Az utóbbi időben egyre több kísérletező egészestés animáció születik, olyanok, amelyek eltávolodnak a mainstreamtől és az unalomig használt 3D-s formától, helyette pedig jóval lassabban, több munkával létrehozható, de érdekesebb és figyelemreméltóbb módszerrel vagy stílussal készülnek. A francia Sébastien Laudenbach első egészestés animációja, a The Girl Without Hands (La jeune fille sans mains) is éppen ilyen, mindenféle technikát (hagyományos kézirajz, vízfesték- és 2D animáció, stb.) kever és olyan grafikai stílust használ, amit korábban csak rövidfilmekben láttunk. Az egyszerre minimalista, de művészileg mégis komplex film olyan csodálatosan sikerült, hogy az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a zsűri különdíját kapta egészestés film kategóriában.
A The Girl Without Hands a Grimm-testvérek egyik meséjét, a Levágott kezű leányt adaptálja. A történet szerint egy szegény ember alkut köt az ördöggel, hogy a jólétért cserébe neki adja azt, ami a malmán túl van, vagyis az almafáját. Ám azzal nem számolt a molnár, hogy a fán játszik ifjú lánya is, aki így szintén az alku részévé válik. Az ördög hiába próbál többször is eljönni érte, a lány annyira tiszta, hogy sosem tudja magával vinni. Az apában nem mutatkozik akkora ellenállás, mint az anyában, így még a lánya kezeit is levágja, amikor az ördög azt kéri, mert a lány telesírta azt, ezért még mindig túl tiszta a pokolhoz. Miután mindezt megelégelte a leány és kiábrándult apjából, útnak indul, melynek során találkozik egy herceggel, akivel egymásnak teremtettek, össze is házasodnak, de a gonosz csak nem hagyja őt békén és ott tesz keresztbe a párnak, különösen a lánynak, ahol csak tud.
Laudenbach nem próbálja a Grimm-testvérek történeteinek sötét, már-már horrorba hajló pillanatait elhagyni, sőt, megmutat mindent. Az amúgy merített papíron pasztell színekből álló, légies és költői látványvilág az érzelmileg túltöltött részeknél az impresszionizmust idézi, gyorsan átvált erőteljes, vibráló és telítettebb színekbe, amit a hangi világ is követ. A francia rendező olyan látványt képzelt el a filmjéhez, amit első látásra túl kifinomultnak és absztraktnak gondolhatnánk a 76 perces játékidőhöz, de mégis működik: a karakterek csak szolid vonalrészletekből állnak, a színek is inkább csak jelzésértékkel bírnak, ami a térérzékelést segíti, az pusztán a meglehetősen részletgazdag zörejkészlet, mely Julien Ngo Trong és Xavier Marsais munkája. Így mondhatni, eléggé feszegeti a hagyományos animáció határait, de mégsem bukik át a kísérleti animációs filmekre inkább jellemző grafikai stílus határvonalán (már ha ki lehet jelölni egy ilyen pontot). A mesei világot különösen a néha felbukkanó szürreális varázselemek erősítik, mint a segítő vízi tündér jelenléte, vagy a különböző fekete állatok képében ólálkodó ördög, melyeknél a grafikai stílus is sokkal dinamikusabb és markánsabb.
A történetnek egyébként van egyfajta feminista olvasata is. Az önálló, saját akarattal és öntudattal rendelkező főhős egyedül küzd meg mindennel és mindenkivel, egy pillanatra sem sajnálja magát, és mikor apja levágja a kezét, akkor is inkább a saját lelkiismerete és erkölcsi mintája győz, mintsem hiúsága. De az egyedülálló anya szerepét is kiválóan példázza Laudenbach filmje, melyben egy küzdelmes helyzetből is életvidám, odaadó és őszinte anya-fiú kapcsolatot bont ki.
Sébastien Laudenbach: The Girl Without Hands (Les Films Sauvages)
A film bemutatója Cannes-ban volt, az ACID programban, ahol egyedüli animációs alkotásként szerepelt. Az ACID egy 1992 óta létező, kb. 15 rendezőből álló egyesület, ahol a cél a függetlenfilmek forgalmazásának elősegítése, valamint a nézők és az alkotók közti kapcsolat megteremtése. Ezen az eseményen a GKIDS csapott le a forgalmazói jogokra Amerikában, Eric Beckman, a cég egyik alapítója pedig azt mondta a filmről, hogy "a szépség és a költőiség vonalán mozog, miközben a sztori a tündérmeséket jellemző erőteljes álomlogikában bontakozik ki: a nézőt a Grimm-testvérek történetének egyre sötétebb, mélyebb, ősibb eredetébe és erős érzelmi középpontjába vezeti. Varázslattal és kegyetlenséggel, fenséges szépséggel és érzékenységgel a The Girl Without Hands egyszerre időtlen és semmihez sem fogható darab. Lenyűgöző példája az animáció médiumában rejlő lehetőségeknek, mint egy erőteljes filmművészeti forma a felnőtt mozinézőknek."
A filmet az ArteKino Festival oldalán láttuk, ahol még vasárnap estig ingyen megnézhető.