Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Rendszerváltó csibészek, akik kék tollal írtak történelmet – Interjú a Kék Pelikanról Felszeghy Ádám producerrel

2021. május 10. - Herczeg Zsófi

Készül az egyik legjobban várt magyar animáció, a Kék Pelikan, melynek az animatik verziójába már bepillanthattunk, amitől csak még inkább tűkön ülünk, hogy láthassuk a kész filmet. A munkálatokról Felszeghy Ádám producerrel beszélgettünk.

Csáki László Kék Pelikan című dokuanimációja a ’90-es évek nemzetközi vonatjegy-hamisítási lázát mutatja be három barát történetén keresztül, akik meghackelik a rendszert. Az eredetileg rövidfilmnek tervezett projekthez annyi anyag gyűlt össze az évek során, hogy az alkotók egész estés filmben kezdtek gondolkodni, és végül ezzel pályáztak a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjára, amin 87 millió forintos gyártási támogatást kaptak. Az animáció gyártója az Umbrella, producere Kázmér Miklós és Felszeghy Ádám. A tervek szerint a Budapest Film forgalmazásában kerül majd a hazai mozikba. 

Tavaly év végén írtuk, hogy az alkotók a Kék Pelikan animatik verzióján dolgoznak, mely idén év elejére lett kész. Ennek apropóján beszélgettünk a film egyik producerével, Felszeghy Ádámmal a projekt alakulásáról.

Miután megnéztem az animatikot, azon gondolkodtam, hogy ez inkább fikciós dokumentumfilm lett, mint klasszikus dokumentumfilm.

Mi azt gondoljuk, hogy ez 100%-ban dokumentumfilm. Minden doku csal annyit, hogy bizonyos szálakat, amik nem teljesen értek össze a valóságban, egymás mellé tesz, hogy a sztori élvezetesebb, a dramaturgia gördülékenyebb legyen. De minden, ami a filmben elhangzik és amit látunk, az úgy volt. Vagyis nem tudhatjuk, hogy biztos úgy volt-e, mert nem voltunk ott, de azokon az elbeszéléseken alapul a film, amit az alanyaink elmondtak nekünk. Semmi olyan dolog nem került bele, ami a mi fejünkből pattant volna ki. Talán annak a jelenetnek a kivételével, amikor a film megidézi a Szigorúan ellenőrzött vonatokat. A reenactmentekben (újrajátszások, itt a filmben azok a jelenetek, amikor a vonatjegy-hamisítás időszaka volt – a szerk.) van egy-két olyan elem, ami azért került be, hogy feszültséget keltsen. Például miközben a vonatjegy-hamisításról beszélnek a srácok, a háttérben hegesztik a rácsot. Ez a suspense miatt került a filmbe, utalva arra, hogy ezért börtön is járhat. De itt egy ellenpélda, ami tényleg megtörtént: amikor Rozi (az egyik főszereplő – a szerk.) a fogdában van, tényleg a Szomorú szamurájt énekelték mellette a foglyok. Vagy a bohóc kalauz karaktere, ami nagyon műfaji elemnek tűnik, miközben az is megtörtént. A film egyik nagy erénye, hogy nagyon hiteles. Minden, amit látunk benne, nemcsak megtörténhetett volna, hanem meg is történt.

csaki_laszlo_x_kek_pelikan_08.jpg

Kék Pelikan (Forrás: Umbrella)

Tovább

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Április

Ismét eltelt egy hónap, nem is akármilyen filmekkel: kétéves fesztiválkörút után áprilisban debütált online Buda Flóra Anna MOME Anim diplomafilmje, az Entropia, Taika Waititi stop motion nyulat szinkronizált egy társadalmi célú hirdetésben, a 85 éves korában elhunyt Törőcsik Marira pedig egy MOME szájszinkron filmmel emlékeztünk. 

Tovább

Magyar lányok projektjeit díjazták a 9. CEE Animációs Fórumon

Véget ért a 9. CEE Animációs Fórum, ahol kilenc magyar projekt szerepelt, közülük hármat díjazott a pitchfórum zsűrije. A fórumot két hetesre bővítve, a járvány miatt online tartották.

Április 26. és május 6. között rendezték meg Közép-Kelet-Európa legnagyobb animációs pitchfórumát, a CEE Animációs Fórumot, melyet a járvány miatt online tartottak, és egy kéthetes maratoni előadássorozattá bővítették. Idén rekordmennyiségű projektet neveztek, ezek közül 40 filmtervet választottak ki a szervezők, köztük hat magyar alkotással. A pitcheket május 15-ig lehet visszanézni ingyenesen a CEE Animation facebook oldalán.

Az egész estés versenyben volt Richolm Orsolya Tanár úr (Senior Crush) című filmterve, a sorozatok és tv speciálok kategóriájában M. Tóth Géza Mitch-Match, valamint Lovrity Anna Katalin Rozi és Zafír című sorozattervét láthattuk, rövidfilmes versenyblokkban Pataki Szandra Albert és Daniel Gray Milu kutyája szerepelt, az idén induló Rising Stars kategóriában pedig Tőkés Anna The Last Drop című MOME Anim diplomafilmterve volt magyar produkció.

Szinte már hagyomány, hogy magyar díjazottak vannak a CEE Animációs Fórumon. Idén három magyar projekt kapott négy díjat a zsűritől. Az egész estés filmek kategóriájában különdíjat nyert Richolm Orsolya Tanár úr (Senior Crush) című coming-of-age filmterv, ami egy zilált tinédzserlány meghatározó életszakaszát mutatja be egy nem mindennapi szerelmi viszonyon keresztül. A projekt gyártója az ULab, producere Ausztrics Andrea. Az egész estés zsűri tagjai Anca Damian román rendező, Pierre Mazars sales ügynök és Tonje Skar Reiersen producer voltak.

richolm_orsolya_x_senior_crush.jpg

Richolm Orsolya: Tanár úr

Tovább

Így konferálták fel a magyar animációs Oscar-jelölteket

Magyarország legelső Oscar-díja idén negyven éves: Rófusz Ferenc A légy című animációs kisfilmje 1981-ben nyerte el az aranyszobrot. A 40 éves évforduló apropóján idézzük fel milyen volt a két magyar animációs jelölt, A légy és a Maestro felkonferálása és A légy díjának átvétele.

1981-ben, az 53. Oscar-gálán Alan Arkin (A család kicsi kincse, A 22-es csapdája) és Margot Kidder (Superman) konferálta fel az animációs rövidfilm kategóriát. A humorista azt kérdezte Kiddertől, hogy milyen rövid a rövidfilm, mire a színésznő azt felelte, hogy 3000 láb (kb. 90 ezer centiméter), vagy annál kevesebb. Arkin elvégezte a matekot: 90 láb per perc, vagyis maximum 33,3 perc hosszú egy rövidfilm. "Én tudok olyan köszönőbeszédet, ami ennél hosszabb volt." hallatszik a replika a színésznőtől, majd végre elérkeznek a jelöltekhez.


A Getty Images oldalán még mindig úgy szerepel, hogy a bal-középső Rófusz Ferenc (Forrás: Getty Images)

Tovább

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Március

A márciusi kedvenceinket még meg sem mutattuk nektek. Anna Mantzaristól két alkalmazott animációt is láthattunk, mindkettő a női szerepekre reflektál, aztán megnézhetjük online az egyik Oscar-jelölt animációs kisfilmet, és még sok más szuperjó animációt, amik hosszú fesztiválkörút után végre elérhetők lettek a neten.

Tovább

Tanulj animációt a Filmtett alkotótáborában!

A Filmtett Egyesület meghirdeti idei filmes alkotótáborának felhívását nyolc alkotócsoport, köztük animációs csapat számára. A workshop fő helyszíne a parajdi Urbán Andor Református Konferencia és Üdülő Központ, időpontja 2021. július 12–23. Az alsó és felső korhatár 18, illetve 30 év. A tábori részvétel pályázathoz kötött; nem kizáró jelentkezési feltétel a korábbi filmes tapasztalat megléte.

Pályázni a Filmtett Workshop honlapján kitöltött űrlappal és a szükséges egyéb dokumentumok (ld. alább) elküldésével lehetséges. Az animációs csoportba való jelentkezéshez szóló űrlapot itt találod

A pályázat beküldési határideje április 20. éjfél. Eredményhirdetés május 21-én várható. A nyertes pályázók névsora látható lesz a Filmtett Workshop honlapján, de a döntésről személyesen (e-mailben) is értesítenek mindenkit.

filmtett_workshop.png

Részlet Vácz Péter 2016-os Filmtett Workshop promójából

Tovább
süti beállítások módosítása