Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Milyen a kortárs magyar animáció? Az alkotók elmondják!

2018. augusztus 06. - dotandline

ANIM RELOAD címmel új előadás-sorozatot indít az Ybl Budai Kreatív Ház, amely lehetőséget kínál fiatal rajzfilmes tehetségek és egyúttal az újragondolt magyar animációs hagyomány bemutatására. Az első alkalom beszélgetőpartnerei Zétényi Borbála és Kreif Zsuzsanna rendezők.

Kéthetente, összesen 10 alkalommal mutatkoznak be fiatal magyar animációs tehetségek a Kovásznai Szalonban. Valamennyien a 2010-es években kezdték pályájukat, sokan közülük nagyon gyorsan dobogós helyezéseket értek el különböző filmfesztiválokon. Közös bennük, hogy a kreatív ipar új ágaihoz is kapcsolódnak, jól értenek az új médiaplatformokhoz, és sokféle felhasználói helyzetben feltalálják magukat. 

Az egyes előadások alkalmával a személyes bemutatkozáson túl sor kerül az alkotó rövidfilmjeinek vagy éppen az őt inspiráló korábbi filmek bemutatására. A sorozat célja, hogy nyilvánosságot adjon az új rajzfilmes generációnak, melynek tagjait meglepően sok közös inspiráció kapcsol össze, és akik ugyanakkor egy-egy sajátos rajzfilmes stílusirányt képviselnek. 

limbo_limbo_travel_02.png

Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála: Limbo Limbo Travel

Zétényi Borbála és Kreif Zsuzsanna rendezőknek több közös filmjük is van. A Limbo Limbo Travel című rövidfilmjükben – amely számos nemzetközi díjat nyert – fantasztikusan szatirikus képeikkel találó, globálisan érvényes világnézetet fogalmaznak meg a nő–férfi viszonyról. Kovásznai György szellemiségét folytatva animált karaktereik az érzelmi állapotuknak megfelelően vesznek fel szinte amorf formákat, szürreális helyszíneken abszurd szituációkat jelenítenek meg. Az idén ősszel a televízióban is látható, új Candide című animációs sorozat rendezőjeként és art directoraként is együtt dolgoztak.

Az estek háziasszonya és moderátora Iványi-Bitter Brigitta művészet- és rajzfilmtörténész, kreatív producer, aki nemcsak Kovásznai György-kiállítás kurátora, hanem a Kovásznai-életműből inspirációt merítő Candide kreatív producere is. 

Az első alkalom időpontja: 2018. augusztus 9. 18.00-19.30

Helyszín: Ybl Budai Kreatív Ház (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.)

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés a regisztracio@budaikreativhaz.hu címen.

Az első alkalom eseménye itt.

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Július

2018. augusztus 05. - dotandline

Rég volt ilyen erős hónap, mint a július! Felkerült netre Tóth Luca sokszorosan díjazott Superbia című genderfilmje, Pataki Szandra drótból készült METU diplomamunkája, a WireLess, Nikita Diakur fantasztikus Ugly-ja, mely teljesen új megvilágításba helyezi a számítógépes animáció alkalmazását, Nata Metlukh egy 360 fokos 2D animációval jelentkezett, de láthattok egy Twin Peaks-homage szösszenetet is. A korábbi hónapok kedvenceit itt tudjátok visszanézni.

Tovább

Írj animációs mesefilm-sorozatot

2018. augusztus 01. - dotandline

A Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér az Illyéses Diákokért Alapítvánnyal, a Manifeszt Egyesülettel és az Amijó Projektfejlesztési Irodával együttműködésben animációs mesefilm-fejlesztési pályázatot hirdet fiatal animációs filmkészítők számára.

A pályázatra azok a független alkotók pályázhatnak, akik megfelelnek az alábbi feltételek közül legalább egynek:

  • az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia mozgóképi animációkészítő szakos, jelenlegi vagy végzett diákja,
  • a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézetének jelenlegi vagy végzett diákja,
  • a Budapesti Metropolitan Egyetem animációs szakos, jelenlegi vagy végzett diákja,
  • a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékének jelenlegi vagy végzett diákja,
  • részt vett a Manifeszt Egyesület által szervezett Animogy1.0 animációs forgatókönyvíró workshopon.

Az animációs technikával készítendő mesefilm-sorozat alapötlete kötődjön, de ne korlátozódjon a budaörsi Kő-hegyhez. A Kőhegyi-mesék, mint filmsorozat épülhet rajzfilmre, báb- vagy stop-motion animációra, illetve bármilyen tetszőleges animációs technikára, amelyben valamilyen formában megjelenik a kő, illetve a Kő-hegy. A  filmsorozat a szabad asszociációknak teret engedve bármiről szólhat, bármilyen egyedi ötlet felhasználásával. Legalább 6 és legfeljebb 20 epizódból álló, epizódonként 3-8 perces animációs mesefilm sorozatterv-ötlettel lehet pályázni, amely a 4-6, 6-10 vagy 10-12 éves korosztály számára készül.

animogy_2_0.png

Tovább

Hasít a sellős animáció

2018. augusztus 01. - dotandline

Ausztrália legrangosabb filmfesztiválja, a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál és a kanadai Calgary Nemzetközi Filmfesztivál is versenybe válogatta a Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című rövidfilmjét.

Két Oscar-kvalifikáló fesztiválon, Ausztrália legrangosabb filmfesztiválján, az augusztus 2-án kezdődő Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon (MIFF), majd szeptemberben a kanadai Calgary Nemzetközi Filmfesztiválon is versenyez Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című alkotása. A MIFF és a CIFF is Oscar-kvalifikáló fesztivál, így az ott díjat nyerő alkotások jogosulttá válnak arra, hogy nevezzék a 2019-ben megrendezett 91. Oscar-átadóra.

A filmben a 8 éves Tilda emlékképei elevenednek meg a saját cirkuszukat működtető családjáról. Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. Cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak.

Tovább

Drót drótnak farkasa – Online a WireLess

Már a neten is nézhető Pataki Szandra Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakán készült diplomafilmje, a WireLess.

drótból alkotott stop motion animációban a világ egyetlen, végtelen hosszúságú drótszálból keletkezett. Mivel minden és mindenki ugyanabból a szálból született, ezért a közös drót fizikailag is összekapcsolja őket, és egyetlen mozdulat is képes megbontani a rendet. A történet főhőse minden erejét beleadva próbálja húzni az előtte lévő drótot, hogy magára pakolja, ezáltal erősebb legyen. Az egyre nagyobb erőtől megrészegülve nem veszi észre, hogy társait bomlasztja le, akik már nem bírnak el a főhős növekvő energiáival.

Szandra azóta már óraadóként dolgozik a METU-n, az egyetem oldalán pedig egy interjú is olvasható vele az animációval való kapcsolatáról és a munkáiról, többek közt a WireLess-ről is: "Azért ezt a témát választottam, mert a világról alkotott egyik hipotézisem az, hogy közvetlen vagy közvetett módon, de egymásból táplálkozunk értelmileg, érzelmileg, fizikailag, pénzügyileg. Ezt a kapcsolati rendszert szerettem volna úgy ábrázolni, hogy a nézők közül mindenki a saját lelkiállapotához és élethelyzetéhez tudja alakítani a látottakat. A figuráknak ezért sincsen arcuk. Egy egyszerű cselekményszál, miszerint a főhős minden drótot magának akar nem törődve azzal, hogy ezzel másokra milyen hatással van. Szerettem volna az egyszerűséggel teret adni a ráhúzható élethelyzetek végtelen permutációjának."

Tovább

Online a nemi szerepeket kiforgató animáció, a Superbia

Két éve a cannes-i filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén mutatkozott be Tóth Luca első egyedi filmje, a Superbia, mely mostantól online is elérhető.

Tóth Luca rövidfilmje a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapra helyezett szerepek kifordításával. A 15 perces alkotás egy képzelt társadalomban bekövetkező változást mutat be több karakter aspektusából, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel.

A Superbiát több neves fesztiválon díjazták, megkapta többek közt a Turku Animációs Filmfesztivál közönségdíját, a kaliforniai AFI FEST rövidfilmes zsűrije különdíjjal jutalmazta a vizuális esztétikájáért, a Primanimán a legígéretesebb magyar alkotónak járó George Pal-díjat nyerte, a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon pedig a legjobb magyar animációnak választották. A Kritikusok Hetén kívül szerepelt még például a Palm Springs-i Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a Szarajevói Filmfesztivál, az Encounters Rövidfilm és Animációs Fesztivál, valamint a Chicagó-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában is.

superbia_k2.jpg

Tóth Luca: Superbia

Tovább
süti beállítások módosítása