Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

7x4 méternyi magyar animáció

2018. június 13. - Kalocsay Gergely

Pár lelkes hazai stúdió már tavaly is tiszteletét tette Annecy-ban, a MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron, idén azonban példás összefogással költözött ki a magyar stand pár napra Franciaországba.

Az évről évre megrendezésre kerülő MIFA filmvásáron szinte az egész világ képviselteti magát, így mi sem maradhattunk ki belőle. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm igazgatója már évek óta szorgalmazta a jelenlétet, azonban idén sikerült először magyar standot nyitni. A MOME által szervezett és az NMHH Médiatanácsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével (4,6 millió forinttal) támogatott részvétel hamar partnereket talált a magyar animációs cégek személyében, akik örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A magyar pavilon Annecy-ban (Fotó: Sorbán Kinga)

A magyar "pavilon" szerencsés helyen, közel a filmvásár bejáratához helyezkedik el, így fogadni tudja a bőséges kiállítói kínálat zavarától még meg nem csömörlött érdeklődőket. Huszonöt magyar stúdió negyven projektje kapott helyet, sokan személyesen is kijöttek a rendezvényre, ennek köszönhetően mintegy két tucatnyi magyar animációs szakember vesz részt a fesztiválon. Akik nem jutottak ki, azoknak a műveit is bemutatja a – kifejezetten erre az alkalomra készült – HUNIMATION katalógus. Az annecy-i eseményre a Filmarchívum is készült egy kiadvánnyal, mely az issuu oldalán böngészhető, innen pedig letölthető pdf-ben.

annecy_2018_x_hunimation_01.JPG

A HUNIMATION kiadvány (Fotó: Sorbán Kinga)

A jelenlévők mind üdvözölték ezt a közös részvételt, hiszen a kis stúdiók nehezen tudnak megjelenni a nemzetközi piacon, pedig az általuk készített animációra lenne kereslet. A kiemelkedően tehetséges szakembereinknek, valamint a stabil közvetlen és közvetett állami támogatásnak köszönhetően reméljük, hogy a magyar animáció újabb aranykorába léphetünk.

A MIFA vásáron lévő magyar animációs stúdiók, akik filmterveikhez keresnek befektetőt, vagy már meglévő alkotásaikhoz külföldi terjesztőt:

  • Animaci Filmstúdió (Csupi-pupi)
  • CUB Animation (Átjáró Másvárosba, Ahány király, annyi mese)
  • Cinemon Entertainment (Lengemesék, Tél a Nádtengeren, Minden a rokonom, Salamon király kalandjai)
  • Derengő Animációs Stúdió (Borka és a varázsruha)
  • Digic Pictures
  • Filmfabriq (Tesók, Hajótöröttek)
  • The Hoppies (Hoppi mesék)
  • IKON Stúdió (Köztespont)
  • Ionart Stúdió (April and Missy Fox, Magic Garden, Cipelő cicák, What is it?)
  • Kecskemétfilm
  • KEDD Animációs Stúdió
  • KGB (A kozmosz nagykövetei, Boxi, Hunor)
  • Krakout
  • KREA TV (Világ-mesék)
  • Legendarium Stúdió (Székelyföldi legendárium)
  • M&M Film (Nagyi meséi)
  • METU Animáció
  • MOME Anim
  • Pi Productions (Sellők és Rinocéroszok)
  • Pixoloid
  • Puppetworks (Momonga)
  • The Ranbo Film (Lili csodálatos világa)
  • SALTO (Szimbiózis, Műanyag égbolt)
  • Umatik Entertainment (Szőrmók ovi, Janó manó és az elveszett harmatcseppek, Solo Lobo)
  • Umbrella
süti beállítások módosítása