Szeptember 11-én a Prezi Nagymező utcai előadótermében tartott filmzenei workshopot az Eastaste csapata, amin hét előadást és két rögtönzött koncertet hallgathatott meg a közönség. Az előadók közt volt a Sina és Koré rendezője, Emil Goodman és zeneszerzője, Karányi Dániel.
Emil Goodman diplomamunkája egy fiktív filmhez, a Henry Waltzhoz készített trailer volt, az ahhoz kitalált sci-fi világnak szeretett volna egy teremtéstörténetet kreálni. Így indult szerelemprojektként a Sina és Koré, amit később az Umbrella stúdió vezetőinek is prezentált, akik két másik filmmel együtt beküldték a Macskássy Gyula pályázatra, amire támogatást is nyertek, így készülhetett el a 27 perces animáció.
Karányi Dani elmondta, hogy zeneileg kihívást jelentett a film, mivel eddig nem készített filmzenét, noha legalább tíz éve vágyott erre a lehetőségre. Mivel nem csak zenével, hanem marketinggel is foglalkozik, ezért olyan volt számára ez a projekt, mint egy kampány, mint egy brief alapján készülő produkció. Karányit nem csak a film témája, hanem az adott jelenetek is behatárolták, ezáltal nagyon konkrét dolgokat kellett létrehoznia és azokat a legpontosabban átadnia. Nem csak azt kellett bemutatnia vagy aláfestenie, ami éppen történik, hanem leginkább azt, amit közben gondolnak az adott szereplők. Ezzel kapcsolatban sokat beszélgettek a rendezővel, hogy az adott jelenetekben mit éreznek a karakterek.
Mikor azt kérdezték tőlük, hogyan találtak egymásra, Goodman mint egy rajongó kisgyerek kezdte a történetet mesélni: a diszkós-Tankcsapdás tinédzserkorában ismertették meg vele az idősebb srácok Karányi zenéjét. Ezek után annyira megtetszett a tini Emilnek Karányi zenéje, hogy Győrből Pestre a buszon folyton azt hallgatta. Goodman az egyetemi évek alatt, a MOME animáció szakán, a klipformátumban találta meg magát, akkor figyelt fel rá Karányi, akivel pár levélváltás után már egy koliszobában szőtték a közös projektjeik terveit, amik közt egy videoklip is szerepelt. Végül csak 2015-re sikerült összehozniuk az első közös projektjüket, ami viszont "minden epikus szintet megugrott, amit lehetett."
Karányi Dani és Emil Goodman
Karányi – mivel régóta szeretett volna filmzenét készíteni – nagyon hamar elkezdett előkészülni rá és elkezdett írni egy nemlétező filmhez zenét. Végül 127-128 számot hozott össze, ezek közt mindenféle hosszúságú volt. Goodman-nel 2004 körül találkoztak először, de csak 2008-tól kezdte el ezeket készíteni és akkor foglalkozott vele, amikor kedve volt hozzá. Később megmutatta Goodman-nek ezt a 127 darab zeneszámot és ekkor fordult meg a fejükben, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni. De végül egyiket sem használták fel a 127-ből, hanem új zenét írt Karányi.
A filmben nincs dialógus, csak Gáti Oszkár narrációja és filmzene, így még nagyobb hangsúly van magán a zenén is, nem csak a képen. Goodman és Karányi először megnézték a scriptet, hogy hova kell mindenképpen zene, illetve hol kell valami extra gondolatot vagy érzést kell közvetíteni. Gyakorlatilag az egész filmben szükség volt rá. Karányi szerint a Magyar népmesékhez hasonlítható leginkább formailag a Sina és Koré, ahol szintén csak zene és narráció van a képek mellett.
Goodman fontosnak tartotta, hogy a rendező is képzett legyen zeneileg, viszont nagyon problémásnak mondta magát ritmusérzék szempontjából. Egy naiv, jó fogyasztónak tartja magát, aki a megfelelő ponton tudja érezni a kémiát a végeredménnyel, de ezt lekommunikálni csak "activityvel" tudja: "Beleülök az ölébe vagy elfutok tőle, ilyen szinten próbálom lekommunikálni azt, ami másnál úgy van, hogy így menjen fel, vagy úgy menjen lefele." Neki nem elég az olyan szintű előkészítés, mint a storyboard vagy az animatik, ezért ezt még megelőzte egy élőszereplős próba, amiben a 27 perces filmet másfél órában eljátszotta. A rendező mesélte, hogy volt olyan is, hogy otthon a webkamera előtt, alsónadrágban próbálta el a jeleneteket, és ezt mutatta meg másoknak, hogy visszajelzést kapjon.
Ennek illusztrálására levetítettek egy werkjelenetet a forgatásról.
A Sina és Koréhoz háromféle animatik készült: egyrészt egy bábos, másrészt egy képes (amik maguk a storyboard képei), harmadrészt pedig ilyen mókás felvételek a rendező vagy a színészek játékával. Karányi ebből kapott különböző verziókat, erre dolgozta ki az új zenéket. A bejátszás alatt hallható zene nem a végleges verzió volt. Amikor az első frame pontos jeleneteket megkapta, átírta az egészet, mert a zene nagyon ritmikus lett a jelenetek metrikussága miatt, viszont később kiderült, hogy ez a film "nagyon lebeg, kicsit olyasmi kamerastílusban készült, mint a Gravitáció, tehát nincsen fix pontja", ezért a zenéből is majdnem teljes egészében kivették a ritmikus elemeket.
Goodman és Karányi között nem voltak konfliktusok, a "lehető legjobb szimbiózis működött" köztük. "Ha ezt úgy vesszük, hogy leszedjük a filmről a történetet, a narrációt meg mindent, és csak kivetítjük nagyban, betakarózunk, meleg kakaó a kézbe és jó hangcuccon csak a zenével végighallgatjuk, akkor ez is egy külön értelmet nyer. Olyan szinten, mint egy zene és egy vizualizáció hozzá. Úgyhogy nem volt semmi gond."
Arra a nézői kérdésre, hogy mennyire előképzett a filmszakmában, Karányi azt válaszolta, hogy teljes mértékben zöldfülű, de hatalmas filmimádó, viszont a filmzenében és a képi világban nem csak sima rajongónak tartja magát, hiszen annál mélyebben belemerült az elmúlt évek alatt. Ehhez a rendező még hozzátette, hogy „Dani amúgy a legautistább hiperaktív őrült, akit valaha láttam. Bekerülni a Dani szentélyébe, a birodalmába, mezítláb megérkezni a kis zen kertjébe, ahol a vasak meg a rádióhullámok átitatják az embernek a szervezetét… Amikor nekem azt a 120 darabot Bali előtt lenyomta, kellett az a négy hónap, hogy ezt feldolgozzam. Nem tudom, hogy kinek van erre ennyi ideje, úgy, hogy van munkája és ezermillió dolgot csinál. Nem tudom, hogy mikor lehet ennyi árut legyártani csak úgy, hogy „Emil, ezt hallgasd meg, ezt úgy csinálgatom.” 120 darab komolyzenei mű zúdult rám akkor hullámként, ez kőkemény volt.”
Karányi szerint ez azért történt, mert ha valamibe beleszeret, akkor „kikapcsolódik az idő” és feljönnek azok a reflexek, amiket az elmúlt tíz évben a zenében már megtanult, így nem kell sokat kísérleteznie, megvan az előzetes kép – illetve hang – a fejében az adott jelenetekhez.
Itt meghallgathatjátok a teljes interjút:
Képek forrása: Eastaste
