Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kétféle asztalra lehet jelentkezni a 7. Ukmukfukk Zinefeszten

2023. március 17. - dotandline

Május 20-21-én, a Gólyában rendezik meg a hetedik Ukmukfukk Zinefesztet, melyre két open callt is meghirdettek a szervezők. A vásárra április 10-ig lehet jelentkezni.

2016-ban indult útjára az Ukmukfukk Zinefeszt azzal a céllal, hogy bemutassa a külföldi és hazai független kiadók legjavát. Több mint harminc külföldi alkotó, és legalább háromszor ennyi magyar fordult meg a fesztiválon az évek során. Az esemény szervezése továbbra is önkéntes alapon, illetve a helyi zines közösség adományaival és segítségével működik.

Az idei Ukmukfukk Zinefeszten előtérbe kerülnek a külföldi kiadók, különös tekintettel a régióban működő műhelyekre. A szervezők facebook-on jelentették be, hogy Athéntól Amszterdamig mindenfelől érkeznek idén zinesek a Gólyába.

Idén több újítással is készülnek, többek közt lesznek egységesített árusító felületek, ami megkönnyíti a vásáron árulók dolgát és a vásárlás, korzózás élményéhez is hozzájárul.

A külföldi fókusz miatt idén az open call felhívás módosul, kétféle módon lehet pályázni.

ukmukfukk_2023.jpg

PÁLYÁZAT TELJES ASZTALRA

Hazai alkotóknak nagyon limitált számú teljes asztalra hirdetnek nyílt pályázatot. Ezt a lehetőséget olyan alkotóknak ajánlják, akik évek óta aktívan foglalkoznak alternatív kiadványokkal, és az elmúlt évben is megjelent legalább 3-4 zinjük.

Jelentkezés itt. A részvétel a teljes asztalon 8000 forint.

OPEN DOOR PÁLYÁZAT KÖZÖS ASZTALRA

Közös asztalra jelentkezni kizárólag zinekkel, de abból is maximum hárommal lehet.

A szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy egyfajta kurátori koncepció mentén be tudjanak mutatkozni a szárnyaikat próbáló pár kiadványos és a tapasztalt zinekészítők is. Ezért újragondolták a régebben Zinkubátor néven futó közös asztalt, és egy nagy, egységes felületen szeretnének bemutatni minél több hazai zinet. Ennél az egységesített asztalnál a szervezők fogják árulni a jelentkezők kiadványait. Mindenkinek ugyanannyi felület jár majd, a fesztivál előtt pedig személyesen is egyeztetnek a résztvevőkkel a régebbi hibák elkerülése, új ötletek beépítése és ismerkedés végett.

Jelentkezés itt. Az Open Door asztalon való részvétel ingyenes.

A sikeres pályázatokat az Ukmukfukk csapatából összeálló zsűri választja ki. Az open call felhívás 2023. április 10-én, 24:00-kor zárul. A pályázókat április 20-ig értesítik az eredményről.

ukmukfukk_poster.jpg

Forrás: Ukmukfukk Zinefeszt

süti beállítások módosítása