Egyedi szerzői hangok, különleges ötletek, éleslátó megfigyelések. Megnéztük a díjnyertes filmeket, néhány magyar indulót és még tucatnyi érdekes alkotást – az idei Mediawave gazdag animációs programjából válogattunk.
A Kreatury (Teremtések) a kirekesztettségről szól, mégpedig az "áldozatok" szemszögéből – a két "furcsa" teremtmény mégsem gyenge és sérülékeny a világ támadásaival szemben, hanem változatos taktikákkal próbál túlélni. A két figurát árnyképekként látjuk, így a Kreatury egy pillanatra sem válik freak show-vá, hiszen csak a sziluettük másságából következtethetünk arra, miért bélyegzi meg őket a társadalom. Első kísérletük a tettetés és a beilleszkedés, végül mégis felvállalják önmagukat és felszabadulnak. Boldogságuk és szerelmük pedig ekkor, egyéniségük kibontakozásakor lesz teljes.
A díjnyertes orosz animáció valóban az egyik legaranyosabb alkotás volt szellemiségében és vizualitásában is. A mesésen hosszú hajú afrikai édesanya mindent megad három kisfiának – leginkább szeretetet és gondoskodást. A hosszú hajjal varázslatnak beillő trükkökre képes, amíg a gyerekek kicsik – amikor viszont felnőnek és messzire kerülnek, az anya szerepe hirtelen megváltozik. Az About a Mother (Egy anyáról) humoros történet, de olyan, amelynek váratlan mélységei nyílnak a felszín alá pillantva, miközben a fekete-fehér színek kontrasztjának minden lehetőségét kiaknázza a film.
Priit Tender észt rendező filmje (aki Párhuzamos Kultúráért-díjat is kapott a fesztiválon) egy híradókból jól ismert, mégis nehezen elképzelhető, száraznak tűnő témát dolgoz fel nagyon viccesen: a madárinfluenzát. A madárinfluenza itt az Édenkert történetével fonódik össze: a csábító kígyó megmérgezi az összes kismadarat és a gazdagon termő almafát is – a kertben mellesleg egy almabortól bódult pingvin is sétálgat. A Linnugripp ellentétes hangulatokat ütköztet, hiszen a színes kismadarak és a mókás kukacok miatt kedves mesének tűnik a Madárinfluenza, az ármánykodó kór és a fojtogató pusztulás viszont a sötét végkifejlet felé sodor.
A Piano arra a klasszikus dramaturgiai fogásra épül, hogy egymástól távolinak tűnő történetszálakat keresztez egymással, míg végül minden szereplő egy helyen találkozik. Különleges mégsem ettől lesz a film, hanem a fanyar, néha morbidba hajló humorától, amely kíméletlenül lesújt a karakterekre. A film szenvtelenül követi végig a szereplők érzéketlenségét, gyerekes taktikázását, a szerencsétlen véletlenek összjátékát: egy városi jelenetben, néhány percben, szavak nélkül összegzi mindazt a keserű társadalomkritikát, amit napjainkról el lehet mondani.
Több nyomasztó animáció vonult fel a Mediawave programjában, ezek közül a Ruben Leaves (Ruben indul) a kapuzárási pánikot jelenítette meg igencsak hatásosan. A paranoiás Ruben munkába indul, de közben elbizonytalanodik, újabb és újabb lehetséges hibák és veszélyforrások jutnak eszébe: biztos bezárta az ajtót, biztos kikapcsolta a gázt? Ruben fejében máris végzetes képsorok peregnek le a várható katasztrófákról, így a férfi útja egyre borzalmasabb hangulatban telik. Ismét egy film a programban, amely fájóan jellegzetes kortünetre tapintott rá.
Szeiler Péter arra tett kísérletet, hogy egy jól ismert tárgy – egy gitár – elkészültét mutassa be, természetesen kitalált módon. Az ismeretterjesztő csatornákon is futó "hogyan készült"-sorozatok paródiájának is tekinthető kisfilmben a világ legkülönbözőbb pontjain élő munkások dolgoznak össze, kockáztatják az életüket, hogy elkészüljön a mesés tárgy – amit a gazdája természetesen úgy vesz kézbe, hogy előéletéről mit sem tud. Az És ezt így hogy? a kizsákmányolás, a globalizáció és akár a művészet kritikájának is tekinthető – vagy egy egyszerű, de hatásos gegnek.
Nem a Sry bsy volt az egyetlen animáció a programban, amely az embertelen munkát, a kíméletlen mókuskereket ostorozta. Míg a magyar Black out (Áramszünet) hőse végül szabad róka lesz, a Sry bsy robotoló munkása ennél rosszabb sorsra kárhoztatott: mindent alárendel a soha véget nem érő melónak, látványos leépülése pedig egyszerre szórakoztató és ijesztő. Vajon nekünk van időnk elgondolkodni az animáció üzenetén a nagy rohanásban?
A válogatásban látható animációk közül ez emlékeztetett a leginkább a gyerekeknek szóló animációs filmekre, hiszen gyerekek a főszereplői, a világosan követhető, lineáris narratíva pedig egy kalandos történetet mesél el. A film félelmetessége, a gyermeki kegyetlenség őszinte bemutatása és a baráti kapcsolat nyomasztó megingása mégis a felnőtt közönséget célozza meg. A két kisfiú találkozása a kóbor kutyával mindhármuk számára végzetes következményekkel jár – a Streuner (A kóborló) szavak nélkül is érvényes állításokat fogalmaz meg a kiskamaszok eldurvuló nyári kalandjáról.
A nagy vezér címen magyarítható mexikói animációt csak a finoman szólva problematikus világképe miatt vettem bele a válogatásba. A filmben ugyanis egy bábut készítenek egy gyárban, céljuk pedig az vele, hogy nagy diktátor (félreérthetetlen vizuális hasonlóságok alapján: Hitler) legyen belőle. Az El Gran Líderben olyan, mintha a bábu ellenkezne, de készítői zsinóron rángatják, kényszerítik a szerepre – míg a nép meg nem gyilkolja. Mondanom sem kell, milyen durva következtetéseket lehet levonni ebből a helyzetből: a diktátorok tehát valamiféle háttérhatalom termékei, egyéni felelősségük nincs? Relativizáljuk a diktátorok bűneit is?
Voltaire klasszikusáról valószínűleg a legtöbbünknek homályos középiskolai emlékei vannak – valami szatíra, érthetetlen és fárasztó humorral. Kreif Zsuzsanna animációja alapjaiban gondolja újra a sztorit: messzire rugaszkodik az eredetitől, mégis hű hozzá. A rövidke film egyszerre tűnik paródiának és komoly feldolgozásnak, és mit ilyen, hihetetlenül szórakoztató. A vizuális játszadozásban csak kapkodjuk a fejünket, miközben a mű alapproblémái is új megvilágításban, érthetőbben, még ha kicsit kívülről közelítve is tűnnek fel. Tovább növeli az élményt, hogy a figurák hangját a legnevesebb magyar színészek kölcsönözték. Az Otthon, édes otthon az Annecy-i Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott.
Andrasev Nadja filmjét most kitüntetett figyelem övezi, hiszen hatalmas eredményként meghívást kapott az éppen zajló Cannes-i Filmfesztiválra, illetve Annecy-ba is – érthető, hogy a Mediawave is díjazta a művet. A nyalintás nesze Bodor Ádám Megbocsátás című novelláján alapul, ami az íróhoz méltón szűkszavú, mégis erős atmoszférájú írás – itt nem dől el egyértelműen az sem, a magányos nőt valóban a szomszéd macskája látogatta-e meg emberalakban, vagy egy csaló. Andrasev Nadja az előbbi értelmezésre és a mesés megközelítésre szavaz: az animáció burjánzó növényei, az ok-okozatiság elmosása vagy eleve a párbeszédek hiánya miatt az egész kisfilm egy különös térben lebeg – ami sokáig nagyszerű élményt ad, a végére viszont már vágynánk a földet érésre. Ami Bodornál megtörténik, az itt nem – a továbbgondolás lehetősége így elúszik, csak a tanácstalanság marad.
Gyöngyösi Lilla
