Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Mozikba kerül a Sellők és Rinocéroszok

2018. december 03. - dotandline

Január 10-étől a magyar nézők is láthatják Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című 15 perces animációs rövidfilmjét, mely a Tranzit című német-francia dráma kísérőfilmjeként a Vertigo Média forgalmazásában kerül a hazai mozikba. Az ARTE megvásárolta a forgalmazási jogokat, így a francia és a német nézőkhöz is eljut a kisfilm.

Miután a világ fesztiváljait meghódította Traub Viktória animációs rövidfilmje, január 10-étől végre a magyar nézők is láthatják a Médiatanács támogatásával készült alkotást. "Első perctől kezdve az volt a célom, hogy a filmet a fesztiválszereplések után a magyar nézők mozivásznon is láthassák." – mondta a film társíró-producere, Dus Polett. "Nincs jól bevett gyakorlat arra, hogy hogyan kerül egy rövidfilm mozikba, ezért azt az elképzelésemet kellett megvalósítani, hogy tematikájában találjunk egy filmet, amely mellett a Sellők kísérőfilmként jól érvényesül. A Vertigo Média csapata nagyon nyitott volt az együttműködésre, így a Tranzit című film elé kerül a Sellők januártól a mozikba. A Tranzit ugyancsak egy férfi sorstörténet, hasonlóan metaforikus, sok szimbólummal, mint a mi fimünk. Nagyon erős, egymást támogató összekapcsolás született! "

A Tranzit a német Christian Petzold új filmje, amely Anna Seghers azonos című, 1944-ben írt regényéből készült és az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt. Korábban is előfordult már, hogy egy magyar animáció kísérőfilmként került a hazai mozikba: Bucsi Réka Symphony no. 42. című MOME diplomamunkáját a Frank című film előtt vetítették, LOVE című elsőfilmje A vörös teknőssel volt látható, Tóth Luca A kíváncsiság kora című Royal College of Art diplomafilmje pedig Pálfi György Szabadesés című filmje mellett szerepelt.

traub_viktoria_x_sellok_es_rinoceroszok_16.jpg

Traub Viktória: Sellők és Rinocéroszok

Traub Viktória 15 perces animációs rövidfilmje az elmúlt időszakban többek között olyan fesztiválok versenyprogramjában szerepelt, mint az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, Ausztrália legrangosabb filmfesztiválja, a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztivál, vagy a kanadai Calgary Nemzetközi Filmfesztivál. A Sellők és Rinocéroszok megkapta az indiai 7. Bangalore Rövidfilm Fesztivál, az amerikai California Women’s Film Festival, a IV. Verashort Festival legjobb animációnak járó díját is. Legutóbb november végén, Wiesbadenben nyerte el a legjobb filmnek járó díjat. "A film alkotója, aki ezt a kegyetlen, ám lenyűgöző világot a maga különleges karaktereivel, állatfiguráival, lenyűgöző színeivel és megannyi metaforikus szintjével megteremtette, képes volt arra, hogy egy személyes történetet innovatív, újszerű módon mondjon el.” – indokolta döntését a zsűri.

A Sellők és Rinocéroszok című alkotásban a 8 éves Tilda emlékképei elevenednek meg a családjáról. Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. Cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A gyönyörű színekben gazdag, új vizuális megoldásokkal működő karakterek a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak.

A Sellők és Rinocéroszok forgatókönyvét Gergely Dorka, Traub Viktória és Dus Polett írták, a zeneszerző Chris Allan Tod volt. A film vágói Bacskai Brigitta és Polecsák Lajos, sound designere Vadon Zoltán, producere Dus Polett.

Traub Viktória 2006-ban Erasmus ösztöndíjjal tanult az ESAD animációs szakán Portugáliában, majd 2008-ban a MOME animáció szakán végzett. Eső című rövidfilmje 2009-ben elnyerte a Pozsonyi Early Melons Fesztivál fődíját, valamint a Szentpétervári Filmfesztivál The Best Figurative Decision Open díját. Vastojás című munkája 2015-ben a San Diegoi Nemzetközi Gyermek Filmfesztiválon a Legjobb Animációs Rövidfilm díját kapta, a 4. Delhi Shorts Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a zsűri neki ítélte a Legjobb Animáció díjat.

süti beállítások módosítása