeg Zsófi

Ha páros év, akkor Bucsi Réka a Berlinalén – így van ez 2014 óta, amikor Symphony no. 42 című MOME Anim diplomafilmjével a Berlinale Shorts versenyprogramjában debütált, majd 2016-ban LOVE című, francia-magyar koprodukcióban készült első függetlenfilmjével, és 2018-ban Solar Walk című rövidfilmjével…

Tovább

Meglepetések az animációs Oscar-jelöltek közt

Minden évben úgy állunk az Oscar-hoz, hogy minek írjunk róla, hiszen úgyis unalmas és kiszámítható a jelöltek névsora, és már csak a Disney versenyez a Disney-vel, a kasszasikerek helyett magasabb művészeti ambíciójú egész estés filmeket, esetleg felnőtteknek szóló animációkat nemigen válogatnak be,…

Tovább

Te is vártad már a halált szakítás után?

Eljött végre a nap, amit már a 2018-as Kiskakas óta vártunk: online is nézhető Hegyi Olivér Take Me Please című MOME Anim diplomafilmje, melyben a legabszurdabb eseményeken keresztül élhetjük át a szakítás minden érzelmi hullámát. A 2018-as Kiskakason mutatkozott be Hegyi Olivér MOME animáció…

Tovább

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | December

Új év, régi sorozat – 2016 januárjában kezdtük A hónap animációi válogatásunkat, amiben az elmúlt hónap kedvenc rövidfilmjeit szedjük össze. Most a 2019 decemberi kedvencek következnek, melyben olyan izgalmas filmek is vannak, mint a rizográf technikával készült Duerrenwaid 8, vagy a Facing It, mely…

Tovább

Ficsúrok, házmesterek, pszichedelikus világvége – Helló 2020!

Elérkezett 2020 is, amit mi mással is köszönthetnénk, mint animációkkal. Így újév első napján, másnaposan vagy frissen kialudtan nézzétek meg ezeket a szuper kisfilmeket a 20. századból! Vajda Béla dokumentarista Pléh-boya (1973) egy olyan férfit szólaltat meg, aki nappal tetőfedőként dolgozik,…

Tovább
süti beállítások módosítása