Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Június 22-én búcsúztatják Jankovics Marcellt

2021. június 15. - dotandline

Június 22-én, kedden 14.30-kor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Jankovics Marcelltől  közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn az MTI-vel.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a nemzet művésze, az MMA tiszteletbeli elnöke május 29-én, 79 éves korában hunyt el. Temetése a Katolikus Egyház szertartása szerint történik.

Jankovics Marcell népszerűségét animációs filmjei mellett közösségépítő, pozitív lelkiségének köszönheti. Oldott előadói stílusa és magabiztos szakmai tudása miatt méltán lett közkedvelt, a magyar kultúra meghatározó személyisége. Vizuális művész, közéleti ember, népmesekutató, reneszánsz műveltségű gondolkodó volt.

A hetvenes években a Kisképzőben, majd 1981-től az Iparművészeti Főiskolán tanított animációt. 1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja, két évvel később a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatója lett. Volt a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának, illetve a Magyar Művelődési Társaság elnöke is.

jankovics_marcell_2021.jpg

Jankovics Marcell otthonában (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Első egész estés rajzfilmje, a János vitéz 1973-ban készült el, majd 1981-ben mutatták be a másodikat, a Fehérlófiát. 1975-ben Oscar-díjra jelölték Sisyphus című filmjét, Küzdők című alkotása elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díját 1977-ben. Ebben az évben kezdte el a Magyar népmesék sorozatot, amelyet forgatókönyvíróként, rendezőként, tervezőként 2002-ig gondozott. Az ember tragédiája című Madách-mű rajzfilmváltozatáért a Magyar Újságírók Országos Szövetségének díját kapta meg 2012-ben. Legutolsó műve Arany János Toldi című verses regényének animációs adaptációja, melynek munkálatai idén év elején fejeződtek be. A sorozat nagyjátékfilmes változatát továbbra is tervezik alkotótársai. Jankovics Marcell életéről és munkásságáról itt emlékeztünk meg hosszabban.

Forrás: MTI

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Május

Erős hónap volt a május is, többek közt ekkor debütált neten Michael Frei zseniális kisfilmje a csoportkommunikációról, ami aktuálisabb, mint valaha. De nem ez az egyetlen animáció a válogatásban, ami a járványidőszak alatt új értelmet kapott, vagy épp alatta készült. Élvezzétek a májusi válogatásunkat!

Tovább

50 éves a Kecskemétfilm

Generációk nevelkedtek a hungarikummá nyilvánított Magyar Népmese sorozaton, Kecskeméten készült a legendás Vízipók-csodapók, három Oscar-jelölés és egy César-díj fémjelzi az itt gyártott nemzetközi produkciókat, nemrégiben pedig befejeződött a Toldi sorozat animálása és közeleg az általuk létrehozott 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és még mindig vannak új terveik. 50 éves a Kecskemétfilm, melyet az indulás óta az immár 80 éves Mikulás Ferenc vezet.

A Pannónia Rajzfilmstúdió első vidéki stúdiója 1971. nyarán alakult meg Kecskeméten, a most 80 éves Mikulás Ferenc irányításával, aki azóta is a stúdió vezetője. Az első rajzfilmszéria, amelyhez a stúdió tervezéssel és részfeladatok elvégzésével járult hozzá, az Egér a Marson volt 1975-ben. Majd a kecskemétiek első nagy sikere a Szabó Szabolcs rendezte Vízipók-csodapók sorozat volt, melyet 46 ország vásárolt meg. A legendás sorozatból 1983-ban mozifilm változat is készült, ami 2019-ben digitálisan felújítva ismét a mozikba került, hogy szülők és gyermekek egy újabb generációja ismerkedhessen meg az élővizek kedves és gyakran mókás kis lakóival, miközben megtanulhatják, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon.

mikulas_ferenc_kaff_2015_2.jpg

Mikulás Ferenc a Magyar Animáció 100 kiállításon

A Kecskemétfilm következő nagy sikere a Magyar népmesék több évada volt, melynek gyártása Jankovics Marcell vezetésével 1977-ben kezdődött.  "Elsősorban az volt a célunk, hogy korszerű formában megörökítsük azokat a néprajzi és irodalmi értékeket, melyekbe beleszülettünk, hogy közvetítsük a felnövekvő generációk számára is." – nyilatkozta Mikulás Ferenc. A sorozatot, melyet időközben hungarikummá nyilvánítottak, a világhálón azóta 170 országból 134 millióan látták.

Tovább

Varsányi Ferenc és Fazakas Szabolcs az Animációs esték vendége

Az Animációs esték – Hagyomány és haladás című online sorozat keretében június 10-én Kollarik Tamás vendége Varsányi Ferenc filmrendező, forgatókönyvíró és Fazakas Szabolcs operatőr, grafikus lesznek.

Az MMA MMKI által életre hívott Animációs esték – online beszélgetéssorozat folyamán eltérő generációk képviselői ülnek egy asztalhoz a házigazdával, a Magyar Filmdíjas, a Bánffy Miklós-díjas producer, egyetemi oktató Kollarik Tamással.

varsanyi_ferenc.jpg

Varsányi Ferenc

Az aktuális rész vendége az Emmy- és Balázs Béla-díjas Varsányi Ferenc, aki több mint negyven éve rendez és ír forgatókönyveket, animációs és élőszereplős darabokat egyaránt. Dolgozott az összes nagy magyarországi animációs stúdióban, a Magyar Televíziónál, egy ausztrál, két amerikai, egy dél koreai, egy tajvani, egy indiai és egy arab stúdióban. Tanított a Színház – és Filmművészeti Egyetemen, a Metropolitán Egyetemen és a MOME Animációs Szakán.

Tovább

Jön a harmadik Kuflik-film

Az idei nyár tele lesz mókával: augusztus 12-én érkezik a nagysikerű Kuflik folytatása, A kuflik és az Akármi mozifilm. Az egész estés rajzfilm ezúttal is KEDD Animációs Stúdió gyártásában, Dániel András könyvsorozata alapján készült. 

A Kuflik az elmúlt évtized egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozatából készült mozi franchise. A történetek főszereplője hét abszurd, de nagyon szerethető figura, a kuflik: Zödön a legzöldebb, Pofánka a legpirosabb, Titusz a legsárgább, Hilda a leglilább, Valér a legkékebb, Bélabá a legbarnább, Fityirc meg a legszürkébb, mert… hát, mert annak is lennie kell valakinek! Mindegyikük külön egyéniség, akikkel a gyerekek könnyedén azonosulni tudnak. A legszívesebben lustálkodnak vagy játszanak, de határtalan kíváncsiságuk miatt még gyakoribb, hogy különös kalandokba keverednek az elhagyatott réten, ahol sok más, furcsa lénnyel együtt élnek.  

A kuflik fantáziavilágában a legképtelenebbnek tűnő dolgok is megtörténhetnek. A sorozat abszurd humorával és szokatlan képi világával minden korosztálynak szórakozást nyújt, de esszenciáját a gyerekek értik igazán. Dániel András könyvsorozata alapján eddig két mozifilm született: az Egy kupac kufli és a Mi újság, kuflik?, a harmadik, A kuflik és az Akármi pedig augusztus 12-től látható a mozikban.

a_kuflik_es_az_akarmi_vandorkaktusz.jpg

A kuflik és az Akármi

Tovább

A 90-es évek partiflyereit keresik a Kék Pelikan alkotói

Pár éve a hamisított vonatjegyekkel utazók igaz történeteit gyűjtötte össze, most pedig a kilencvenes, kora kétezres évek kultikus partiflyereiből rendez közösségi gyűjtést a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm rendezője, Csáki László képzőművész-rendező. Ahogy a legjobb történetek, úgy a legjobb szórólapok is bekerülnek majd a készülő filmbe.

A kilencvenes, kora kétezres évek kultikus partijainak szórólapjai, azaz flyerei egy egész korszak fergeteges hangulatát őrizték meg: ezekből a flyerekből rendez most közösségi gyűjtést Csáki László, a Kék Pelikan rendezője. "Régi gyufásdobozokból, kártyanaptárakból létezik már gyűjtemény, de a kilencvenes, kora kétezres évek mindennapjait meghatározó, kultikus bulikat – például a frankhegyi bulit, a Süss fel napban és a PeCsá-ban rendezett partikat vagy a Tilos Rádió és az A38 bulijait – hirdető szórólapokat tudtommal még senki sem gyűjtötte össze. Szeretnénk megjeleníteni ezeket a flyereket a Kék Pelikanban, ezért mindenkit arra kérünk, ha őriz otthon ilyet, juttassa el hozzánk. Mi beszkenneljük és archiváljuk, majd visszaadjuk a tulajdonosának" – mondta a rendező. 

csaki_laszlo_x_kek_pelikan_09.jpg

Kék Pelikan (Forrás: Umbrella)

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil