Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animációk a mozikban - 17. hét

2015. április 23. - dotandline

Szél támad

the-wind-rises-poster.jpgHayao Miyazaki a japán animációs műfaj legismertebb művésze, akinek egész életművét rendkívüli rajongással követi a közönség. Utolsóként beharangozott filmje, a Szél támad a repülés motívumát járja körbe.
Jiro arról álmodik, hogy repülőgépeket tervez. Mivel gyerekkorától erős szemüveget hord, és emiatt reménytelen, hogy pilóta legyen belőle, 1927-ben csatlakozik a legnagyobb japán repülőgéptervező mérnökcsapathoz. Tehetségét korán felfedezik, és a világ legelismertebb tervezői között tartják számon, majd egész életében óriási lendülettel dolgozik a repülés technológiai fejlesztésén. A film élete krónikája, és mindazon eseményeké, amelyek komoly hatással voltak rá: az 1923-as nagy földrengés, a gazdasági válság, a tuberkolózis-járvány, vagy Japán bekapcsolódása a világháborúba. Megismerjük Jiro szerelmét is, Naokót, illetve kollégáját, Honjót, akivel mély barátságot szőnek.

Bemutató: 2014. június 19.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

10714354_621807551281991_6800790435173532570_o.jpgA 7. törpe

"Csipkerózsikát egy gonosz varázslat évszázados álomba szenderíti, meseország összes lakójával együtt. Hófehérke, Csizmás kandúr és a többiek csak arra várnak, hogy egy szerelmes csók megtörje a bűbájt. A hét törpe útra kel, hogy megtalálják a herceget, aki felébresztheti az alvó királyságot."

Bemutató: 2015. március 26.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

vegre-otthon_poszter.jpgVégre otthon!

"Jönnek a búvok! A távoli űrből érkező faj új otthont keres, és a Földre talál rá. Az embereket elköltöztetik, és gyorsan nekilátnak, hogy mindent átrendezzenek olyanra, ahogy ők szeretik. De egy kislány, Tip (eredeti hangja: Rihanna) elbújik. Különös segítőtársa is akad: egy búv, akit kitagadtak a társai. Oh (eredeti hangja: Jim Parsons) és Tim szökés közben felfedezi, hogy galaktikus méretű bajokat kell elhárítaniuk. Együtt vágnak neki a nagy kalandnak... és hamarosan rájönnek: ez lesz életük legemlékezetesebb utazása."

Bemutató: 2015. március 26.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

vtgqvt4.jpgShaun, a bárány - A film

"Shaun egy okos, ám rosszcsont bárány, aki a Moszatvég farmon él nyájával, a Gazda és a Bitzer nevű, jólelkű, ám tehetségtelen juhászkutya óvó tekintetétől kísérve. Bár Shaun minden erejével azon van, hogy feldobja az unalmas tanyasi napokat, egy idő után úgy dönt, izgalmasabb kalandok után néz. Persze az ilyesmivel nem árt vigyázni. Az események hirtelen elszabadulnak és Shaun csínytevésének eredményeként a Gazda kénytelen lesz hátrahagyni szeretett farmját.
Shaunnak a saját patái közé kell venni a dolgokat, ezért a nyáj segítségével a közeli nagyváros felé veszi az irányt, hogy segítsen a Gazdán. A tét igen magas, hibázni nem lehet! De vajon megússza a kalandot a birkanyáj? Képesek lesznek álcázni magukat és kijátszani a retteget sintért? A rájuk váró kaland bővelkedik izgalmakban és persze vidám csetlés-botlásból sincs hiány. A mentőakció során Shaun megismerkedik a Csusza (Slip) nevű árva kiskutyával is és az ő segítségével megérti, hogy mekkora érték az otthon és a család, amire vigyázni kell."

Bemutató: 2015. március 2.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

10257225_221126261390941_3977838287556534825_o.jpgA tenger dala

"A tenger dala csodálatos mese Benről és kishúgáról, Saoirse-ről, aki az utolsó fókatündér. A két testvér kalandos útra indul egy ősi, varázslatos legenda nyomában, hogy hazatérhessenek tengerparti otthonukba. A film az ír folklorból merített inspirációt: a mitológiai fókatündérek, a selkie-k a tengerben fókaként élnek, de a szárazföldön emberré válnak. Tomm Moore (Kells titka) rajzfilmjét Oscar-díjra jelölték a legjobb animáció kategóriában, a zenét szerző Bruno Coulais pedig Césár-jelölést kapott."

Bemutató: 2015. március 5.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

csocso-sztori_poszter.jpgCsocsó-sztori

"Amadeo egy kicsi faluban él, amit senki sem ismert. Napjait, gyerekkora óta a helyi társadalmi élet központjában, egy kis vendéglőben töltötte, ahol féltve dédelgetett csocsó-asztalán való játék, és titkos szerelme, Lara utáni vágyakozás tette ki a mindennapjait. Megszokott kis élete hirtelen darabokra hullott, amikor a falubéli Ász, mint a világ legjobb labdarúgója visszatér, hogy egy gyermekkori csocsóvereségéért elégtételt vegyen, nem csak Amadeón, hanem az egész falucskán. Ász bosszúja kegyetlen. A falucska lerombolását a vendéglővel kezdi, azon belül is a csocsó asztallal. Amadeo összeomlott világát siratja, amikor hirtelen valami varázslatos történik: csocsóasztalának egyetlen általa megmentett játékosa, CséKá életre kel. A csapat gólvágója bátorságot önt Amadeóba és együtt indulnak útra, hogy megtalálják a csapat többi játékosát Betót, Öcsit, Lisandrót és a többieket. A veszélyes, varázslatos és persze szórakoztató kalandok során, újra összeáll a legendás csapat, hogy megmentsék falujukat, visszahódítsák Larát, és igazi, ütőképes focicsapattá válva egy "igazi" labdarúgó mérkőzésen is legyőzzék Ászt és csapatát. "

Bemutató: 2015. március 5. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

dp_csingiling_1080x1920_vk_02.jpgCsingiling és a Soharém legendája

Soharém legendájában Csingiling és a Disney tündérei a megszokott, szívmelengető mesevilágban indulnak olyan kalandra, amely az utolsó pillanatig a székhez szegeti a nézőket.
A vidám és tehetséges állattündér, Gida szerint könyveket nem szabad a borítójáról megítélni, ahogy állatokat sem az agyaraik mérete alapján – ezért összebarátkozik a hatalmas és titokzatos lénnyel, a Soharémmel. Míg Csing és a többi tündér kissé aggódva nézik Tündérlak új lakóját, az elit felderítő tündérek úgy döntenek, inkább foglyul ejtik a lényt, mielőtt az elpusztítja az otthonukat. Gida azonban a szívére hallgat és kockáztatja a többiek barátságát, amikor arra kéri őket, segítsenek megmenteni a Soharémet."

Bemutató: 2015. február 5.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

e4nomw9.jpgSpongyaBob: Ki a vízből!

"SpongyaBob Kockanadrág, a világ kedvenc gerinctelen tengerlakója most először a szárazföldre lép, hogy a mi világunkban teljesítse eddigi legszuperhősiesebb küldetését! Vidám az élet Bikinifenéken, ahol az örök optimista SpongyaBob és barátai élnek: Patrick, a hű tengeri csillag, a kaján Tunyacsáp, a tudós mókus Sandy és a nagymenő vállalkozó Rákuram. Amikor ellopják a herkentyűburger titkos receptjét, SpongyaBob kénytelen összefogni örök ellenfelével, Planktonnal, hogy a tér és az idő határait átszelő utazásuk során felfedezzék saját szupererejüket és szembeszálljanak Alameda Jackkel, az elvetemült kalózzal, akinek más tervei vannak a tengermélyi finomságokkal. A Nickelodeon történetének legnézettebb sorozata, egy évtizedeken átnyúló nemzetközi rajzfilmsiker alapján most itt az új mozifilm. Paul Tibbit rendező szerint "ebben a filmben minden benne van. Az ismert szereplők teljesen új oldalukról mutatkoznak be, útra kelnek, szuperhősökké válnak, igazi katasztrófákkal néznek szembe - és mindez 3D-ben!""

Bemutató: 2015. február 12.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

madagaszkar_pingvinjei_p1_hun_620.jpgA Madagaszkár pingvinjei

A szuperkémek nem az égből pottyannak, hanem a tojásból bújnak elő. Íme, a nemzetközi kémvilág legtitkosabb, legizgalmasabb és legviccesebb madarai: Kapitány, Kowalski, Rico és Közlegény. A győzhetetlen csapat ezúttal rendkívüli kaland felé totyog: Dr. Octavius Vízagy világuralomra törő főgonosz keze egyre messzebbre ér el - talán mert nyolc van neki. A pingvinek kénytelenek egyesíti erőiket egy földalatti szervezettel, az Északi Széllel, hogy együtt szálljanak harcba a közös ellenség ellen. A két cég munkamódszerei meglehetősen különböznek, de ha le akarják győzni ravasz ellenségüket, akkor mégis vállt vállnak, szárnyat szügynek vetve kell harcolniuk. Különben a világ furcsa változásokon mehet keresztül.

Bemutató: 2014. november 27.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

hos6os_dp_1080x1920-3.jpgHős6os

Az akciódús kaland a robotok építésével foglalkozó, zseniális Hiro Hamada körül forog, aki barátai segítségével megtanulja kiaknázni brilláns agyának minden egyes tekervényét. Ebben segítségére van testvére, a szintén lángész Tadashi, az adrenalintól csöpögő kalandok megszállottja Go Go Tamago, a mindig rendkívül precíz Wasabi No-Ginger, a kémiazseni Honey Lemon és Fred, a rajongó. Amikor egy váratlan fordulat miatt egy veszedelmes összeesküvés közepén találják magukat – amely San Fransokyo gigantikus városát fenyegeti – Hiro legközelebbi bizalmasához, egy Baymax nevű robothoz fordul, csapatából pedig modern kütyükkel felszerelet hősöket farag, hogy képesek legyenek felderíteni a rejtélyes szervezkedést.

Bemutató: 2015. január 8. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

bogyo_es_baboca3_sajtoanyag.jpgBogyó és Babóca 3. - Játszótársak

A Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak, az előző két szériához hasonlóan, 13 epizódban mesél Bogyó, Babóca és kis barátaik élményeiről. A már jól ismert szereplők mellett megismerkedhetünk új karakterekkel is: a kalapját vesztett Gombával, a titokzatos Csillaglánnyal, a kürtős kalácsokat árusító Bodobáccsal és Hörcsöggel. A figurák hangját ezúttal is Pogány Judit kölcsönzi, így már több mint száz különböző hangon szólal meg a Bogyó és Babóca mesékben.

Bemutató: 2014. augusztus 28. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

p19ben86i01cn21u9a121b1im4lhq1.jpgAsterix - Az istenek otthona

Az időszámítás csak ötven év múlva kezdődik, de a rómaiak már rég elfoglalták egész Galliát. Az egészet? Nem! Egyetlen falu lakói ellenállnak a hatalmas sereggel érkező hódítóknak, és mindenkit, aki egy kicsit is rómainak tűnik, messzire kergetnek. Julius Caesar már nagyon unja ezt a helyzetet, és úgy dönt, taktikát változtat. Ha erővel nem megy, más módon hajtja rabigába a verhetetlennek tűnő gallokat: a civilizáció örömeivel. A falu közelében építkezés kezdődik: a földből kinövő Istenek otthona minden luxussal, kényelemmel és kényeztetéssel felszerelt, csili-vili új hazát ígér - ennek pedig jóval nehezebb ellenállni, mint a kardoknak meg pofonoknak. Kivéve, ha agyas és izmos hőseink, Asterix és Obelix előrukkol valami ravasz tervvel, mely keresztülhúzza a cézár számításait.

Bemutató: 2014. december 25.

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

micimack_-2_micimack_b1_preview.jpgMicimackó

A Walt Disney Animation Studios visszatér Micimackóval a Százholdas Pagonyba, így harmincöt év után újra széles vásznon láthatjuk a világ legismertebb medvéjét. A régi bájjal, szellemességgel és hóbortokkal fűszerezett teljesen új alkotás lehetőséget ad egy egészen különleges találkozásra a bölcselkedő "csacsi, öreg medvével" és barátaival, Tigrissel, Nyuszival, Malackával, Kangával, Zsebibabával és végül de nem utolsó sorban, Fülessel, aki megint elhagyta a farkát.
Bagoly az egész társaságot egy felettébb vad kalandba keveri, melynek célja, hogy Róbert Gidát megmentsék egy képzeletbeli vádaskodástól. Úgy tűnik, nagyon zűrös nap lesz ez egy medvének, aki csupán némi mézért indult útjára. A.A. Milne öt története inspirálta a Disney klasszikusokra jellemző, kézzel rajzolt művészeti stílusban életre hívott Micimackó című egész estés animációs filmet.

Bemutató: 2011. július 7. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

süti beállítások módosítása