Ülo Pikkov, észt animációs rendező, producer és filmesztéta 1976-ban született Tallinnban. 1998-ban diplomázott a Turku Művészeti Akadémián Finnországban, 2008-ban elvégezte a Tartui Egyetem jogi karát. 2016-ig az Észt Művészeti Akadémián oktatott animációt. Az animációk, karikatúrák, képregények mellett számos (többek közt gyerekeknek szóló) könyvet írt és illusztrált. 1998-ban járt először Magyarországon, a Mediawave Fényírók Fesztiválján Capuccino (1996) című alkotását díjazta a zsűri. Idén a X. Észt Hét vendégeként látogatott el hozzánk, animációs mesterkurzusokat tartott a budaörsi BABtérben és a METU-n, egy közönségtalálkozó keretében pedig válogatást vetítettek az általa készített animációkból. Munkásságáról a Művész Moziban kérdeztem.

Ülo Pikkov március 16-án a BABtérben tartott mesterkurzuson (Forrás: BABtér)

Miért választottad az animációt?

Véletlenek egész sora vezetett ehhez. Élőszereplős filmekkel szerettem volna foglalkozni, Moszkva és Finnország jöhetett akkoriban szóba. Mikor Turkuban animációs oktatás indult, jelentkeztem. Azt gondoltam, elég lesz bejutni és majd szakot váltok. Elkezdtem tanulni és nagyon meglepődtem, mert ott láttam először jó animációs filmet. Számomra korábban az animációs film gyerekeknek szóló dolog volt. Aztán annyira megtetszett, hogy utána már egy pillanatra sem jutott eszembe élőszereplős lehetőségeket keresgélni.

Mit szeretsz benne?

Hogy feltalálónak kell lenned. Minden egyes filmed számára valami új módszert, új technikát kell kigondolnod. És olyan vagy, mint egy kisebbfajta Isten. Neked kell kigondolnod, hogy milyen színű az ég, milyen formájú a Nap, te teremted meg az egész világodat.

Kik hatottak a munkáidra?

Egyértelműen nagyon sokat tanultam a tanáromtól, Priit Pärn-tól, de azt gondolom, mára teljesen más irányba mentem el, és megvan a magam útja például azzal, hogy mostanában bábanimációval foglalkozom. Egyébként nagyon sokat hatott rám a kelet-európai animáció, a cseh vagy akár a magyar is.

Mit szeretsz jobban, a rajz- vagy bábanimációt?

A bábot.

Mi jellemzi szerinted az észt animációt?

Biztosan lehet beszélni észt animációról, ahogyan lehet beszélni észt zenéről vagy észt irodalomról is, annak ellenére, hogy nagyon különbözőek a szerzők. Szerintem abból induljunk ki, hogy az észt animáció olyan, mint az észtek maguk, tehát az észt animációban kevés a dialógus és kicsit olyan dilis az egész.

Milyen értelemben?

Nehéz megérteni. Zavaros.

Mi az, amit még nem próbáltál ki, de mindenképpen szeretnél megvalósítani?

Már csináltam olyat, hogy az embert és a bábot vegyítettem (Tik-Tak, 2015), igazából ebbe az irányba szeretnék egy kicsit elmenni. Az emberi szemet veszem és azt rakom rá a bábra, vagyis az emberi tekintetet valahogy rámontírozom. 

Élő szereplővel veszed fel a jelenetet?

Igen. Felveszem az emberi tekintetet és valahogy összeboronálom.

Gondolkodsz egészestés animáción, vagy az nem a te világod?

Ahogy minden író regényről álmodik, úgy szerintem minden rövidfilmes vagy animációs arról, hogy egyszer lesz egy egészestés filmje. Vannak ötleteim.

Min dolgozol most?

Jelenleg egy dán-észt koprodukción dolgozom, a címe Az elengedés története, az animáció és a dokumentumfilm keveréke lesz, vagyis animadoc. Ez egy egészen különleges projekt, magának az animáció készítésének a folyamata is fontos. Árvaházi gyerekekkel dolgozunk együtt, ők segítenek a bábokat készíteni, elég absztrakt, elvont módon az ő negatív történeteik jelennek meg. Tragikus sorsú gyerekekről beszélünk, például van olyan, akit az apja erőszakolt meg, így ez egyfajta terápia is ez számukra.

Úgy kell elképzelni, mint az Életem Cukkiniként című filmet?

Nem nagyon hasonlít, inkább a folyamaton van a lényeg. Magában a filmben láthatóak például a gyerekek kezei is, ahogyan ezeket a bábokat készítik.

Van valami tanácsod azok számára, akik animációs alkotók szeretnének lenni?

Számomra az a legfontosabb, tehát a jó film, a jó rendező kritériuma az, hogy valami személyes legyen. Hogy ne csak l’art pour l’art tevékenység legyen a filmkészítés, és az a tanácsom, hogy az alkotók magukban keressenek történetet. Ne másoktól vegyenek, próbáljanak a saját lelkükben körülnézni.

Tartottál nálunk két mesterkurzust is, ott is ezt tanácsoltad a jelenlévőknek?

Igen, ezt is elmondtam, illetve nagyon sok technikai jellegű kérdés érkezett az ott vetített filmekről. Hangsúlyoztam nekik is, hogy valami személyesnek mindig kell lennie. Nagyon sok animációt csináltak már a világban, ahhoz pedig, hogy egy újabbal gazdagítsák ezt a hatalmas termést, nagyon jó oknak kell lenni.

Van-e olyan könyv vagy animáció, amit mindenképpen meg akarsz majd csinálni?

Elég régóta dolgozom egy tervemen, ami egy egészestés film lenne. Élőszereplős és az animációs film keveréke. Lehet, hogy egyszer meg is fog valósulni.

Az Animasophy című könyved magyar fordítása mikorra várható?

Volt róla szó, de egyelőre nincs semmi konkrétum. A közeljövőben csehül fog megjelenni, spanyolul és kínaiul. De nagyon jó lenne, ha magyarul is lehetne egyszer olvasni.

Mit kell tudni a Nukufilmről, ahol a filmjeid készülnek?

Ez Európa egyik legrégebbi animációs stúdiója. Gyakorlatilag úgy kell elképzelni, mint egy gyártási bázist. Ott megvan a csapat, akik a technikai alapokat nyújtják és a rendező arra az időszakra csatlakozik hozzájuk, amíg az animációja készül. Nagyon sokat dolgoztam velük, sok filmem készült ott és örülök, hogy ismerhetem őket.

A vörös teknősön, amit idén a legjobb animációs film kategóriában Oscar-díjra jelöltek, a kecskeméti rajzfilmstúdió munkatársai is dolgoztak. Tervezel-e valami közös munkát magyar rajzfilmesekkel?

Igeeen (hosszan elnyújtva). Nagyon tetszik M. Tóth Géza Ergoja (2008), nagyon tisztelem Cakó Ferencet is. Velük szívesen dolgoznék együtt.

A kecskemétiek elküldtek egy referenciát és nem is találkoztak A vörös teknős rendezőjével, Michael Dudok de Wit-tel a bemutatóig. Azt mondta, hogy ez teljesen idegen volt a számára. Addig még ilyen nem volt, hogy nem egy térben dolgoztak együtt, hanem gyakorlatilag a számítógép monitorra rajzolták fel az ötleteket és rögtön jött a válasz, hogy elfogadva, vagy sem. Te is úgy érzed, hogy ez az animáció jövője?

Elképzelhető ez is. Lehetséges, hogy ebbe az irányba halad az animáció, sok példa van erre is, de nem győzöm hangsúlyozni, számomra mennyire fontos a személyes viszony.

A tolmácsolásért köszönettel tartozom Segesdi Móninak, az Észt Intézet igazgatójának. 

A képek március 16-án, a BABtérben tartott mesterkurzuson készültek.