Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kísérletező animációk uralják a 9. Friss Hús magyar programját

2021. május 24. - dotandline

Május 27. és június 2. rendezik meg a 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. Az egyhetes rendezvény programja már összeállt, köztük számos animációt láthatunk majd.

A magyar versenyprogramba 31 rövidfilmet választott az előzsűri, melyek közt 8 animáció szerepel. A nemzetközi program 27 alkotása közül 6 animáció, ezen kívül látható egy animált darab a nemzetközi dokumentumfilmek blokkban, valamint számos új magyar animáció a gyerekfilmes vetítéseken. Alább a magyar animációkat mutatjuk be, a következő cikkben pedig a nemzetközieket.

A magyar versenyprogramot a kísérleti jellegű animációk uralják. Mostoha Marcell MOME Anim mesterszakon készített Avant címmel egy absztrakt animációt a tér és a térben lét, valamint az azokhoz kapcsolódó energiák kölcsönhatásáról. A képzőművészeti kiindulási pontokból táplálkozó film zeneileg és vizuálisan egyaránt azon a felfedezésen alapszik, melyet a kísérletezés általi tapasztalás ad. Nem tartalmaz konkrét cselekményt, viszont fixált motívumokhoz tér vissza, hogy aztán ismét átléphesse azok határait, majd újból visszatérhessen.

Egy posztapokaliptikus világban játszódik Szakály Réka Anna Redukció című MOME Anim diplomafilmje, melyben két lány és egy különös lény viszonyán keresztül látjuk a kapcsolatok sokféleségét, egymásra való hatását. A két lány a közös céljuk beteljesítésén dolgozik: átjutni az élhetőbbnek tartott túlpartra. Ám egyikük önmagában bizonytalan, így könnyen elcsábul, amikor megkörnyékezi egy titokzatos lény. Mikor a lány ráeszmél, hogy a lény számára pótolható, már egyedül maradt, és a túlpartra jutás is kétséges.

Lantos Júlia Inkognitó című kisfilmjét a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) animáció alapszakán készítette. A film főszereplője egy fiatal lány, aki az őt körülvevő világot ridegnek, romlottnak és csúnyának látja. Munkája börtön, csak akkor tud fellélegezni, mikor hazaérkezik egyetlen társához, a sárga madárkájához, aki szimbolikusan testesíti meg a lány vágyott szabadságát. Egy nap egy különös esőfelhő jelenik meg a lakása felett, ami természetfeletti folyamatot indít el lakásában.

Csánki Zsófia METU animáció mesterszakán készült Calliope című diplomafilmje egy vegyes technikájú, a stop motion és a 2D rajzanimációt keverő experimentális horrorfilm. A kisfilmben egy céltalanul sodródó férfi rátalál egy titkos klubra, ahol kielégítheti vágyait és új élményeket élhet át. Belépve a klubba nem is sejti, hogy milyen bizarr és dekadens világ tárul fel előtte.

A budaörsi Illyés Művészeti Szakképző Akadémián készült Szegedi Adél kétperces Jelszó a * * * * * * * * * - hoz című fekete-fehér animációja, mely gyerekkori emlékek, naplójegyzetek, és ezek felnőttkori interpretációja körül forog, teszi mindezt a bensőséges, ösztönös természetünkre és az univerzumban betöltött helyünkre reflektálva, versben elmesélve.

szegedi_adel_x_jelszo_a_csillagokhoz_1.jpg

Szegedi Adél: Jelszó a * * * * * * * * * - hoz

Csáki László alig kétperces Bagatelle című kísérleti filmje az orrfújás viszontagságairól szól, ami egy világjárvány idején igencsak aktuális témának tűnhet. A film Petri György azonos című versét adaptálja Csoma Judit narrációjával. Az abszurd humorú filmben egyaránt megtalálhatóak a különböző technikával készült, kockánként rajzolt klasszikus 2D-animációk és az archaizált Super 8-as filmfelvételek.

bagatelle.jpeg

Csáki László: Bagatelle

Ulrich Gábor Dűne című háromperces animációja egy különleges, absztrakt thriller, hullámzás képzelet és valóság között, amelyben a hangok, mint tanúk átmosódnak emlékeken és félálmokon. Egy szörnyű titok van a sejtjeinkben dúló szélben.

ulrich_gabor_x_dune.jpg

Ulrich Gábor: Dűne

M. Tóth Géza Matches című kisfilmje igaz történeten alapul: a rövidfilm ötletét egy 7 éves gyerekkel készült interjú adta. Miközben a mesélő gyufákkal játszik, azok megelevenedve életre keltik álmait, vágyait, félelmeit. Ez adja a film narratíváját. A film a legegyszerűbb technikával, egy gyufaszál megmozgatásával hoz létre univerzális történetet, miközben megjeleníti a karakter életfilozófiáját és összetett társadalmi kérdéseket is szemléltet. Egyúttal azt is megmutatja, a gyermeki kreativitás a leghétköznapibb dolgokból is képes fantáziavilágot teremteni. A Matches arra tesz kísérletet, hogy a néző gyermeki énjét is előcsalogassa, szabadjára engedve képzeletét.

A Friss Hús szervezői a fiatalabb közönségre is gondoltak. A 4-6 és a 7-9 éves gyerekeknek is készültek egy-egy blokkal, melyben a legújabb magyar animációs mesefilmeket lehet látni, köztük néhány élőszereplős kisfilmmel. Richly Zsolt Luther és Kormos mesék sorozatának egy-egy darabja, MOMÉ-n készült városi legendák, Lázár Ervin Bab Bercijének animációs feldolgozása, magyar olimpikonok gyerekkorának elmesélése, és számos kortárs alkotó új, egyedi (animációs) kisfilmje a programban.

A 9. Friss Húst május 27. és június 2. rendezik meg a budapesti Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. A jegyelővétel már elindult, a részletes programot a fesztivál honlapján lehet böngészni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr716570190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása