Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Oscar-esélyes David O'Reilly videójátéka

2017. június 09. - Herczeg Zsófi

Az Oscar-gála egészestés animációs kategóriája már eddig is megosztotta a szakmát, leginkább az a(z egyébként teljesen jogos) vád érte, hogy túlságosan mainstream darabokat válogatnak be (egyesek szerint azért, mert a szavazók a gyerekeik véleménye alapján döntenek), és általában egy Disney/Pixar-alkotás viszi el az aranyszobrot. Most pedig, hogy kitágították a szavazók körét, már végképp ellehetetlenítették a művészi igényű és/vagy nem amerikai produkciók esélyeit.

A rövidfilmes szekció ennél kicsit lazább, ott minden évben változatos a felhozatal és nehezebben jósolható meg a nyertes is. Habár tavaly éppen egy Pixar-giccs, a Piper nyerte a kategória díját, előtte viszont az Oscar történetében először egy chilei rövidfilm, Gabriel Osorio Vargas Bear Story című alkotását jutalmazták, mely a rendező nagyapjának száműzetését dolgozza fel a chilei diktatúra uralma alatt. 

Most viszont történelmi pillanathoz érkezett a rövidfilmes verseny, és a videójátékok elismertsége is nagyot ugrott (habár a BAFTA-n már létrehoztak egy külön versenyt számukra), ugyanis az Oscar 90 éves történetében először lett egy videójáték is shortlist-esélyes. Nemrég ért véget a Vienna Shorts fesztivál, ahol David O'Reilly Everything című videójátéka a zsűri díját kapta az animációs kategóriában, mellyel bekerült abba a 60-70 rövidfilmből álló csokorba, amelyből előbb a 10 shortlistest, végül pedig az 5 döntőst választják ki. 

everything_david_oreilly.png

David O'Reilly: Everything

Az ír származású David O'Reilly nevéhez fűződök többek közt a The External World, mellyel elképesztő népszerűvé tette a hiba-esztétikát, valamint ő tervezte Spike Jonze 2013-as Her című filmjének mocskos szájú videójáték-manóját is. O'Reilly egyébként nemrég hagyta abba az animációsfilm-készítést, amiről a Cartoon Brew-nak adott interjút. Ebben őszintén elmondja, hogy mennyire kiábrándult a szakmából a megrendelők folyamatos nyaggatása és irreális elvárásai miatt, mert semennyire nem becsülték meg a munkáját (annak ellenére, hogy tisztában van vele mekkora hatása van a szakmára a munkássága), illetve mert azt látta, hogy hiába készítenek az ismerősei egészestés darabokat, nem boldogok azzal, amit csinálnak, O'Reilly szavaival élve inkább már szánalmasak lettek. Elég kemény véleményt mond az animációs szakmáról, amiben sajnos sok igazság van minden nemzet animációs filmgyártását illetően.

Így átpártolt a videójátékok készítésére, létrehozta az Everything című játékot, mely O'Reilly szerint egy filozofikus és játékos gyakorlat az egzisztenciális gondolkodáshoz. A Vienna Shorts zsűrijének díját valójában nem maga a játék kapta, hanem annak a 11 perces, trailerként funkcionáló változata, mely online is megtekinthető.

A Vienna Shorts zsűrijének indoklása szerint az Everything azon túl, hogy szórakoztató, nagyon erős költői és filozófiai töltettel is rendelkezik. Magas fokú nevelő célzattal is szolgál, beleértve egy olyan fontos politikai állásfoglalást, amely arra ösztönöz mindenkit, hogy az egónk feloldódjon és egy új perspektívát találjon a világ dolgaira.

O'Reilly videójátékában, ahogy a cím is sugallja, a játékos minden létező perspektívájába belehelyezheti magát, az állatoktól kezdve olyan élettelen dolgokig, mint például a kövek. Az alkotó célja az volt ezzel a játékkal, hogy egy még filozofikusabb rálátást kínáljon magára az univerzumra és az abban létezők kapcsolataira.

David O'Reilly munkásságát mi is különösen szeretjük és nagyon szorítunk neki, hogy felkerüljön a 10-es shortlistre, de még ennél is jobban drukkolunk Bucsi Rékának és Bognár Éva Katinkának, akik a LOVE, illetve a Hugo Bumfeldt című animációjukkal szintén esélyesek a shortlistre jutásra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr5912581267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása