Abszurdisztán. Abszurdország, ahol mindig éjszaka van. És még esik is. Horesnyi Máté A kisebbik rossz című stílusfilmjében minden az abszurdból indul és oda tér vissza, ami a filmben egy időn és téren kívüli konstans helyszín, egy rettenetes börtön, ugyanakkor a felszabadult játékosság.

A kisebbik rossz már az első képkockától minimalista módon idézi a noirokra jellemző kontrasztos stílust. Csupán a fekete és fehér erős szembenállása határozza meg a három alig-alig kapcsolódó történet(ecske) világát, ami az animáció felszabadító és határátlépő technikája nélkül nem is lehetne igazán erős és kifejező. A panaszkodó buszsofőr, aki balesetet okoz, a múlton rágódó szerelő és a rejtélyes férfi, akit csak az érdekel, hogy női partnere cukorral vagy anélkül issza a kávét. Két eltéveszthetetlenül kelet-európai karakter a félreismerhetetlenül kelet-európai közegben és egy alak, akiről alig van információ, de hozzáállásában passzol a többihez. A cukor ráadásul nem is tét nélküli, ugyanis ha a mit sem sejtő partner azzal issza, százezer forint üti a markát, ha pedig anélkül, akkor a pohárral verik ki a fogát. Elvetemült módon nevetséges szituáció, ami jól követi a képi világ kettősségét. Csupán két lehetőség van: fekete és fehér. Egy világ választja el egyiket a másiktól, de nem lehet tudni melyik rejti a gazdagságot és melyik a verést.

A Hazai Attila novellái alapján kiválóan megírt monológok és dialógusok a karakteres színészek előadásában az idézőjeles cselekményről tájékoztatják a nézőt. A múlt hibáinak keresése és a változtathatatlan módosítására irányuló gondolatok a végső elkeseredettség utáni állapotot jelölik. Az abszurd világban a múlt sohasem lezárt, mindig jelen lévő valódi fogság, amiből az emberek nem tudnak szabadulni. A kisebbik rossz ezt a sehová sem tartó létezést szűkíti keretek közé és kényszeríti karaktereit, hogy döntéseiken rágódjanak. Felszabadult stílusjáték ez, ahol óriásivá nőhet az ember feje, vagy akár le is eshet kijelölt helyéről, de az sem kirívó, ha hallá változik a gondolataiba mélyedő buszsofőr.

A cselekmény lényegtelen, a rendező a történettől elvette az uralkodó szerepet. A kontextus nélküli események alkotják hőseink rövid útját, amik úgy lebegnek a semmiben, ahogy a fekete alakok tengődnek a háttérként szolgáló fehérben, vagy éppen fordítva. A film a jelentéktelennek ad színteret, megfordítja a klasszikus felállást és oda irányítja a figyelmünket, amit észre sem veszünk, pedig pont a jelentéktelenség a legárulkodóbb. A kisebbik rossz életfoszlányainak szereplői önmaguk körkörösségében sínylődnek, ahonnan a menekülés csak egy rosszabb állapotba lehetséges. Az utólag mindenhez (is) értő ezermester szerelő eljut Vilma nénihez, ahol évekkel ezelőtt rosszul kötött be mindent, a különös estén pedig megadatik a lehetőség, hogy újrakezdjen mindent és kijavítsa hibáit. A helyzet azonban túlnő a nyughatatlan férfin, aki a körülményeken képtelen úrrá lenni. A képkeret sem kegyes a szereplőhöz, minden reményt eloszlatva zsugorodik össze körülötte. A kései Jancsó-filmekből kölcsönzött szerencsétlen figura fizimiskájában és hozzáállásában is ismerős lehet A kisebbik rossz kiindulópontjául szolgáló profán hétköznapokból. „Ezt talán mégse kellett volna megbolygatni” – hangzik a sajátosan balkáni humort hordozó figura a reménytelenség felismerése utáni első mondata, ami szabályszerűen a múltra irányul, és arra is negatívan.

Szól ez a teljes keleti blokkról a politika és a néplélek értelmében is. A mindennapok megkövesedett múltja magában hordozza az elmúlt harminc, ötven, talán még több évének tehetetlenségét. Magyarország, pontosabban Abszurdország azzá a helyé vált, ahol megáll az óramutató, sőt olykor visszafelé is jár. Ahol mindig becsapódik a busz a büfébe, és mindig cukorral kéri a nő a kávét. Ez az önmagába visszazáró létezés viszont még mindig más, mint csupán a kudarcot jelentő kilépés. Nem jobb, csupán a kisebbik rossz.

A Jacques ámokfutásával már sokszorosan díjnyertes Horesnyi Máté METU diplomafilmjét folytatta A kisebbik rosszal. Az animált világ monokróm, de nem üres, az alakok finomak, de végletesen kontrasztosak, a világ pedig értelmetlen és abszurd. Mindebben mégis ott van a mindennapok ismerőssége, a körülöttünk lévő jelen. Végtére is, A kisebbik rossz minden stiláris sarkítása ellenére egy realista film, ahol a fekete tónus elkeserít, de a fehér játékossága fel is szabadít minket.

Nagy Tibor