A Cartoon Saloon legújabb egész estés filmje a Wolfwalkers, melyről három éve írtunk először, amikor a Cartoon Movie-n pitchelték az alkotók, most pedig megjelent az első teaser trailer is. Az ír animációs stúdiótól olyan csodálatos (egyébként Oscar-jelölt) alkotások kerültek ki, mint a részben a Kecskemétfilm stúdiónál gyártott Kells titka (2009), a szintén lenyűgöző A tenger dala (2014) és a felkavaróan elgondolkodtató A kenyérkereső (2017). Rendezőként a Wolfwalkers Tomm Moore harmadik játékfilmje, mellyel visszatér a stúdióra jellemző kelta folklórhoz, történetben és grafikai elemekben egyaránt, és ez lesz az "ír folklór triptichonjának" záródarabja.
Wolfwalkers
A Wolfwalkers az 1600-as évek közepén játszódik, amikor a babona és a mágia uralta az emberi társadalmat, és amikor a farkasokra mint démoni teremtményekre tekintettek, a természet pedig teljesen elvadult volt, amit meg kellett szelídítenie az embereknek. Ebben az időben érkezik Írországba egy 11 éves vadásztanonc kislány, Robyn, hogy apjával együtt elpusztítsák az utolsó farkasokat. Robyn élete azonban megváltozik, miután megment egy helyi lányt, Mebh-t, ezzel megnyílik előtte az ún. wolfwalkerek titokzatos világa és ő maga is azzá válik, amit apja olyannyira el akar pusztítani.
A Wolfwalkers is hagyományos kézirajz alapú animáció, akárcsak Moore korábbi filmjei, ami ebben a CGI uralta iparban nagyon üdítő és a kelta folklór elemeivel sem idejét múlt, sőt, annál lenyűgözőbb. Tomm Moore mellett meg kell említeni régi alkotótársa, Ross Stewart nevét is rendezőként, a forgatókönyvet pedig A tenger dalát is jegyző Will Collins írta. A Wolfwalkers a hétvégén kezdődő Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütál, 2020 végén pedig az Apple TV+-on fogják bemutatni, mely a csatorna első animációs nagyjátékfilmje lesz.