A MOME animáció mesterszakának végzősei június elején tartottak egy kétnapos diplomaprezentációt, ahol a szakdolgozati témájuk mellett a filmjeiket is bemutatták. Az előadások után pár napig a Ponton Galériában is meg lehetett nézni az akkor még gyártás alatt lévő alkotásokat, november végén viszont már a kész animációkat vetítették a Toldi moziban, ráadásul kétszer, mindkét alkalommal teltházzal.

Az eredetileg tizenegy mesterszakos filmből kilenc készült el a november 27-i premierdátumra, így Varga Petra Mimik, illetve Carlson Hanna Out of Order című animációira egy évet még várnunk kell.

Nemrég megjelent egy interjú Gyulai Líviusszal, aki azt mondta, hogy a kortárs magyar animációk leggyakrabban egy poénra épülnek, nem mondanak a történelmünkről semmit és hiányoznak belőle a magyar kultúra motívumai. Ezt egy kínai animációs vetítéssel kapcsolatosan mondta, és ahogy azt az idei Kiskakas Animációs Filmnapokon is láthattuk, a távol-keleti animációs diplomafilmek nagyon nagy része az alkotó saját kultúrájára és történelmére épít. Gyulai ezt a gegsorozatos állítást kritikaként fogalmazta meg a kortárs magyar animációval szemben, viszont azt be kell látni, hogy a magyar történelem, vagy a magyar népi kultúra motívumai a fiatal generációt már kevéssé mozgatják, mivel a tapasztalataik is teljesen más korból származnak, sokkal jobban kitágultak a problémáik határai. Ők nagyrészt a rendszerváltás környékén születtek, a kilencvenes években voltak gyerekek, amikor már nem lehetett olyan éles társadalmi-politikai gondokról beszélni, mint előtte. Illetve nekik már nem kell burkoltan, szimbolikusan, körülírva elmondani egy-egy társadalmi problémát, mint ahogy például Jankovics Marcellnek kellett. A népi kultúra jegyeinek hiányát felróni is nehéz egy olyan időszakban, amikor elárasztotta a nyugati animáció (és minden) a tévéket, mozikat, színházakat, fesztiválokat, stb., éppen a gyerekkori személyiségfejlődés időszakában. Nyilván a Batman, a Tini Nindzsa Teknőcök és a Pokémon mellett ott voltak a Magyar népmesék, a Mesék Mátyás királyról, a Mézga család, és még lehetne sorolni azokat a sorozatokat, amiken már a szüleink is felnőttek, de ezek már akkor is nosztalgiát árasztottak magukból.

Ebben érdemes lenne jobban elmerülni, de a lényeg, hogy a MOME diplomafilmeket nézve azt sem lehetett megállapítani, hogy valóban csak egy poénra épülnének a filmek. Sőt, megjelentek komoly, jelenkori társadalmi problémák, mint a migráció, a beilleszkedés, illetve a boldogságkeresés, de volt bűnügyi történeten alapuló film, dänikeni sci-fi értelmezés, szürreális szerelmi történet, személyes, de a mai fiatalok problémáit általánosságban is feldolgozó animáció és a gyerekkori jó-rossz ellentét tapasztalásán alapuló mű. Talán egy alkotásra lehetett mondani, hogy gegsorozatra épít, de azt is a vizualitás különlegessége magyarázza.

Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című filmje nyitotta az estet, ami egy másik bolygón játszódik, viszont ugyanazok a problémák merülnek fel abban a társadalomban is, mint nálunk, embereknél. A film főszereplője a gyerek Hugo, aki egy búvárt kap háziállatként, ideje nagy részét pedig a vele való játékkal tölti. A film különlegessége főleg az, hogy ez a kvázi fordított világ, ahol egy ember a házi kedvenc, erősíti fel azt a kínos érzést, hogy mi hogy bánunk nem csak az állatainkkal, hanem egymással is. Ami az egyik félnek csak játék, a másiknak maga lehet a kínszenvedés, és hiába jóindulatúan közelítünk felé, nem érezzük át a másik helyzetét. Ez a film egyébként a gyerekkori tanulságokról is mesél, hogy miként alakul ki egy gyerekben a felelősség érzete.

Király Krisztián filmjein érezhető a leginkább a személyesség, a személyes, önéletrajzi történetekből vett ihlet, ami legutóbbi munkáján, a Mező utca 1-en is megmutatkozott (a film hátterét egyébként egy történelmi esemény adta, csak úgy mutatta be, ahogy egy akkori gyerek értelmezte és élte át). A körömágyszaggató is követte ezt a vonalat, amiben a rendező alteregója beszél saját problémáiról a csajozáson át a családi gondokon keresztül a félelmeiről és persze a körömágyszaggatásról. Személyes, ugyanakkor könnyen lehet azonosulni a problémákkal – nem csak egy kortársnak – és pont ezért lehet annyira kedvelni. Teaser itt.

Őszintén szólva Carlos Rufas filmjeinek tartalmát sokadszori nézésre sem tudom biztosan megállapítani, az is előfordult már, hogy a Vörösbegy megfejtésére több megoldást hallottam, és mindegyik helytállónak tűnik. Machos című diplomamunkájával is így vagyok, elvileg korunk férfi mivoltának megjelenítéséről szól, viszont nekem inkább az általános beilleszkedés, a megfelelni vágyás, a társadalmi elvárások, a kirekesztés, a bullying és hasonló problémák jutottak eszembe róla.

A legműfajközpontúbb animáció Kántor Péter Ujj a ravaszon című munkája volt, amiben egy öregember ölt búvár ruhát, közben pedig felelevenednek fiatalkori emlékei, amikor még (titkos)ügynökként szolgált. A fekete-fehér (és piros) és a színes képsorok váltakozása különíti el a múltat és a jelent, a visszaemlékezések pedig tényleg bűnügyi tematikájú filmbe illenek. Lehet a történet nem igényelte az animációs technikát, viszont élőszereplős változatban valószínűleg nem sikerült volna ilyen jóra, ez pedig arra is mutat, hogy később esetleg egy kommerszebb animációs mozifilmben is kipróbálhatná magát, amiben ezt a témát folytatná (vö. a Ruben Brandt, a gyűjtő, ne vesd össze: Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja).

Andrasev Nadja diplomafilmje, A nyalintás nesze, már címében is figyelemfelkeltő és huncut. A kilencperces alkotás Bodor Ádám Megbocsátás című novelláját adaptálja: egy szürreális szerelmi történetet mesél el egy magányos városi nő, annak féltve ápolt növényei és egy titokzatos macska között, amihez viszont tökéletes az animációs forma, melyben kimaxolták ennek a kicsit kéjenc és pajzán kapcsolatnak a kedvesen bohó fordulatait. Ahogy a designisso oldalán írták róla: "A műfaj lehetőségeit bejáró, erős dramaturgiai és stílusérzékről árulkodó, elgondolkodtató alkotás emlékezetes képi világot teremt, miközben elkerüli a didaktikusság csapdáit."

A gegsorozatos kritikával kapcsolatban emlegettem egy filmet, ez Bárány Dániel Házibuli című négypercese volt, ami egy házibuli már-már közhelyes eseményeit meséli el, leginkább férfi-nő kapcsolatokon keresztül. Viszont Dani iszonyú jól kapcsolja össze a metamorfózisos, cselekmény nélküli animációk formáját a történetmeséléssel, ami már egy korábbi munkájában, a Bemelegítőben is látszik. Ezáltal olyan dinamikát ad a filmjeinek, ami úgy behúzza az embert, mintha delíriumban egy pszichedelikus filmet nézne. Ezért írtam korábban, hogy ez nem egyszerűen egy poénokra épülő rövidfilm, hiszen nem is igazán a humoros eseményeket tartalmazó történet fogja meg a nézőt, hanem az elbeszélés módja, ami meg éppen ez az átalakuláson alapuló forma.

Talán Kopasz Milán a legkísérletezőbb az animációs technikák tekintetében, korábbi munkáin is látszik, hogy minden lehetséges formát kipróbált már a pixilláción keresztül a bábanimáción át a kollázsfilmig, sőt, nála nem egységesen van jelen az egyik mód, hanem ezek keverednek egymással. Személyes kedvencem a Frusztráció, ami totálisan átadja az ember hétköznapi, apró-cseprő problémáit, mindezt a szintén animáció mesterszakos Felvidéki Miklós unott narrációjával, de úgy, hogy tudunk rajta nevetni, de semmiképp sem kinevetni. Diplomamunkájában, a Beyondban ennél komolyabban mutat be egy szintén mindennapos problémát, a folytonos boldogságkeresést és az emberek reakcióit ezekre a váratlan helyzetekre. A kicsit földöntúli történet mellé összetett technikát párosított: az épített hátterek előtt 3D nyomtatóval készült szereplők és pixillált emberek mozognak, akiknek arcmimikáját arcfestéssel és fázisonként cserélgetett szemekkel animálták. A film bányászának bőrében egyébként magát a rendezőt látjuk. Trailer itt.

Tompa Borbála diplomafilmje, a Random Walks már látható volt nyáron a Magyar Képzőművészeti Egyetem Unintended Consequences című kiállításán, ahol a központi téma a migráció volt. A Random Walks az animációs dokumentumfilmek sorát bővíti, amiben öt, Magyarországra emigrált ember mesél a beilleszkedési nehézségeikről, egzisztenciális válságukról, akik mind a helyüket keresik ebben az új, idegen környezetben és kultúrában. Láttam már néhány dokuanimot migráció témában, de azok többnyire komor hangvételűek, viszont Bori olyan vizualitást párosított a személyes történetekhez, amik a befogadást is könnyítik a színes, élénk, gyakran szimbolikus formákkal, és nem kisebbítik a probléma jelentőségét. Trailer itt.

Takács Anikó filmje is érdekes és figyelemfelkeltő címet kapott: Cosmic Jacuzzi. Kinek ne kezdene el kattogni az agya, hogy ez vajon mit takarhat? Aztán persze közel sem azt kapjuk, amit elképzelnénk: két kamionost az útjuk során elrabolnak az ufók és egy furcsa gombadzsungelbe viszik őket, mivel hogy a földönkívüliek eleve köztünk vannak, gombák képében. Vagy ahogy Anikó fogalmazott: "a Cosmic Jacuzzi című film nem más, mint a dänikeni paleoasztronautika keresztezve a szalmatercsei kamionosok esetével." A sztorit bevallottan inspirálta a rendező egyik meghatározó gyerekkori sorozata, az X-akták, illetve egyéb ismeretterjesztő műsorok, mint például Déri János Nulladik típusú találkozások című paranormális jelenségekkel foglalkozó sorozata, vagy az Ősi idegenek című kortárs amerikai dokufilmsorozat. Ezen felül az az érdekes tény is mozgatta Anikó fantáziáját, hogy a gombák se nem növények, se nem állatok a biológiai osztályozás szerint, ezért külön országot kellett nekik létrehozni. (Ha Anikó nem készíti el ezt a filmet, nem tudnék erről a különös dologról.) Innen pedig már csak egy ugrás volt a sci-fi téma, ami azért sok apró humorforrást és egy mini pszichedelikus utazást is tartogat, és persze rengeteg megmagyarázhatatlan jelenséget.

Aki lemaradt a november 27-ei vetítésről, az legkorábban tavasszal, a következő Kiskakas alkalmával nézheti meg a diplomafilmeket, vélhetően akkor is teltházzal, úgyhogy érdemes majd időben jegyet venni!

Update: 2016. március 7.

Március első hetében rendezték meg a 2. Magyar Filmhetet, melynek programjában kétszer is levetítették a MOME mesterszakos hallgatóinak diplomafilmjeit, ekkor már kiegészülve Carlson Hanna Out of Order című munkájával.

Az Out of Order talán a legnehezebb témájú és befogadású alkotás a diplomafilmek között. A kevert technikájú (élőháttér, digitális- és bábanimációs) film a transzgenerációs traumákról szól, hogy a gyerekekre milyen hatással vannak szüleik és nagyszüleik feldolgozatlan sérülései, és miként viszik tovább azokat, vagy miként szakadhatnak ki ezekből. Carlson Hanna ennek érzékeny szemléltetésére a természetből hoz mintákat, illetve kísérleteket: például a danaisz lepkék többgenerációs vándorkörútjait, az apró halak csoportos úszását, a saját farkát fogó elefántot, valamint azt a majomkísérletet, melyben összezárnak néhány majmot és fellógatnak egy banánt közéjük. Amikor valamelyikük érte nyúl, mindegyiküket lelocsolják hideg vízzel, aki újra a banánért indul, azt megverik a többiek. Ezt addig ismétlik, amíg be nem rögzül a majmoknak a banán=hideg víz, és fokozatosan kicserélve a kísérlet alanyait is megmarad ez a reakció: ha valaki a banánért nyúl, meg kell akadályozni (még úgy is, hogy az új majmok nem találkoztak a hideg vízzel, csak a többiektől látták ezt a reflexet). Ezért az Out of Order címe is többértelmű: egyrészt a működésképtelenséget, az öröklött sérelmek általi kötöttséget jelenti, másrészt a kitörést ebből a fals rendből, a megszokott körforgásból. Teaser itt.