Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animációs filmé is lehet a legjobb előzetes

2020. május 12. - dotandline

Az Arany Blende díj-at tavaly hozták létre a legjobb magyar előzeteseknek, emellett egy épülő adatbázis, ahol a szervezők tervei szerint évről évre nyomon követhetjük az aktuális magyar trailer-trendeket. 2020-ban gyökeresen megváltoznak a filmfogyasztási szokások, ezért fontosnak tartják, hogy a 2019-es évnek is legyen egyfajta lenyomata arról, hogyan próbálták a filmek megtalálni a közönségüket a trailerek segítségével.

A versenybe került előzetesek közül az Arany Blende honlapján szavazhatja meg a közönség a neki legjobban tetszőt: azé a közönségdíj, amelyik a legtöbb szavazatot kapja. A fődíjról a szakmai zsűri dönt, melynek tagjai több szempont szerint értékeli majd az alkotásokat.

toth_luca_x_liderc_ur_01.jpg

Tóth Luca: Lidérc úr

Az Arany Blendére olyan magyar filmek trailerei és teaserei nevezhetők, amelyeket 2019. január 1. és december 31. között mutattak be nyilvánosan. Nyilvános bemutatásnak számít többek közt a mozi, a fesztivál, a kultúrházi és az online vetítés, a tévés sugárzás, stb. Ha a film 2018-ban indult fesztiválkörútra, ami 2019-ben is tartott, az is nevezhető. Sőt, ha 2018-ban vetítették fesztiválon, és 2019-ben volt online, mozis vagy tévés premierje, az is. Ellenben aminek 2018-ban volt a mozis premierje, és a vetítések átcsúsztak 2019-re, az a film nem nevezhető. Így például a Ruben Brandt, a gyűjtő kiesik, de az Entropia vagy a Sellők és rinocéroszok nevezhető. 

A film lehet bármilyen műfajú és hosszúságú, így animációs rövidfilmek trailerei és teaserei is nevezhetők, amennyiben megfelelnek a fenti kitételeknek. Az előzetes/teaser hossza minimum 20 másodperc, maximum 2 és fél perc lehet. Nevezés után a díjat közönségszavazás és szakmai zsűri ítéli oda. A nevezés hivatalosan 2020. április 30-án, a Magyar Film Napján indult. Nevezni az Arany Blende oldalán lehet, a nevezési határidő: 2020. május 21.

Mi miatt fognak újra beülni moziba a nézők? Még nem tudjuk. De vajon tudjuk-e azt, hogy eddig mi miatt ültek be rájuk? Volt-e bármilyen recept, felfedezhető-e bármilyen összefüggés a trailerek és a megváltott mozijegyek száma között? Másképp működik-e ez Magyarországon és másképp külföldön? És hogyan fog ez változni mostantól? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ az Arany Blendével, ami most a legjobb 2019-es magyar trailer nyomába ered.

süti beállítások módosítása