Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Milyen a kortárs magyar animáció? Az alkotók elmondják!

2018. augusztus 06. - dotandline

ANIM RELOAD címmel új előadás-sorozatot indít az Ybl Budai Kreatív Ház, amely lehetőséget kínál fiatal rajzfilmes tehetségek és egyúttal az újragondolt magyar animációs hagyomány bemutatására. Az első alkalom beszélgetőpartnerei Zétényi Borbála és Kreif Zsuzsanna rendezők.

Kéthetente, összesen 10 alkalommal mutatkoznak be fiatal magyar animációs tehetségek a Kovásznai Szalonban. Valamennyien a 2010-es években kezdték pályájukat, sokan közülük nagyon gyorsan dobogós helyezéseket értek el különböző filmfesztiválokon. Közös bennük, hogy a kreatív ipar új ágaihoz is kapcsolódnak, jól értenek az új médiaplatformokhoz, és sokféle felhasználói helyzetben feltalálják magukat. 

Az egyes előadások alkalmával a személyes bemutatkozáson túl sor kerül az alkotó rövidfilmjeinek vagy éppen az őt inspiráló korábbi filmek bemutatására. A sorozat célja, hogy nyilvánosságot adjon az új rajzfilmes generációnak, melynek tagjait meglepően sok közös inspiráció kapcsol össze, és akik ugyanakkor egy-egy sajátos rajzfilmes stílusirányt képviselnek. 

limbo_limbo_travel_02.png

Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála: Limbo Limbo Travel

Zétényi Borbála és Kreif Zsuzsanna rendezőknek több közös filmjük is van. A Limbo Limbo Travel című rövidfilmjükben – amely számos nemzetközi díjat nyert – fantasztikusan szatirikus képeikkel találó, globálisan érvényes világnézetet fogalmaznak meg a nő–férfi viszonyról. Kovásznai György szellemiségét folytatva animált karaktereik az érzelmi állapotuknak megfelelően vesznek fel szinte amorf formákat, szürreális helyszíneken abszurd szituációkat jelenítenek meg. Az idén ősszel a televízióban is látható, új Candide című animációs sorozat rendezőjeként és art directoraként is együtt dolgoztak.

Az estek háziasszonya és moderátora Iványi-Bitter Brigitta művészet- és rajzfilmtörténész, kreatív producer, aki nemcsak Kovásznai György-kiállítás kurátora, hanem a Kovásznai-életműből inspirációt merítő Candide kreatív producere is. 

Az első alkalom időpontja: 2018. augusztus 9. 18.00-19.30

Helyszín: Ybl Budai Kreatív Ház (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 9.)

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés a regisztracio@budaikreativhaz.hu címen.

Az első alkalom eseménye itt.

süti beállítások módosítása