Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Így készült Emil Goodman Sina és Koré című filmjének a zenéje

2015. szeptember 15. - Herczeg Zsófi

Szeptember 11-én a Prezi Nagymező utcai előadótermében tartott filmzenei workshopot az Eastaste csapata, amin hét előadást és két rögtönzött koncertet hallgathatott meg a közönség. Az előadók közt volt a Sina és Koré rendezője, Emil Goodman és zeneszerzője, Karányi Dániel.

Emil Goodman diplomamunkája egy fiktív filmhez, a Henry Waltzhoz készített trailer volt, az ahhoz kitalált sci-fi világnak szeretett volna egy teremtéstörténetet kreálni. Így indult szerelemprojektként a Sina és Koré, amit később az Umbrella stúdió vezetőinek is prezentált, akik két másik filmmel együtt beküldték a Macskássy Gyula pályázatra, amire támogatást is nyertek, így készülhetett el a 27 perces animáció.

Karányi Dani elmondta, hogy zeneileg kihívást jelentett a film, mivel eddig nem készített filmzenét, noha legalább tíz éve vágyott erre a lehetőségre. Mivel nem csak zenével, hanem marketinggel is foglalkozik, ezért olyan volt számára ez a projekt, mint egy kampány, mint egy brief alapján készülő produkció. Karányit nem csak a film témája, hanem az adott jelenetek is behatárolták, ezáltal nagyon konkrét dolgokat kellett létrehoznia és azokat a legpontosabban átadnia. Nem csak azt kellett bemutatnia vagy aláfestenie, ami éppen történik, hanem leginkább azt, amit közben gondolnak az adott szereplők. Ezzel kapcsolatban sokat beszélgettek a rendezővel, hogy az adott jelenetekben mit éreznek a karakterek.

Mikor azt kérdezték tőlük, hogyan találtak egymásra, Goodman mint egy rajongó kisgyerek kezdte a történetet mesélni: a diszkós-Tankcsapdás tinédzserkorában ismertették meg vele az idősebb srácok Karányi zenéjét. Ezek után annyira megtetszett a tini Emilnek Karányi zenéje, hogy Győrből Pestre a buszon folyton azt hallgatta. Goodman az egyetemi évek alatt, a MOME animáció szakán, a klipformátumban találta meg magát, akkor figyelt fel rá Karányi, akivel pár levélváltás után már egy koliszobában szőtték a közös projektjeik terveit, amik közt egy videoklip is szerepelt. Végül csak 2015-re sikerült összehozniuk az első közös projektjüket, ami viszont "minden epikus szintet megugrott, amit lehetett."

12017487_899424900093858_3719342582884707376_o.jpg

Karányi Dani és Emil Goodman

Karányi – mivel régóta szeretett volna filmzenét készíteni – nagyon hamar elkezdett előkészülni rá és elkezdett írni egy nemlétező filmhez zenét. Végül 127-128 számot hozott össze, ezek közt mindenféle hosszúságú volt. Goodman-nel 2004 körül találkoztak először, de csak 2008-tól kezdte el ezeket készíteni és akkor foglalkozott vele, amikor kedve volt hozzá. Később megmutatta Goodman-nek ezt a 127 darab zeneszámot és ekkor fordult meg a fejükben, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni. De végül egyiket sem használták fel a 127-ből, hanem új zenét írt Karányi.

A filmben nincs dialógus, csak Gáti Oszkár narrációja és filmzene, így még nagyobb hangsúly van magán a zenén is, nem csak a képen. Goodman és Karányi először megnézték a scriptet, hogy hova kell mindenképpen zene, illetve hol kell valami extra gondolatot vagy érzést kell közvetíteni. Gyakorlatilag az egész filmben szükség volt rá. Karányi szerint a Magyar népmesékhez hasonlítható leginkább formailag a Sina és Koré, ahol szintén csak zene és narráció van a képek mellett.

Goodman fontosnak tartotta, hogy a rendező is képzett legyen zeneileg, viszont nagyon problémásnak mondta magát ritmusérzék szempontjából. Egy naiv, jó fogyasztónak tartja magát, aki a megfelelő ponton tudja érezni a kémiát a végeredménnyel, de ezt lekommunikálni csak "activityvel" tudja: "Beleülök az ölébe vagy elfutok tőle, ilyen szinten próbálom lekommunikálni azt, ami másnál úgy van, hogy így menjen fel, vagy úgy menjen lefele." Neki nem elég az olyan szintű előkészítés, mint a storyboard vagy az animatik, ezért ezt még megelőzte egy élőszereplős próba, amiben a 27 perces filmet másfél órában eljátszotta. A rendező mesélte, hogy volt olyan is, hogy otthon a webkamera előtt, alsónadrágban próbálta el a jeleneteket, és ezt mutatta meg másoknak, hogy visszajelzést kapjon.

Ennek illusztrálására levetítettek egy werkjelenetet a forgatásról.

A Sina és Koréhoz háromféle animatik készült: egyrészt egy bábos, másrészt egy képes (amik maguk a storyboard képei), harmadrészt pedig ilyen mókás felvételek a rendező vagy a színészek játékával. Karányi ebből kapott különböző verziókat, erre dolgozta ki az új zenéket. A bejátszás alatt hallható zene nem a végleges verzió volt. Amikor az első frame pontos jeleneteket megkapta, átírta az egészet, mert a zene nagyon ritmikus lett a jelenetek metrikussága miatt, viszont később kiderült, hogy ez a film "nagyon lebeg, kicsit olyasmi kamerastílusban készült, mint a Gravitáció, tehát nincsen fix pontja", ezért a zenéből is majdnem teljes egészében kivették a ritmikus elemeket.

Goodman és Karányi között nem voltak konfliktusok, a "lehető legjobb szimbiózis működött" köztük. "Ha ezt úgy vesszük, hogy leszedjük a filmről a történetet, a narrációt meg mindent, és csak kivetítjük nagyban, betakarózunk, meleg kakaó a kézbe és jó hangcuccon csak a zenével végighallgatjuk, akkor ez is egy külön értelmet nyer. Olyan szinten, mint egy zene és egy vizualizáció hozzá. Úgyhogy nem volt semmi gond."

Arra a nézői kérdésre, hogy mennyire előképzett a filmszakmában, Karányi azt válaszolta, hogy teljes mértékben zöldfülű, de hatalmas filmimádó, viszont a filmzenében és a képi világban nem csak sima rajongónak tartja magát, hiszen annál mélyebben belemerült az elmúlt évek alatt. Ehhez a rendező még hozzátette, hogy „Dani amúgy a legautistább hiperaktív őrült, akit valaha láttam. Bekerülni a Dani szentélyébe, a birodalmába, mezítláb megérkezni a kis zen kertjébe, ahol a vasak meg a rádióhullámok átitatják az embernek a szervezetét… Amikor nekem azt a 120 darabot Bali előtt lenyomta, kellett az a négy hónap, hogy ezt feldolgozzam. Nem tudom, hogy kinek van erre ennyi ideje, úgy, hogy van munkája és ezermillió dolgot csinál. Nem tudom, hogy mikor lehet ennyi árut legyártani csak úgy, hogy „Emil, ezt hallgasd meg, ezt úgy csinálgatom.” 120 darab komolyzenei mű zúdult rám akkor hullámként, ez kőkemény volt.”

Karányi szerint ez azért történt, mert ha valamibe beleszeret, akkor „kikapcsolódik az idő” és feljönnek azok a reflexek, amiket az elmúlt tíz évben a zenében már megtanult, így nem kell sokat kísérleteznie, megvan az előzetes kép – illetve hang – a fejében az adott jelenetekhez.

11057806_899425146760500_2154420538661843749_o.jpg

Itt meghallgathatjátok a teljes interjút:

Képek forrása: Eastaste

Rövidfilmes projekteket várnak az Euro Connection koprodukciós vásárra

2015. szeptember 10. - dotandline

Magyar rövidfilmes projekteket is várnak a Clermont-Ferrand-i Euro Connection koprodukciós vásárra. A magyar jelentkezéseket a Daazo közvetíti.

2016 februárjában, a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivállal egy időben megint megrendezik az Euro Connectiont, az európai rövidfilmes koprodukciós vásárt. Az Euro Connectionre való jelentkezést 23 országban hirdetik meg, és ismét várnak magyar projekteket is – a magyar jelentkezők a Daazón keresztül nyújthatják be nevezésüket.

Olyan rövidfilmes (40 percesnél rövidebb animációs, élőszereplős vagy dokumentumfilmes) projekteket várnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: már rendelkeznek részleges támogatással, producerük európai koprodukcióban gondolkodik, és forgatásuk 2016. május után kezdődik.

Jelentkezési határidő: 2015. október 23.

A Euro Connection zsűrije által kiválasztott projekt producere meghívást kap Clermont-Ferrand-ba 2016 február elején (a Euro Connection programjai február 9–10-én lesznek), részt vehet a filmfesztiválon és vásáron – a 4 éjszakás szállást, utazást (160 euróig), valamint az akkreditáció költségeit a Euro Connection fedezi.

Jelentkezni a Euro Connection honlapján található letölthető kérdőívek kitöltésével lehet: az info@daazo.com és a zsuzsanna.brasher@daazo.com címen várjuk a nevezéseket.

Forrás: Daazo

'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' címen indul előadássorozat

2015. szeptember 09. - dotandline

Szeptembertől négyalkalmas előadássorozatot tart Geréb Anna filmtörténész 'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' címmel az Örkény István könyvesboltban. A könyvesbolt emeletén található Cultiris Galériában 2004-ben kiállítás volt Vajda Béla ismeretlen hagyatékából (akinek Moto Perpetuo című animációs rövidfilmje az 1981-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert), illetve idén nyáron a 85 éves Sajdik Ferenc (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász) grafikáiból volt látható válogatás, aminek szervezésében Geréb Anna is részt vett.

Az előadássorozat első része szeptember 25-én lesz, majd minden hónap harmadik péntekén (vagyis október 16-án, november 20-án és december 18-án), minden alkalommal 17:30-tól az Örkény István könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István körút 26.).

Az esemény leírása és az első alkalom részletei:

A STOP-TRÜKK CSODÁJA

Az animáció története Reynaudtól Disney-ig Geréb Anna filmtörténésszel 

Nincs az a csoda, amire a mozgókép ne lenne képes. És erre már a kezdet kezdetén rájöttek a trükközők. 3D? Szellemek? Rémségek? Átváltozások? Fantasztikum? – mindezek megszületését, mára patinás első megjelenéseit láthatjuk a ritka felvételeken. E korai rajzos-bábos, bájos filmes mutatványok igazi csodája azonban az, hogy jellemfestésben, emberábrázolásban és humorban tudnak annyit, mint a ma legjobb alkotásai.

2015. szeptember 25. péntek, 17:30

Egy kis filozófia, játék és móka
A négylábú bika, a négyezer éves iráni kecske és Leonardo da Vinci ló-tanulmánya
Forgók és pörgettyűk, fekete doboz és varázslámpa ÉLŐBEN! Játszani is lehet velük!

Az első „stoppos”
Georges Mélies (1851 - 1938, bűvész-művész)
A hölgy eltüntetése és más csodák (1896)

A világ első rajzfilmese
Charles-Emile Reynaud (1844 - 1918) „Optikai színházában”
Szegény Pierrot (Pauvre Pierrot, Un bon bock et Clown et ses chiens, 1892)
A fürdőkabin körül (Autour d’une cabine, 1894) 

A világ első trükkös reklámja
Arthur Melbourne Cooper (1874 - 1961)
Gyufa-felhívás (Matches an Appeal, 1899, reklám: gyűjtés a katonaságnak) 

A világ első profija
James Stuart Blackton (1875 - 1941)
Varázsrajzok (The Enchanted Drawing, 1900)
Vicces pofák mókás grimaszai (Humorous Phases Of Funny Faces, 1906)

Az első francia klasszikus
Émile Cohl (1857 - 1938)
Fantazmagória (Fantasmagorie, 1908)

A spanyol zseni vicce
Segundo de Chomon (1871 - 1929)
Les Kiriki (Acrobates japonais, 1907)

corto-kiriki_acrobates_japonais_sch.png

Forrás: Örkény István könyvesbolt

7 animáció az Olvasás világnapjára

Az Olvasás világnapja alkalmából összeszedtünk néhány rövidfilmet és szpotot, amik a téma köré épülnek. Persze a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha belinkelem a BKF-en MET-en, a MOME-n és egyéb helyen készült animációs könyvtrailereket, de azokat nézzétek meg itt (még egy Csáki László által rendezett is van köztük a tőle megszokott krétaanimációs stílusban).

William Joyce és Brandon Oldenburg 2011-ben készítette a The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore című filmjét a "történetek gyógyító erejéről", ami a 84. Oscar-gálán a legjobb animációs rövidfilm díját is elhozta.

A Holdfény királyság 6 fiktív könyvéhez készültek minitrailerek is, amik ugyan nem dobnak nagyot a film eleve nagy hájpján, viszont elismerésre méltó, hogy még erre is fordítottak energiát és megbolondították a megszokott marketinget - és mi lenne ennél Wes Andersonosabb, mint (animált) könyvtrailereket készíteni fiktív könyvekhez, amik csak az adott filmben léteznek?

Egy könyvesboltnak nagyon jó promó lehet egy olyan animációs szösszenet, mint amilyet Sean Ohlenkamp készített a torontói Type Books-nak, amiben életre kelnek a bolt lakói.

Szintén könyvesbolt szpotot készített az Y & R México nevű cég csapata a Gandhi Bookstore megbízására, ebben irodalmi klasszikusok szereplőinek történetei bonyolódnak egymásba. 

Gandhi Bookstores from Aparato on Vimeo.

Szerkesztőségünk kedvence a Good Books nevű oldal ötletes, háromperces promója (ami már egy rövidfilmnek is elmegy, olyan kidolgozott narratívával dolgozik), ami Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasban című filmjét hívja elő a nézőben. Azért a filmet írtam és nem Hunter S. Thompson műveit, mert a szpot narrátora nyíltan a Depp-féle affektálást imitálja, de az animáció stílusa a Félelem és reszketés... könyvillusztrációit idézi (amiket egyébként a brit Ralph Steadman készített), amik amúgy a filmben is tetten érhetők.

Good Books - Metamorphosis from Buck on Vimeo.

Ugyan nem sok animációt tartalmaz, viszont a BKF-es MET-es Rödönyi Csilla készítette: Nyugat stáblista, amiben feltűnik Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Babits Mihály, Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes.

A végére pedig egy kis fricska: "Az olvasás öl" címmel készített háromperces filmet Beto Gomez a Vancouver Film School egy feladataként, amiben kezdetben csak a művelődni vágyókra sújt le az ég, egy medve, egy páncélszekrény, stb., majd minden feliratot olvasó emberre halál vár. 

Reading Kills - Vancouver Film School (VFS) from Vancouver Film School on Vimeo.

Három animációt díjaztak a 11. BuShon

2015. szeptember 07. - dotandline

Vasárnap véget ért a 11. BuSho, ahol közel 70 animációs rövidfilmet láthatott a közönség. A versenyprogram 69 filmjéből 18 volt animáció, az információs program 44 filmje közül 4, a magyar szekció 61 rövidfilmje közt pedig 18 animációs film szerepelt, amit szeptember 5-én egy blokkban lehetett megnézni.

A szombat esti díjátadón három animáció is kapott elismerést: az idei fesztivál legjobb animációjának járó díját a brazil Pedro Harres Castillo y El Armado című filmje kapta, amelyben egy kikötői rakodómunkás kénytelen szembesülni saját brutalitásával. Az Országos Diákzsűri idén nem egy, hanem három rövidfilmnek is szavazott díjat műfajok szerint, így kapta Daisy Jacobs The Bigger Picture című filmje a Diákzsűri díját a  "kivételesen erős tartalmi és magával ragadó formai jegyeiért". A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa idén először ajánlott fel kétszer 500 ezer forintos jutalmat a legjobb magyar fikciós és animációs filmnek. Utóbbit Bertóti Attila Mese című hétpercese kapta, ami a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál legjobb rövidfilmje is lett.

A 11. BuSho legjobb animációjának járó díja:

Pedro Harres: Castillo Y El Armado (13' 00", Brazília)

 

Az Országos Diákzsűri díja (megosztva):

Daisy Jacobs: The Bigger Picture (07' 05", Egyesült Királyság)

 

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 500 ezer forintos díja a legjobb magyar animációs filmnek:

Bertóti Attila: Mese (07' 00", Magyarország)

mese_still_01.jpg

Forrás: BuSho

Közel 70 animációt vetítenek a 11. BuSho fesztiválon

2015. szeptember 01. - dotandline

A szeptember 1. és 6. között megrendezett 11. BuSho fesztivál animációs filmjeiről korábban már írtunk, azóta viszont csak bővült a fesztivál ideje alatt nézhető animációk száma.

versenyfilmek közt 18 animációs rövidfilm lesz, köztük a 12. KAFF legjobb rövidfilmjének díját elnyerő Mese Bertóti Attilától, Kreif Zsuzsanna és Zétényi Bori filmje, az Ezüst Sárkány-díjas Limbo Limbo Travel, az idei annecy-i filmfesztiválon Fipresci-díjjal jutalmazott, amerikai-magyar-brit koprodukcióban készült Teeth Daniel Gray és Tom Brown rendezésében, valamint Ottlik Anna a BKF animáció alapszakos diplomafilmjeként készült Kiút című alkotása is. A 15 versenyfilmes blokk mindegyikében látható majd 1-1 animáció. 

Az információs blokkokban 4 animációt vetítenek: a spanyol Jossie Mails Bendito Machine sorozatának ötödik darabját, a Pull the Tiger-t, a lengyel Agnieszka Borova Home című negyedórás alkotását, a német Antje Heyn Pawo című rövidfilmjét és az ausztrál Joe Brumm The Meek című hétpercesét. Ezeket a harmadik információs szekcióban, szeptember 3-án 15 órától lehet megnézni a Puskin moziban.

A panorámaprogramban 18 magyar animáció szerepel, például BKF-es animációk (Hertelendi Amanda: Bánom azt, Kolop Anita: Ill-Breeding, Németh Balázs Kristóf: Momentum) és MOME rövidfilmek (Kopasz Milán: Frusztráció, Mózes Anna: Kilenc tévedés, Király Krisztián: Mező utca 1.), amiket egy blokkban, szeptember 5-én 12 órától vetítenek szintén a Puskinban.

A kísérőprogramok közt is rengeteg animáció látható majd: a megnyitón vetítik Patrick Jean Motorville című 2013-as alkotását,

Motorville by Patrick Jean from Iconoclast on Vimeo.

a 2014-es BuSho válogatás közt lesz Robert Löbel Wind című négypercese és Philipp Artus Snail Trail című hárompercese,

WIND from robert loebel on Vimeo.

Snail Trail from Cartoon Brew on Vimeo.

Tovább
süti beállítások módosítása