Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kulináris grafikai kiállítás Kreif Zsuzsitól és Zétényi Boritól

2022. október 19. - dotandline

Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori animációs filmrendezőként tettek szert ismertségre, most pedig egy új oldalukról mutatkoznak be: kulináris művészetekhez kapcsolódva gasztronómiai utalások hatják át sci-fi ihlette grafikáikat, melyeket október 20-án a Culinary Institute of Europe kiállítótermében mutatnak be. Lesz tejfölös lángos a Szíriusz bolygóról és ikonikus sci-fik plakátjai részesülnek kulináris ráncfelvarrásban. November 24-én pedig egy tárlatvezetés keretében indulhatnak galaktikus utazásra az érdeklődők az alkotók vezetésével.

Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori animációs filmrendezők, akik rendszeresen készítenek illusztrációkat és grafikákat is. Közös diplomafilmjük, a Limbo-Limbo Travel számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, Oscar-kvalifikációs díjat is megszerezve. Később együtt dolgoztak a Candide című szatirikus animációs sorozaton is. A sok közös animációs projekt után ez az első közös kiállításuk. Azt érzem, hogy a legnagyobb inspirációt az jelenti számomra, hogy újra közösen munkálkodhatunk valamin” – mesélte Bori.

kreif-zetenyi_gasztro.jpg

Mivel mindketten a sci-fi zsáner rajongói, most sem volt nehéz megtalálni a közös nevezőt. A téridőt meghajlítva naprendszerről-naprendszerre vezetik végig a kulináris érdeklődőket a gasztronómia féregjáratain. A kiindulási pont azonos, azonban a két művész teljesen eltérő koncepciót mutat be a kiállítás keretében.

Zsuzsi a tradicionális magyar ételek eredetének felkutatására vállalkozott. Egy vastagon tejfölözött lángos, egy jéghideg túró rudi, vagy egy gőzölgő kakashere pörkölt bármikor jókedvre deríti a magyar gyomrot, de külföldi barátainkat kínálgatva többnyire összevont szemöldök és tétova félrenézés a válasz. A gyanú beigazolódott, a szálak az Urálon jóval túlra, a Szíriusz bolygóig vezetnek, ahol a receptek hasonlóak, a helyi alapanyagok némileg eltérőek.

„A szíriuszi magyar konyha ötlete onnan jött, hogy tavasztól négy hónapot Franciaországban töltöttem, és ilyen hosszabb külföldi tartózkodásoknál kicsit más perspektívába kerülnek az otthon megszokott dolgok. Az új ismerősökkel is mindig alapvető kezdő téma a hazai politikai helyzet mellett a jellegzetes, hagyományos ételek összehasonlítása. Ilyenkor el kell magyarázni, hogy mi az a lángos tejföllel, rakott krumpli, pogácsa, és én is elgondolkodom, hogy miért pont ezeket az alapanyagokat kombináljuk ilyen módszerekkel, és esszük teljes természetességgel. Talán ebből az ufó érzetből jutottam oda, hogy áthelyeztem ezeket a megszokott ételeket a Szíriusz bolygó magyarjaihoz, és megnéztem, hogy ők hogyan készítik el őket. Végül úgy megkedveltem ezt a helyszínt és a karaktereket, hogy már gondolkozom egy bővebb kibontáson, esetleg animációban.” – fejtette ki Zsuzsi.

zetenyi_bori_es_kreif_zsuzsi.png

Zétényi Bori és Kreif Zsuzsi

Bori ikonikus sci-fi filmek gasztronómiai felhozatalát vizsgálta meg alaposan. Spaghetti con polpettine a Naboo bolygóról, Cézár saláta a Bellatrix rendszerből és egyéb különleges nyalánkságok a fekete lyuk túloldaláról. Hab a tortán, hogy a képek az '50-es évek amerikai propaganda- és reklámplakátjainak parafrázisai. Személy szerint nem érzem más élménynek az illusztrálást vagy az animációs filmek gyártását. Mindkettőnél szuper érzés az ötletelés, a dolgok pontos kitalálása, majd végül a legyártás” – adott betekintést Bori az alkotás folyamatába.

Az alkotók most sem tudják letagadni animációs hátterüket, a képek váratlanul megmozdulnak, ha fluxuskondenzátorunkat a megfelelő sebességre állítjuk. Ehhez a kiállítás megnyitó előtt ajánljuk az Artivive mobil applikáció letöltését.

Sipos András séf, a Culinary Institue of Europe oktatója, a Continental Group Hungary executive chefje, az animációs filmrendezők elképzelt álomvilágához illeszkedő és azokból inspirálódó falatkákat alkot meg a megnyitó eseményre, amelyet a vendégek meg is kóstolhatnak. A kiállítás október 20-án 18 órakor nyit Vadász Zita beszédével a Culinary Institute of Europe gasztroiskolában, a kiállítás kurátora Zagyvai Sári fotóművész.

Kiállításmegnyitó: 2022. október 20. csütörtök, 18:00 óra

November 24-én tárlatvezetés az alkotók vezetésével.

Helyszín: Culinary Institue of Europe (1088 Budapest, Kőfaragó utca 13.)

Facebook-esemény itt

süti beállítások módosítása