Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Meghalt Szabó László, a Pannónia Filmstúdió bábtechnikusa

2021. április 12. - dotandline

85 éves korában meghalt Szabó László iparművész, a Tévémaci, Mirr-Murr és A legkisebb ugrifüles figuráinak kivitelezője. A hírt vasárnap este közölte a család a Facebookon.

Szabó László 1935. június 24-én született Kispesten, öt testvér közül ő a legidősebb. Esztergomban, a Magyar Repülő Szövetségnél tanult repülőgépmotor-szerelőnek, a Honvéd Központi Zenekarban basszusszárnykürtön és klarinéton játszott, később Szolnokon elvégezte a Honvéd Kilián György Műszaki Főiskolát és vadászrepülő lett. 1956-ban leépítették, így került a Csepeli Motorkerékpárgyárba, majd egy műanyagipari gyárban dolgozott hidraulikusként Pestszentlőrincen.

1965-től egészen 1990-ig a Pannónia Filmstúdió bábtechnikus munkatársa volt, bábfigurák készítésével foglalkozott. "Mindig is imádtam fúrni, faragni, rengeteg mütyürkét készítettem. Harmincéves lehettem, amikor bepakoltam a kisindiánokat, -motorokat, -repülőket és egyéb figurákat egy szatyorba, és bekopogtattam a Pannónia Filmstúdióba. Kipakoltam holmijaimat és azt mondtam: én itt akarok dolgozni!" - mondta egy 2010-es interjúban.

szabo_laszlo_3.jpg

Szabó László a Mirr-Murr és a Tévémaci bábjával (Forrás: Newsjág)

Szabó Foky Ottó figuraterveinek kivitelezője volt, ő készítette a Tévémaci, Misi Mókus, Mekk Elek, Mirr-Murr és a Legkisebb Ugrifüles bábjait is. "A figurákat először Foky Ottó tervezte meg, majd én szerkesztettem át olyanokká, hogy bábként jól mozgathatóak legyenek. A kivitelezés aprólékos munka volt, fával, textillel, műanyaggal és más alapanyagokkal dolgoztunk a televízió megrendelésére. Mindegyik figurából többet is készítettünk, mert a forgatások során elhasználódtak." - emlékezett vissza a Newsjág riporterének 2013-ban.

Egyre több bábot tervezett ő maga is, majd néhány év múlva a stúdió bábrészlegének vezetője lett. Sok reklámfigurát is tervezett. Munkájáért Kiváló Dolgozó elismerést és 1988-ban Pannonia-díjat kapott.

1995-ben Szarvasra költözött és aktívan bekapcsolódott a város kulturális életébe: alkotótáborokat és repülőnapokat szervezett, makett- és játékiállításokat rendezett, modellező kört vezetett. 2008-ban Szarvasért emlékplakettel jutalmazták.

Forrás: Filmhu

süti beállítások módosítása