A Bottle egy homokember és egy hóasszony keserédes szerelmi történetét meséli el, akik anyagukból adódóan külön földrészen élnek, az egyetlen kommunikációs csatorna köztük egy palack, ezen keresztül üzengetnek egymásnak. Mindkét fél a saját élőhelyén előforduló anyagokat küldi a másiknak, amivel fokozatosan alakul és rajzolódik ki a két, kezdetben személytelen természeti anyag egyénisége, a végén pedig elérkeznek a nagy – és végső – találkozás ötletéhez.
Ahogy már Shakespeare is megírta, "hű lelkek násza nem ismer akadályt", így a kisfilm két főszereplője sem, még akkor is kitartanak egymás mellett, ha pontosan tudják, milyen vég vár rájuk. A szerelem ezerféle jelentését és kifejezési módját, de ha egyet hátra lépünk, akkor a barátság mibenlétét is kiolvashatjuk a két formátlan figura kapcsolatából. Kezdve attól, hogy a távolság nem feltétlenül számít a kapcsolattartásban, hogy eltérő kultúrák képviselői is képesek jó viszonyban lenni, vagy hogy mennyire hat az egyik életére a másik, hogy milyen módon formálja saját képére az egyik a másikat, hogy egy kapcsolatot csak a folyamatos és kölcsönös figyelmességen alapul. Vagy éppen pusztán azt, hogy milyen mohón szeretnénk örömet okozni a másiknak és ez akkor is sikerül, ha mások számára furcsának tűnhet az ajándék. És ezek még csak a legalapvetőbb gondolatok voltak, amik a szerelemmel vagy barátsággal kapcsolatban eszébe juthatnak az embernek.
A kisfilmet jegyző Kirsten Lepore a CalArts (California Institute of the Arts) hallgatójaként készítette ezt a stop-motion animációt, amiben a két fő animált anyag a hó és a homok. Lepore már egy korábbi filmjében, a Sweet Dreams-ben is az összeférhetetlenséget, a két teljesen eltérő kultúrából származó figurát: a dzsentri édességvilágból érkező muffint és a puritán zöldségvilágban élő sütőtököt párosította, az ő szerelmüket helyezte a középpontba, mindezt a muffin személyes vágyódásán és robinson crusoe-i utazásán keresztül bemutatva.
A Bottle kiválósága nem pusztán az ötletben, de a kivitelezésben is rejlik. Lepore a legminimálisabb és legkézenfekvőbb anyagokkal képes dolgozni, és olyan egyszerű ételekből, mint a fagyis tölcsér, a muffin, a nyalóka is képes önálló világokat felépíteni, amikben a szereplőknek felismerhető karaktere van, még arc nélkül is. A Bottle-ben is ezt látjuk, hiába pusztán egy halom hó és egy kupac homok a főszereplő, a hozzájuk adott apró élőhelyi jellegzetességek és mozgásuk (illetve annak illúziója) formálja őket élőkké, akikkel a néző képes együttérezni. És mi az animáció lényege, ha nem az életre keltés, ami nem csak a filmszalagon, de a befogadóban is megmozgat valamit.
A Drive már biztosan egy olyan film, ami akárhány év elteltével újranézve is lenyűgöz minket, de ha végignézni nincs időnk, akkor itt egy alkotópáros, a párizsi Gobelins-en végzett Tom Haugomat és Bruno Mangyoku egy percbe sűrített hommage videója, ami nem sokkal a film mozikba kerülése után készült.
Haugomat és Mangyoku minimalista stílusban, de meglehetősen hűen interpretálta a film amúgy is egyedi atmoszféráját, amire a zeneválasztás is ráerősít. Glass Candy Digital Versicolor című száma hallatán a Nicolas Winding Refn rajongók felkaphatják a fejüket, ugyanis a rendező 2008-as, Tom Hardy főszereplésével készült Bronson című filmjében is többször használta, például ez szól a végefőcím alatt is.
A rövidfilm egyetlen hibája, hogy csupán egy perces, de ha valaki hosszabb ideig szeretne elmerülni a film hangulatában, az hallgassa meg Phil Jensky Tribute to Drive című albumát, ami ügyesen próbálja megidézni a Drive zenevilágát.
2009-ben a Mad World Designs péntek 13. alkalmából összedobott egy mashupot néhány Scooby Doo epizódból és pár Péntek 13-film hangsávjából. A történet nagyjából követi a hagyományos slasher-narratívát és a szereplők is az öt tipikus karaktert testesítik meg. Viszont az alkotók csavartak egyet a dolgon, amit valószínűleg főleg a Scooby Doo sorozat ismerői fognak különösen értékelni, ugyanis ebben az extra epizódban Bozont a drogellenes és Vilma a szajha.
A The Curse of Crystal Lake vágási sutaságai ellenére érdekes kisfilm, mert szépen példázza hogyan lehet összepárosítani hasonló témájú műveket úgy, hogy megtartsa az eredeti, szorongáskeltő légkört és ne váljon egyik paródiájává sem, hiszen a humort a néző többlettudása adja. Sok vért azért ne várjon senki, mégiscsak gyereksorozatból van összeállítva a videó.
A lenti, bábanimációval készült videó szintén a Scooby Doo vs Jason témához nyúl, de ezt inkább humoros, mintsem félelemkeltő célzattal teszi, viszont annál több vérrel.
Az I’m fine thanks-ben egy fiatalember tekint vissza az életére a halála előtt, egészen kisgyerekkortól a felnőttkorig. Az óvodában egy idősebb lány megállítja biciklizés közben és összetöri a dudáját, majd meg is üti, később látjuk, hogy mennyire nehezen megy neki a tanulás, amit a tanár türelmetlensége sem könnyít meg, hogyan próbál barátnőt szerezni, sikertelenül, és még a metrón sem veszi észre senki. Még ha a folyamatos fiatalkori kudarcokon, a testi alkatán, a lassú észjárásán és mellőzöttségén képes is túltennie magát, mikor a gyerekkori ellensége bejelöli egy közösségi oldalon, elszakad a cérna. Innentől kezdve elindul a lavina, mindenhol kitör belőle az addig elfojtott verbális agresszió, de még így is a totális érdektelenségbe ütközik, ami tovább ront lelkiállapotán, ez a frusztráció pedig a testi erőszakban csúcsosodik ki.
Eamonn O’Neill jó pár díjat bezsebelt kisfilmje vizuális sokszínűsége és formai egyszerűsége ellenére korántsem könnyű alkotás. Egy olyan hétköznapi problémát jár körül, amivel mindannyian találkozunk. Nem hiába végződik úgy a film, hogy „Én egy normális emberi lény vagyok”, mert valóban mindenkivel előfordult már életében, hogy elege lett a világból, minden egyszerre összejött, vagy éppen egy pillanat alatt beugrott az összes korábbi sérelme, ezt pedig kiadta volna magából, de a társadalmi konvenciók miatt nem tehette. A cím is erre kontrázik rá, amikor találkozunk egy ismerőssel és megkérdezi, hogy vagyunk, aktuális állapotunktól függetlenül mi mást mondhatnánk, mint hogy kösz, jól. De már a képi világ első ránézésre vidám megjelenése is ezt erősíti, hogy a csillivilli felszín mögött igenis sok probléma rejtőzhet, amit csak egy hajszál választ el a kitöréstől. A rendező pedig szépen vezeti át az idilli gyerekmeséket idéző látványt a szürreális, lassan megtébolyodó elme külvilági kivetülésére.
O’Neill filmje éppen ezért hatásos, mert több szinten mutatja be ezt a kisszerűnek tűnő, mindennapos problémát, nem csak a hányattatott gyerekkorú, de az idilli környezetben felnövő ember sem tagadhatja meg a társadalmi élet által kiváltott feszültséget és a levezetés vágyát, amit jó esetben a sport elégít ki. Ahogy Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című könyvének nyitóidézete is hangzik: „Megszabadul az ember-lét fájdalmától az, aki elállatiasodik”, itt főszereplő figuránk kitörő ösztönei csak még mélyebbre taszítják emberléte fájdalmában, aminek eredménye végső soron a fent leírtak, megszabadul a lét fájdalmától is.
Animációs filmnapokat rendeznek az Örökmozgóban 2015 március 20. és 22. között. A három nap alatt több, mint 100 rövidfilm, eredeti rajzfilmképekből álló kiállítás és gyerekprogramok várják a látogatókat.
Gyerekprogramok: - A Visegrádi 4-ek mesefilmjei (35mm!) - 100 részes Magyar népmesék (35mm!) - Mesefilmek egykor és ma (retró és kortárs vers- és dalfilmek) - Magyar, lengyel és csehszlovák diamesék (Bíró Ferenc diafilmgyűjtő válogatása) - Rajzfilmkészítő műhely (szombaton és vasárnap napközben az Örökmozgó előterében)
Rövidfilmvetítések: - A magyar animáció legjava: kortárs fiatal rendezők friss munkái és kedvenc magyar rövidfilmjei - 30 éves a KAFF: válogatás a kecskeméti animációs fesztivál díjnyertes filmjeiből - Best of MOME Anim: válogatás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs diplomafilmjeiből (1984–2014)
március 20., péntek
18.30Megnyitó és vetítés Magyar animáció egykor és ma 1. Szabó Sarolta & Bánóczki Tibor (Domestic Infelicity), Bella Szederkényi (50') Macskássy Gyula, Várnai György: Az öreg (1971, 2’, 35 mm) Orosz István: A kert (1993, 6’, 35 mm) Szoboszlay Péter: Rend aházban (1970, 5’, 35 mm) Bánóczki Tibor: Holtágban (2002, 5’, 35 mm) Szederkényi Bella: Orsolya (2009, 5’, HD-video) Bánóczki Tibor, Szabó Sarolta: Leftover / Maradék (2014, 14’, HD-video)
20.00Ízelítő az Örökmozgó Animációs Filmnapok filmjeiből(60')
március 21., szombat
10.30Retró szlovák mesefilmek (70', 35mm)
Viktor Kubal: Cvik és Cvak házat épít (Cvik a Cvak stavajú, 1970, 6’) Viktor Kubal: Dita a levegőben (Dita vo vzduchu, 1970, 7’) Viktor Kubal: A két jóbarát (Dvaja dobrí kamaráti, 1972, 7’) Viktor Kubal: Hraskó Jankó (Janko Hraško, 1972, 7’) Vladimír Pikalík: Gongo és a tévé (Gongo a televízory, 1980, 7’) Vladimír Pikalík: A motoros zongora (Motoklavír, 1984, 7’) Vladimír Malk: Baba az autógyárban (Bábätko v továrni, 1990, 6’) František Jurišič: A bölcs kismalac (Múdre prasiatko, 1982, 11’) Vlastimil Herold: Nagyi, a boszi (Babka ježibabka, 1980, 7’)
11.45Retró cseh mesefilmek 1. (70', HD-video)
Hermína Týrlová, František Sádek: A játékok lázadása (Vzpoura hraček, 1946, 14’) Břetislav Pojar: Az oroszlán és a dal (Lev a písnička, 1959, 15’) Václav Debich: Negyven öregember (Čtyřicet dědečků, 1962, 8’) Miloš Makovec: Az elveszett őrjárat (Ztracená varta, 1956, 13’) Václav Debich: Billy és a félős nyúl (Kamenáč Bill a drzí zajíci, Czechy 1964, 10’) Hermína Týrlová: Két gombolyag fonál (Dvě klubíčka, 1962, 8’ František Vystrčil: Hely a napon (O místo na slunci, 1959, 5’)
15.00Kortárs és retró mesefilmek (50')
Richly Zsolt: Kockásfülű nyúl – Kriszta a játszótéren (1974, 7’, 35 mm) Horváth Mária: Az éjszaka csodái (1982, 8’, 35 mm) Keresztes Dóra: Eszterlánc (2014, 5’, HD-videó) Horváth Mária: Magyar népmesék – Hogyan telt a gyermekkorom (2007, 8’, HD-videó) Felvidéki Miklós, Tompa Borbála, és Juhász Márk: Szalóki Ági – Pista bácsi (2011, 2’, HD-videó) Jurik Kristóf, Klungl Mátyás: Misztrál együttes – Béka tangó (2011, 3’, HD-videó) Tamás Iván: Hogyan keletkezett a világ? (2013, 6’, HD-videó) Bakos Barbara: Kiss Judit – Kék őzek (2013, 2’, HD-videó) Traub Viktória: Vastojás (2015, 12’, HD-videó)
16.00 Diamese-vetítés (60')
17.00KAFF 30 / 1. (50')
Békési Sándor: Fények virradat előtt (1984, 4’, 35 mm) Macskássy Kati: Ünnepeink (1982, 12’, 35 mm) Varga Csaba: A szél (1985, 7’, 35 mm) Weisz Béla: Ajtó 1. (1987, 2’, 35 mm) Tóth Pál: A szentjánosbogarak nemi élete (2000, 8’, HD-videó) Alekszej Alekszejev: Log Jam – KJFG No. 5 (2008, 2’, SD-videó) M. Tóth Géza: Ergo (2008, 12’, HD-videó)
19.00 Magyar animáció egykor és ma 2. (50') Glaser Kati, Bertóti Attila, Tamás Iván
Dargay Attila: Variációk egy sárkányra (1967, 8’, 35 mm) Macskássy Gyula: A számok története (1962, 11’, 35 mm) Horváth Mária: Ajtó 3. (1987, 2’, 35 mm) Tamás Iván: Hogyan keletkezett a világ? (2013, 6’, HD-videó) Bertóti Attila: Mese (2014, 8’, HD-videó) Glaser Kati: Három nagymamám volt (2012, 16’, HD-videó)
20.00 Magyar animáció egykor és ma 3. (50') Bera Nándor, Kreif Zsuzsanna
Macskássy Gyula: A telhetetlen méhecske (1958, 16’) Csermák Tibor: A pirospöttyös labda (1961, 8’) Macskássy Gyula: Peti és a gépember (1961, 10’) Macskássy Gyula, Várnai György: Uhuka, aki egész nap a TV-t nézte (1969, 8’) Richly Zsolt: A hétpettyes autó (1973, 7’) Tóth Pál: Hogyan lehet megijeszteni az oroszlánt? (1981, 10’)
15.00Kortárs és retró mesefilmek 2. (50')
Csonka György: Altató (1974, 3’, 35 mm) Richly Zsolt: Kockásfülű nyúl – Repülő térkép (1976, 7’, 35 mm) Jankovics Marcell, Horváth Mária: Magyar népmesék: A királykisasszony jegyei (1979, 9’, HD-videó) Keresztes Dóra, Orosz István: Aranymadár (1987, 13’, HD-videó) Horváth-Molnár Panna: Magyar László – Majom (2013, 2’, HD-videó) Bognár Éva Katinka: Varró Dániel – Nyúl tavaszi éneke (2013, 2’, HD-videó) Vácz Péter: Lackfi János – Parabola (2013, 1’, HD-videó) Tamás Iván: Hogyan keletkezett a világ? (2013, 6’, HD-videó) Vácz Péter: Nyuszi és Őz (2012, 16’, HD-videó)
16.006 Magyar népmese (60', HD-videó)
Horváth Mária: A szegényember és a kutyácska (2011, 8’) Nagy Lajos: A selyemrét (2011, 8’) Horváth Mária: Szóló szőlő, mosolgyó alma, csengő barack (2011, 8’) Nagy Lajos: Mátyás király aranyszőrű báránya (2011, 8’) Horváth Mária: A rest legényről (2011, 8’) Nagy Lajos: Az elégedetlen fazék (2011, 8’)
17.00KAFF 30 / 2. (50')
Nagy Gyula: Ujjhullám (1987, 2’, 35 mm) Szilágyi Varga Zoltán: Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat (1991, 7’, 35 mm) Milorad Krstic: My Baby Left Me (1995, 8’, 35 mm) Rofusz Kinga: Arlequin (2002, 7’, 35 mm) Bertóti Attila: Ariadné fonala (2009, 9’, HD-videó) Illés István: track32 (2011, 4’, HD-videó) Vácz Péter: Nyuszi és Őz (2012, 16’, HD-videó)
18.00 Magyar animáció egykor és ma 4. (50') Csáki László, Bálint Farkas Gelley
Reisenbüchler Sándor: Isten veled, kis sziget! (1985, 13’, 35 mm) Nagy Gyula: Süti (1984, 10’, 35 mm) Csáki László: My Name is Boffer Bings (2012, 20’, 35 mm) Kovásznai György: Várakozni jó (1969, 4’, HD-videó) Gelley Bálint: Otthon (2012, 6’, HD-videó)
19.00 Magyar animáció egykor és ma 5. (50') Magyarósi Éva, Tóth Luca
Molnár Péter: Majd a tisztáson (1982, 9’, 35mm) Molnár Jacqueline: Pirosvirágú narancskék (2002, 5’, 35 mm) Magyarósi Éva: Láthatatlan rajzok (2012, 13, HD-videó) Kovásznai György: A 74-es nyár emléke (1974, 10, HD-videó) Tóth Luca: A kíváncsiság kora (2013, 8’, HD-videó)
16:00 ÚJ ÉSZT ANIMÁCIÓ össz. 67’, eredeti nyelven, angol felirattal
Az erdő túloldalán(Teisel pool metsa) rendező: Anu-Laura Tuttelberg, 2014, 10'00 Tündérmese telis-tele fénnyel, varázslattal és nosztalgiával. Egy agyagbaba életre kelti saját környezetét, és egy állandóan változó, nyugtalanítóan szürreális világban találja magát. A jeleneteket természetes fényben vették fel, melynek változásai még erőteljesebben érzékeltetik a filmben múló időt.
A legrosszabb, ami történhet(Must stsenaarium) rendező: Kristjan Holm, 14'40 A két cégvezető, Adolf és Rudolf hosszas tervezés és tárgyalások során megoldja a vállalkozásukat biztos csőddel fenyegető problémát. Néha nem kell több, mint egy jól olajozott fogaskerék, és minden működhet tovább a megszokott rendben.
Csillagok (Põhjatäht) rendező: Mattias Mälk, 2014, 14'13 Egy búvár felfedezi a tengeri és az égi csillagok végzetes kapcsolatát. Amikor egy éjjel a maffiafőnök észreveszi, hogy eltűnt az égről egy csillag, egyből a búvárt gyanúsítja. A maffiózó kedvese elcsábítja a búvárt, és elaltatja, hogy megtalálhassa az elveszett csillagot. Közben azonban ő maga is elalszik. Álmukban egymásba szeretnek, az égi csillagok kibillennek egyensúlyukból, a dühös tengeri csillagok pedig támadásba lendülnek...
A tudatalatti háza(Alateadvuse maja) rendező: Priit Tender, 2014, 10'41 A Féreghizlaló rendezőjének játékos, szellemes és szürreális animációs filmje a Kéményseprő álmaiba nyújt betekintést, a pszichoanalitikus álomfejtés hagyományát és a modernista tudatfolyam módszerét idézve fel bennünk. Az álmában a tengerparton sétáló Kéményseprő a Tudatalatti Házához ér, amely az Égő Nő tulajdona. Egy furcsa szimbólumokkal, átváltozásokkal teli, kiszámíthatatlan világba csöppen – egy egyszerre vonzó és fenyegető környezetbe, ahol nem érvényesek a fizika szabályai vagy az ésszerűség.
Apa(Papa) rendező: Girlin-Basszovszkaja, 2014, 16' Egy anya megpróbálja összetartani szétesőben lévő családját, de ez a másik fél erőfeszítései híján lehetetlennek bizonyul. A gyermek hiányolja a szeretetet, miközben próbál szeretni és megbízni egy emberben, aki talán soha sem létezett. Csak a képzelet marad és a remény, hogy mégis valós személy...
18:00 A FÉREGHIZLALÓ (Ussinuumaja) (A féreghízlaló nyomában című dokumentumfilm kísérőfilmjeként) 2012, észt animációs film, 15’, rendező: Priit Tender észt, orosz és angol nyelven, magyar felirattal
Március 22.
16.00 PRIIT ÉS OLGA PÄRN RETROSPEKTÍV dialógus nélkül, 18 éven felülieknek!
Fekete plafon 1. rész (Must lagi episood, Észtország, 2007, 5') A 2007-ben megjelent animációs antológia epizódjainak rendezői egy-egy általuk választott verset álmodtak vászonra. A Pärn páros a 20. század egyik legjelentősebb észt költője, Juhan Viiding versét animálták.
Az Élet Gabriella Ferri nélkül (Elu ilma Gabriella Ferrita, Észtország, 2008, 43'45) Drámai történet szerelemről, zárt ajtókról, egy arctalan betörőről, egy sérült gólyáról, egy eltűnt laptopról és a virtuális prostituáltként ténykedő O’Key nővérekről... A filmben nyoma sincs Gabriella Ferrinek, de a vége majdnem happy end.
Búvárok az esőben (Tuukrid vihmas, Észtország, 2010, 23'21) A kora reggel hazatérő nő és a hajnalban munkába induló férfi csak egy búcsúcsók erejéig találkoznak. Egy nagy hajó süllyed lassan, de biztosan. A férfiak a munkájukat végzik, itt nincs helye a kapkodásnak, és csak egyszer lehet hibázni... Az eső vigasztalanul zuhog, közeleg az esti búcsúcsók ideje.
Pilóták hazafelé (Lendurid koduteel, Észtország/Kanada, 2014, 16') A pilóták hazaútja hosszú és viszontagságos. Sivatagi forróság, jeges magashegyi orkán és szúnyogok gyötrik elcsigázott testüket, napjaik a reménytelenség jegyében telnek. De minden nappal után eljön az éj...
A szegedi Grand Caféban:
március 18. 19:00 Priit és Olga Pärn retrospektív
március 22. 19.00 Új észt animáció
március 24. 19:00 A féreghízlaló (A féreghízlaló nyomában című dokumentumfilm kísérőfilmjeként)