Három hónap múlva lesz négyéves a Dot & Line, most karácsonykor pedig megengedünk magunknak egy személyesebb bejegyzést, amiben megtudhatjátok hogy jött létre az oldal és kik állnak mögötte.
Gyerekkorában nyilván mindenki sok animációs filmet nézett, a rendszerváltás környékén születettekhez pedig még csak a tévé által jutottak el a sorozatok. Nekünk otthon csak három földi adónk volt, ami akkor még az M1-et, az RTL Klubot és a TV2-t jelentette, úgyhogy a Cartoon Network, Minimax és társai kimaradtak a gyerekkoromból, helyette a Batman, a Beetlejuice, a Bolygó kapitánya vagy a Bolondos dallamok animációs sorozatokért rajongtam az olyan klasszikusok mellett, mint a Balu kapitány, a Kacsamesék, a Hupikék törpikék, a Tini Nindzsa Teknőcök vagy a Sailor Moon. Viszont mivel apum tévéműszerészként kezdte, ezért nagyon sok filmet meg tudott szerezni kéz alatt nyugatról, jó esetben magyar hangalámondással, úgyhogy már háromévesen az Idő urait néztem, és a mai napig csak magyar hangalámondással láttam a német kópiáról átmásolt, majd angol szinkronra vágott Csipkerózsikát, illetve a klasszikus Disney-rajzfilmek mellett becsúsztak olyan kissé lélekpróbáló, de csodaszép alkotások, mint a Marina, a kis hableány vagy a Tűz és jég.
A teljesen átlagos gyerekkor után csak egyetemen hallottam először arról, hogy az animációkkal lehet elméleti szinten is foglalkozni. 2010-ben kezdtem az ELTE magyar szakát, ahol film minoron rögtön első félévben felvettem az akkor doktorizó Varga Zoltán Magyar animációs játékfilmek szemináriumát, melynek keretében a hajdani Örökmozgóban néztünk hetente egy meghatározó magyar animációt, az adott filmhez kapcsolódóan meghívott előadóval. Ekkor láttam először a Habfürdőt, amely rám is olyan nagy hatással volt, mint a kortárs animációsokra, és ahogy Zoli hihetetlen információdúsan és érdekesen beszélt mindegyik filmről, akkor vált bizonyossá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Akkoriban senki más nem tartott animációelméleti órákat az egyetemeken, egyáltalán a filmszakokon, úgyhogy Zoli animációs kurzusai úttörőek voltak. Tanultunk az animáció történetéről, a különböző technikákról, stílusokról, alkotói életművekről, hogy milyen irányból lehet az animációs kisfilmekhez közelíteni, szóval minden olyan dologról, ami kellő hátteret biztosított ahhoz, hogy magabiztosan lehessen animációkról beszélni. (Ha valaki pótolni szeretné, ajánlom Varga Zoltán A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című könyvét.) Ez egyébként a mai napig problémának tűnik a hazai újságírói közegben, hogy nem nagyon mernek (rövid) animációkról írni, mert "nem tudják hogy kell" és emiatt is van sokkal kisebb jelenléte a hazai sajtóban.
Vácz Péter: Nyuszi és Őz
Az egyetem mellett újságíróként dolgoztam, 2012-től a Hetedik sor közepéhez írtam, ahol 2013 márciusában elindítottuk az Egy pikoló animáció nevű rovatot, hogy online elérhető animációs rövidfilmekkel ismertessük meg az embereket. Egész egyetem alatt hiányát éreztem az animációs filmekről való diskurzusnak, és hogy csak akkor írnak animációkról, ha egy egész estés film kerül a mozikba, egyébként szinte semmiről nem lehetett tudni egy szakmán kívülinek arról, ami a (hazai) animációsfilm-gyártásban történik. A netet böngészve semmilyen magyar nyelvű oldalt nem lehetett találni, amely kifejezetten csak (magyar) animációkkal foglalkozna, esetleg elvétve egy-két rajongói blogot, többnyire animére fókuszálva, de az sem rendszeres megjelenéssel, vagy túllépve a rajongói szemléleten. Ez alól egy kivétel volt, a Prizma filmművészeti folyóirat, amelynek 2012 végén indult az Animatéka nevű rovata, ahol olvasmányos, egyetemi szintű írásokat lehetett találni kortárs animációkról és animációs fesztiválokról. Persze ennek a hiátusnak az is volt az oka, hogy 2013 körül kezdett felfutni újra a magyar animáció, addig kevés látványos szakmai eredmény volt, már ami a rendszerváltás utáni magyar animációt illeti, de ennek az okai egy másik cikket tesznek ki.
Ez a hiányérzet akkor csúcsosodott ki, amikor kiírták a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a Prizma folyóirat közös filmszakíró pályázatát, melyre a KAFF versenyfilmjeiről vártak kritikákat. Az egyik írásomat díjazták, ami miatt a két államvizsgám közötti hétvégén leutaztunk Kecskemétre, és akkor láttam bele először ebbe az akkor még sokkal zártabb animációs világba. A 10. KAFF után határoztam el, hogy ezzel a hiánnyal valamit kezdeni kell, és megkerestem a másik díjazottat, aki szintén hobbiból írt többször animációkról. El is kezdtünk egy oldalt, de sajnos nagyon hamar lendületét vesztette a dolog.
Chuck Jones: The Dot and the Line: A Romance in Lower Mathematics
Végül 2015 márciusában egyedül indultam neki újra egy animációs oldalnak, a Dot & Line-nak. Mivel a személyes érdeklődésem miatt mindig utánajártam az animációs eseményeknek és híreknek, ezért azt gondoltam miért ne vezessem őket, ami más számára is hasznos lehet. Az oldal egyébként egy 1965-ös Chuck Jones animáció után kapta a nevét, a The Dot and the Line: A Romance in Lower Mathematics után, amely arról szól, hogy egy vonal hogyan ismeri fel saját, addig rejtett képességeit egy pont iránti szerelme által. És akkor elkezdett szépen lassan feltöltődni az oldal cikkekkel és már az volt a cél, hogy létrejöjjön egy olyan platform, ahol kiemelt szerepet kapnak a kortárs magyar animációs filmek és alkotók, valamint az itthoni animációs események. Elsődlegesen a fiatal alkotókra szerettem volna fókuszálni, mert a nagy öregekről már mindenki tud, mindenki ismeri a műveiket, de a fiataloknak nincs más megjelenési platformja, csak a tumblr a saját munkáikkal, ami viszont kívül esik a nem szakmában dolgozók látóköréből. Ekkor még egyáltalán nem ismertem személyesen animációsokat, csak újságírói és egyetemi filmes körökben forogtam és még a nevemet sem mertem kiírni a cikkekhez.
Elég hamar elkezdett nőni az oldal, egyre többen ismerték a szakmából, és egyre több megkeresést is kaptam. A legelsők között volt Kalocsay Gergely, Dargay Attila hagyatékának szerzői jogi képviselője, aki azóta többször is írt az oldalra, kétszer volt az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon a Dot & Line képviseletében, és animációrajongóként ő is fontosnak tartja a hazai animáció előtérbe helyezését, úgyhogy azóta is dolgozunk az oldal továbbfejlesztésén. Az igazán nagy szakmai áttörés 2015 őszén jött, amikor a MOME Anim éves Kiskakas-vetítése és a Primanima is kezdődött. Nyár végén rámírt Menráth András, aki Sebesvári Somával többek közt a Kiscsoportos játékokat vitte, a főleg animációsokból álló csapatért pedig már nagyon régóta rajongtam, a Hetedik sor közepével volt is kooperáció Edgar Wright Világvége című filmje kapcsán. Ekkor szedtem össze a bátorságom és írtam rá Somára, aki a MOME-s évek alatt több blogot is vezetett, amelyekre szuperjó animációs kisfilmeket tett ki. Fun fact, de igazából csak meg akartam ismerni, az animációs oldalai csak ürügyként szolgáltak az ismerkedésre. És ahogy Humphrey Bogart mondja a Casablanca végén, ez egy szép barátság kezdetét jelentette. Soma ismertetett meg az akkori MOME Anim végzősökkel, akikkel a Kiskakas vetítésen találkoztam először és így kerültem be a szakmai körforgásba. Mesélték, hogy ment a susmusolás arról, hogy vajon ki csinálhatja a Dot & Line-t, és az addig zártnak hitt kör egyszerre megnyílt és hiába voltam kívülálló, nagy örömmel fogadtak be.
Király Krisztián: A körömágyszaggató
2015 őszén keresett meg Orosz Anna Ida (aki Varga Zoltán mellett a másik nagy hazai animációs filmtörténész, a Prizma Animatéka rovatának vezetője, a KAFF szervezőtagja, a Primanima alapítója, a Filmarchívum animációs munkatársa, szóval abszolút szakmai role model számomra), hogy lennénk-e a Primanima médiapartnerei. Ezen felbuzdulva később én kerestem meg az Anilogue-ot és a KAFF-ot, hogy kialakíthatunk-e médiapartneri kapcsolatot, és szerencsére mára már a szervezésbe is besegítünk ezeken a fesztiválokon. A Primanima kivételesen kedves számomra, hiszen ugyanazzal a céllal működik, mint a Dot & Line, hogy a fiatal animációsoknak adjon megjelenési lehetőséget, ezzel segítve a filmjüket és magukat az alkotókat is megismertesse a fesztiváloztatással. Idén pedig egy régi vágyunk is megvalósult a Primanimán, ugyanis megrendeztük az első kritikaíró workshopot, amelyen a fesztivál rövidfilmjeiről készültek kritikák. A jelentkezők felülmúlták az elvárásainkat, mert kiderült, hogy jó pár fiatal van, aki remekül ír rövid animációkról és hogy egyáltalán vannak olyanok, akik szívesen foglalkoznak elméleti síkon is a kisfilmekkel.
Szintén nagyon szuper, hogy médiapartnerek lettünk a CEE Animation-nel, hiszen Közép-Kelet-Európa animációs iparágát ők fogják össze. Korábban Visegrádi Animációs Fórumként működtek, melynek keretében a V4-es országokból érkező filmterveket lehetett pitchelni, de 2017-ben kijjebb tolták a határokat és már az egész közép-kelet-európai régióból várnak filmterveket, valalmint szintet léptek és már nemcsak egy pitchfórum, hanem egy közép-kelet-európai animációs szakmai érdekérvényesítő szervezet is lettek, ezzel segítve a régió animációs iparát, köztük a magyar animációét is.
Glaser Kati: Városi legendák
Az elmúlt évek alatt az is kiderült, hogy a fiatal animációsoknak is igénye volt egy olyan oldalra, ahol jelen lehetnek, ahol hallhatnak újdonságokról, olvashatnak egymás munkáiról, a leendő animációsok is képben lehetnek az eseményekkel és hírekkel, és egyáltalán szükség volt egy olyan platformra, ami nemcsak az animációsoknak szól, hanem összeköti őket a szakmán kívüli érdeklődőkkel is. A Dot & Line azért is volt szerencsés helyzetben, mert akkor alakult, amikor a kortárs magyar animáció is kezdett felfutni (ennek az újhullámnak Bucsi Réka Symphony no. 42 és Vácz Péter Nyuszi és Őz című kisfilmjei a nyitányai), így a tartalmon sem kellett sokat gondolkodni, mert folyamatosak a szakmai hírek.
A Dot & Line működése alatt észrevehető volt, hogy a különböző filmtípusok közül elsősorban az egyedi filmekre fókuszáltunk (a nemzetközi animációk terén), ami azzal is magyarázható, hogy egész estésekről sok helyen írnak, a sorozatokat pedig elég nehéz figyelemmel kísérni, de ezekről is olvasni elég jó írásokat. Ezen kívül az egész estések és a sorozatok viszonylag könnyen nyomon követhetők, míg a rövidfilmek kevésbé: nem lehet őket elcsípni moziban vagy a tévében és nem lehet őket letölteni netről, így megmaradnak a fesztiválok szűk körében, vagy hírverésük után pár évvel kerülnek fel a netre. Nem utolsó sorban pedig a fiatalok kisfilmeket gyártanak, egész estés darabokba vagy sorozatokba nem a pályájuk elején kezdenek, bár utóbbi itthon kezd egyre gyakoribbá válni a Magyar Média Mecenatúra által támogatott sorozatok között.
Újságíróként nagy elismerés, hogy a hajdani Origo Filmklubtól kezdve az Indexen és a 444-en át a Filmhu-ig sok nagy médium is nyomon követi a cikkeinket, vagy felkérnek vendégposztokra, ami azt jelenti, hogy hiába működünk (egyelőre) blogalapon, adnak a szakmai tudásunkra. Apró dolognak számít, de mégiscsak fontos a szakmai visszajelzés, ami nagyon motiváló tud lenni. A 2010-es évek eleje óta létrejött egy-két animációs oldal, és észrevehetően nőtt a nagy médiumok animációs, és szerzői animációs tartalma is, de ez a fellendült kortárs magyar animáció sikereinek is köszönhető.
Barkóczi Noémi: Second Hand
A cikkben végig többes számot használok, mert bár egyedül viszem a Dot & Line tartalmi részét, az elmúlt évek folyamán nagyon sokan segítettek benne cikkekkel, ötletekkel, munkakapcsolatokkal, ajánlásokkal, felkérésekkel, tanácsokkal, lelki támogatással, Soma és Gergő pedig minden felmerülő kérdésben partner. Az oldal pro bono működik, tényleg mind szerelemből csináljuk és bár néha nagyon kimerítő tud lenni munka mellett foglalkozni vele, mindig megéri. Hihetetlenül jó érzés, amikor fiatal animációsok keresnek meg minket szakmai tanácsért, segítségért, visszajelzésért, amikor animációs cégek és képzések veszik fel velünk a kapcsolatot, vagy amikor azt halljuk vissza, hogy egyetemi felvételin is előkerült az oldal. Akik nem cikkel, hanem más módon tesznek hozzá oldal működéséhez, azok közül legtöbben a filmszakmában dolgoznak, rendezők, animátorok, producerek, forgalmazók, elméleti szakemberek, kurátorok, fesztiválszervezők, filmes jogászok, szóval nagy az átfedés a Dot & Line tevékenysége és a munkájuk közt, de ami közös, az a kortárs magyar animáció iránt érzett felelősség és segíteni akarás.
Még sorolhatnám azt a megannyi szuperjó dolgot az elmúlt közel négy évből, amiben a Dot & Line-nal részt vettünk, vagy amikre rajta keresztül kértek fel, és azt a sok remek tervet és projektet, ami még előttünk áll. Sok ongoing projekt van, ahogy mindig kiemeltük, nagyon szívesen működünk együtt másokkal, mert szeretjük tágítani a látókörünket és növelni a hazai animációs megjelenéseket. Ha valakinek van ötlete, projektje, vagy csak simán beszélgetne velünk animációkról, azt továbbra is szívesen várjuk!
