Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Fehérlófia a téren, rendszerváltó animációk a moziban

2019. augusztus 28. - dotandline

Szeptember 4. és 11. között rendezik meg a harmadik Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek témája a film és a zene. A nyolc nap alatt közel 100 filmet vetítenek, köztük két egész estés animációt és egy olyan rövidfilmes válogatást, mely a rendszerváltás idején készült animációkból áll.

Akárcsak tavaly, idén is műsorra tűzik a legelső egész estés magyar animációt, Jankovics Marcell János vitéz című filmjét, mely szeptember 7-én, a Puskin moziban látható. A magyar egész estés filmek gyártása a János vitézzel indult el 1971-ben, amely Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készült. Az ismert elbeszélő költeményt adaptáló filmet 1973. május 1-én mutatták be a hazai mozik, gyártása huszonkét hónapig tartott. A címszereplő főhős egy falusi juhászból lett huszár, akinek evilági és túlvilági próbatételeket kell kiállnia, hogy kalandos útja végén szerelmével, Iluskával újra egyesülhessenek. A film látványában sajátosan ötvözi a szecessziót, a pop artot, valamint a magyar népi díszítőművészetet. Kápráztatóan színes képi világa és road movie-szerű cselekménye miatt a filmet gyakran állítják párhuzamba az 1968-ban berobbant kultikus Beatles-animációval, A sárga tengeralattjáróval.

janos_vitez.jpg

Jankovics Marcell: János vitéz

A montreali Fantasia Filmfesztiválon tartott világpremiert követően szeptember 5-én először lesz látható Magyarországon a nemrég 4K felbontásban felújított Fehérlófia, szintén Jankovics Marcell rendezésében. A vetítés azért is lesz különleges, mert a Szent István téren, a Bazilika előtt, szabadtéren lesz, ahol kétszer annyi székkel készülnek a szervezők, mint tavaly. A Fehérlófia egy avantgárd mesefilm: cselekménye a pusztai népek, azaz az avarok, hunok és magyarok mondavilágából építkezik, szereplői pedig kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg. A film virtuóz módon animált képi világa álomszerűnek hat, fő szervezőelve az ornamentika: a jelenetek tobzódnak a folyamatos átváltozásokban és a lüktető színekben, képi mintázataiban megjelennek különféle absztrakt geometrikus formák és a körkörös, mandalaszerű kompozíciók, ambientszerű kísérőzenéje pedig máig frissnek hat. Jankovics animációjának kísérőfilmje a rendező 1976-ban Oscar-díjra jelölt Sisyphus című alkotása lesz.

feherlofia.jpg

Jankovics Marcell: Fehérlófia

A rövidfilmek sem hiányozhatnak a programból: szeptember 5-én a Toldi moziban nézhetünk tíz rendszerváltó animációt. A nyolcvanas évek animációs rövidfilmjei közül több meglepő nyíltsággal mutatta be az államszocializmus politikai és társadalmi visszásságait, és ezáltal megidézték a rendszerváltást előkészítő "glasztnoszty" korszakot, amikor egyre erősödött a véleménynyilvánítás szabadsága. Több film humoros éllel jelenítette meg az egyén és az elnyomó hatalom párharcát (Süti, Húsvéti anzix), mások egyedi módon, sűrítve ábrázolták a közelmúlt hivatalos és privát történelmét (Ünnepeink, Tiszta kép, Vigyázat lépcső!, Budapest ‘88). Olyan filmek pedig, mint a magyar munkástömegek századfordulós kivándorlásáról szóló Ah, Amerika! című animációs dokumentumfilm, vagy az erdélyi falurombolások és a vízlépcső elleni tiltakozások idején született Isten veled, ki sziget! az allegorikus fogalmazásmód révén egyetemes igazságokat aktualizáltak.

A gyerekek még az animációsfilm-készítést is kipróbálhatják a Budapesti Klasszikus Film Maratonon: a Primanima Animációs Játszóház Karaván a Puskin mozi kávézójába érkezik szeptember 7-én és 8-án. Az animációs-rajzfilmes kreatív játszóház foglalkozása során a legkülönfélébb technikákat lehet kipróbálni, másfél órás foglalkozások során rajz-, báb-, gyurma-, legó-, papírkivágásos animáció készül. A gyerekek megrendezhetik első saját animációs kisfilmjüket. Az utazó játszóház korszerű technikával, számítógépekkel, kamerákkal, lámpákkal, bábfilmes trükkasztalokkal professzionálisan felszerelt műhely, amely oktatóval és animátoraival közkedvelt kreatív foglalkozásokat tart országszerte és határontúl egyaránt. Az eszközök ugyanakkor mindvégig a háttérben maradnak, mert a főszerep a gyerekeké, akit a foglalkozás során bátorságot kaphatnak kreatív képességeik kibontakoztatásához. 

A 7-8 éves korosztálynak tartott foglakozást Patrovits Tamás, Vezsenyi Tamás, Módy Luca és Miklós Ádám vezeti. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a nora@babter.hu e-mail címen vagy a (+36) 20 299 99 85-es telefonszámon lehet.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton részletes programja az esemény honlapján található. A szabadtéri vetítések ingyenesek, a Puskin és Toldi moziba 500 forintos egységáron lehet jegyet venni, az Uránia moziba pedig 1000 forintért, kivéve a gálavetítésekre, melyek 1800 forintba kerülnek.

süti beállítások módosítása