Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Így vágjuk arcon a hatalmat animációval

2017. április 19. - Herczeg Zsófi

A fennálló hatalmi rendszer kritikája minden művészeti ág folyamatosan visszatérő tematikája, így a filmművészet, azon belül az animációsfilm-gyártás is gyakran él a médium adta lehetőségekkel: szimbólumok metaforák és allegóriák hátán, hol nyíltabb, hol burkoltabb formában. A hazai animációkban is jelen volt a mindenkori hatalom bírálata, ami az élőszereplős filmekben szembeszökőbb volt (lásd Jancsó Miklós filmjeit) és jobban is rajta tartotta a szemét a cenzúra, de animációkban sem volt hiány a véleményformáló művekből. Macskássy Gyula éppen az első egyedi filmjével, az 1951-es A kiskakas gyémánt félkrajcárjával intett be a hatalomnak, de 1961-ben az eltechnicizált társadalmat sem hagyta ítélet nélkül a Párbajjal, Halász János angliai emigrálása után elkészítette a mai napig hivatkozott Állatfarmot, Dargay Attila az idén negyven éves Lúdas Matyiban győzte le a gőgös uraságot, Nepp József pedig az 1983-as Hófehérben fordította ki nemcsak a mese, hanem a hatalmi rendszer elemeit is. De Jankovics Marcell szimbólumtárában is nagy helyet foglalnak el a politikai és társadalmi vonatkozású elemek, elég akár Hídavatás című abszurdjára vagy a Fehérlófia antagonistáira és záróképére gondolni, a legexplicitebb példa pedig a huszonnyolc év után, 2011-ben befejezett Az ember tragédiája. Rófusz Ferenc Gravitáció című rövidfilmjében egy kitörni vágyó ifjú alma esik áldozatul szabadságvágyának, az Oscar-díjas Légy című rövidről pedig a mai napig él a pletyka, hogy a légy karakterében a kisembert, az őt üldöző emberben pedig a politikai elnyomást személyesítette meg Rófusz, de ezt a rendező tagadja.

Még bőven akad hazai animációs példa az alkotók szimbolikus véleményformálására, amit legtöbbször az tartott burkolt keretek között, hogy állami pénzből készültek, vagyis csak módjával lehetett állást foglalni a kormánnyal szemben. De pár éve felbukkant egy animációs sorozat, amely állami pénztől függetlenül jött létre és ami kicsit sem finomkodott: az Oligarchia.

oligarchia_e01.jpg

1. rész: Oligarchia

A 7 részes sorozat a Krétakör Pluszegy (vagy +1) című online politikai műsorának szórakoztató betétjeként jött létre 2014 szeptemberében. Az egyes epizódokat a Krétakör finanszírozta, a széria producere (és műsorvezetője) az a Gulyás Márton volt, akit nemrég ítéltek 300 óra közmunkára, mert 23 ezer forintos kárt okozott, amikor véleményt nyilvánított a Sándor-palota lemosható festékkel való megdobálásával. A műsor epizódjai mellett az animációs betétek önálló életre is keltek, de a média láthatóan nem tudott vele mit kezdeni, csak egy oldal írt egy hosszabb, személyeskedő posztot arról, mennyire primitív és nemzetgyalázó szériát raktak össze az alkotók (vajon mit szólnának a Hungarikum című sorozathoz, amit még a Cool TV is adott?).

Az Oligarchia rendezői és animátorai Turai Balázs, Bera Nándor, Tóth Luca, Menráth András és Bárány Dániel, a hangdizájnere Lukács Péter Benjámin, a zenét pedig Benjamin Efrati és Pierrick Dechaux szerezte. Az impozáns névsorból is látható, hogy nem amatőrök házibarkács munkája a sorozat, hanem a kortárs magyar animáció meghatározó alkotóiból került ki a stáb, akik egy része a MOME Animon végzett vagy ott tanít. Az egyetem alatt nem nagyon politizálhattak, diploma után viszont nem fogták vissza magukat: Turai Balázs a Hungarophilia nevű projekt társalkotója, melyben a magyar nemzeti kincseket abszurd módon értelmezték újra, Bera Nándorral közösen pedig a Candide című sorozatot írják, mely szellemiségében, társadalom- és rendszerkritikus mivoltában is közeli rokona az Oligarchiának. Sőt, a két széria zeneszerzője is ugyanaz, Benjamin Efrati szintetizátoros, már-már kényelmetlen dallamai is visszaköszönnek a gyártás alatt lévő Candide-ban, ami egyébként állami intézménytől, a Médiatanácstól nyert támogatásból készül. Tóth Luca pedig első egyedi filmjében, a Superbiában fordította meg a társadalmi nemekkel szembeni elvárásokat és kérdezett rá szimbolikusan a jelenkori genderproblémákra.

oligarchia_e02.jpg

2. rész: Játék határon belül

Turai Balázst is megkérdeztük arról, hogy mi volt a céljuk ezzel a sorozattal: "Egy projekt erejéig az alkotói szkilljeinket közvetlen közéleti kommentálásra akartuk használni. Ennek eredménye egy pamflet, valahol a South Parktól innen, de az Uborkán túl." A sorozat elképzelése is elég határozott volt: "A koncepcióval nem volt nehéz dolgunk, mivel a magyar politikai elit eleve kidolgozott rajzfilmszereplő-gárda. Orbán, aki népmesei kiskirályként tér haza szülőfalujába, saját focicsapattal és kisvasúttal. Nem átvitt értelemben épít a szomszédba stadiont, hanem a szó legszorosabb értelmében, a házától tíz méterre. A cinizmus, amivel Lázár karakteresen huncut pofájával beszél népegészségről, miközben éppen szétosztják a haverok között a dohányboltokat. A Szürke Eminenciás Habony (a kedvencem), aki sorban áll elő a 'zseniális' kampányokkal, amik felkészültebb társadalmakban egy ötéves gyerek intellektusa számára is sértőek. A Kerényi- és Fekete György-féle 'kultúracsináló' mókamesterekről nem is beszélve, akiket néha kieresztenek egy kis figyelemelterelés idejére, mint a Bénát a Ponyvaregényben, azután mars vissza a bohócraktárba."

A széria egyes epizódjai nevetségesen kevés pénzből, 300 ezer forintból készültek, ráadásul rekordidő alatt: egy hónap alatt írtak és gyártottak le egy részt. A stáb az időtakarékosság miatt is döntött amellett, hogy más-más rendező jegyzi a különböző epizódokat, és szerették volna, ha az egyes alkotók stílusa hangsúlyosabb az adott részben. A megrendelői és alkotói viszony itt sem volt zökkenőmentes, még az olyan szabadelvű és megosztó csoport, mint a Krétakör is érzékenyen reagált egyes ötletekre. Például Bera Nándor epizódját nem voltak hajlandóak leadni, mert nála nemcsak a vezető elit, hanem az átlagpolgár is felelősségre van vonva. De a hajléktalanok ábrázolása sem egyezett a producerek elképzelésével, a harmadik, Fedél nélkül című epizódban például nem tetszett nekik, hogy az átlag budapesti hajléktalant sarkon alkoholizáló csövesként ábrázolták az animátorok. "A szegénység annyira általános, hogy az utcán sétáló emberek között szemre nem lehet megállapítani, hogy ki az, aki épp a túlélésért küzd. Orbán ellazuló végbélnyílása viszont szerencsésen átment a rostán." – emlékezett vissza Turai Balázs.

oligarchia_e04.jpg

4. rész: Turul Tours

A sorozat aktuálpolitikai témákat boncolgat, feltűnik benne többek közt Orbán Viktor, Fekete György, Habony Árpád, Gyurcsány Ferenc, Lázár János és Tarlós István. Tarlós például egy egész epizódot kap, melyben a hajléktalanokkal való eredménytelen harcban látjuk: a csodás Budapesten próbál szelfizni, de mindig belóg a képbe egy-egy nemkívánatos csöves vagy punk. Lázár Jánost a Nemzeti Haláltusán készített riportban halljuk, amint a pezsgőfürdő alakú stadionban, a nemzeti dohányboltok szponzorálásával tartják meg a kisember konzoljátékra emlékeztető olimpiáját, de utalást kapunk az alacsony számú női politikusra is a 'Több tampont a Parlamentbe!' felirat által, és a Lenin-szobor ledöntését is láthatjuk. Az Oligarchiában a hazai politika egy alternatív, kiforgatott világban létezik, ahol gyakoriak és kicsit sem megdöbbentőek a pszichedelikus elemek, ahol mindenki csúnya, groteszk, eltúlzott, a szereplők pedig különböző változásokon is keresztül mehetnek és absztrakttá válhatnak. Az Oligarchia a valós élet elemeit irracionálissá fokozó anti-elitista rétegsorozat, mely a címbeli utalás mellett kemény politikai szatírává válik, görbe tükröt tartva a jelenkori hazai állapotoknak.

A Pluszegy végül nem ért meg sok adást, amivel az Oligarchia is eltűnt a köztudatból, annak ellenére, hogy már 2014-ben sem volt rózsás a politikai helyzet. Reklámra nem volt kerete az alkotóknak, a média pedig nem tudott (vagy nem mert) vele mit kezdeni. Viszont a jelenlegi politikai helyzet égbe csapó hullámai előásták az éter zugaiból az Oligarchiát, és mióta elkezdték vimeó-ra is felrakni az alkotók, már Staff Pick-et is kapott az első rész, ami eddig több mint 22 ezer megtekintésnél jár. "Reménykedem benne, hogy történik végre valami ebben a kitűnő országban és az Oligarchia végleg elveszíti aktualitását." – amíg Turai Balázs és még sokunk kívánsága nem válik valóra, addig marad az animációs önkritika, amiben cseppnyi nemzetgyalázás sincsen, csupán a jelen politikai rendszer kemény arcon csapása.

Az Oligarchiának készült önálló honlapja is, amely ezen a címen található és ahol mind a 7 rész nézhető, ne hagyjátok ki!

süti beállítások módosítása