Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Markáns témákkal jelentkeznek a fiatal animációsok a Primanimán

Jövő héten kezd a 6. Primanima

2017. október 09. - dotandline

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált október 18. és 21. között Budaörsön. A négynapos fesztiválon diákok és a fiatal, pályakezdő alkotók filmjeit mutatják be. A friss nemzetközi rövidfilmek mellett egész estés animációs filmek, műhelyek, mesterkurzusok és szakmai fórumok is lesznek.

A hatodik Primanimára 56 országból több mint 500 nevezés érkezett, amelyből az előzsűri végül 15 elsőfilmet, 21 diplomafilmet és 30 diákfilmet, azaz összesen 66 rövidfilmet, továbbá 34 gyerekfilmet választott ki, amelyek a Primanima díjaiért szállnak versenybe.

primanima_header_2.jpg

Idén is markáns darabokkal jelentkeztek a fiatal alkotók, amelyek a témákat tekintve erős társadalmi érzékenységről tanúskodnak. Az elsőfilmek közt látható a francia Lucréce Andreae a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramját is megjárt Nagyapa, a rozmár (Grandpa Walrus) című filmje, amely egy család gyászát mutatja be groteszk módon, és itt versenyzik a svájci Anete Melece Analízis Paralízis (Analysis Paralysis) című filctollrajzokat idéző animációja is, amelyben egy kertész egy titokzatos bűnügyet próbál felgöngyölíteni. A diplomafilmek közt a magány elviselhetetlenségét jeleníti meg Wunder Judit Kötelék című animációja, amelyet beválogattak az Annecy-i Filmfesztivál versenyprogramjába is, illetve amely idén megnyerte a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíját. Lovrity Anna Kata diplomafilmje idén a Berlinálén debütált: a stilizált látványvilágú Vulkánsziget egy fiatal tigrislány szimbolikus történtén keresztül a nemi zaklatás témájáról szól. Az elmúlt év egyik nagy közönségkedvence a lengyel Renata Gasiorowska Punci (Pussy) című alkotása, amely egyszerű látványvilággal, de annál több humorral mutatja be egy fiatal lány örömszerzését.

grandpa_walrus.jpg

Lucréce Andreae: Nagyapa, a rozmár

A gyerekfilmek versenyében vetítik többek között A rossz idő című László Noémi vers adaptációját (kritikánk itt), illetve az Ahány király, annyi mese című, népszerű kortárs mesekönyvekből készülő rajzfilmsorozat második epizódját, A bújócskakirályt. A nemzetközi mezőnyben olyan kiváló filmek kaptak helyet, mint a cseh Felkoppintó című rajzfilm, amely egy ébresztőként dolgozó öregember különös életét mutatja be, vagy A kerek hasú farkas, mely egy állandóan éhes farkas megpróbáltatásairól szól.

szederkenyi_bella_a_bujocskakiraly.jpg

Szederkényi Bella: Ahány király, annyi mese - A bújócskakirály

2017-ben a Primanima nemzetközi zsűrijének tagja a Svájcban élő olasz Mauro Carraro, aki számos díjnyertes, szerzői 3D-s animációs rövidfilm alkotója (interjú itt), Durst György producer, a Balázs Béla Stúdió egykori gyártásvezetője és a Mediawave Fesztivál filmes szekciójának vezetője (interjú itt), valamint Lana Tankosa Nikolic a neves dán animációs iskola, a viborgi The Animation Workshop oktatási szakembere (interjú itt).

A Primanima fődíja mellett kiosztják a legígéretesebb magyar alkotónak járó George Pal-díjat, valamint a legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat. A tavaly alapított Csermák Tibor-díjat a legnépszerűbb gyerekfilm kapja, ezen kívül többek közt jutalmazzák a legjobb elsőfilmet, a legjobb diplomafilmet, valamint a legjobb vizsgafilmet, illetve a diákzsűri és a hangzsűri is kiválasztja kedvencét.

A fesztiválon a versenyfilmeken kívül idén három egész estés animációt láthat a közönség, amelyek mind a rendezők debütáló nagyjátékfilmjei. Michael Dudok de Wit Oscar-jelölt alkotása, a távol-keleti és az európai vonásokat vegyítő A vörös teknős (kritikánk itt) részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült; Claude Barras árvaházban játszódó, gyerekeknek is szóló bábfilmje, a szintén Oscar-jelölt Életem Cukkiniként, valamint Sébastien Laudenbach Grimm-adaptációja, a különleges, festői látványú A levágott kezű lány (kritikánk itt).

the_girl_without_hands.jpg

Sébastien Laudenbach: A levágott kezű lány

Az idei Primanimán az elismert animációsfilm-rendezőpáros, Vácz Péter és Joseph Wallace fog egy intenzív és szórakoztató stoptrükk műhelyfoglalkozást tartani, ahol a résztvevők elsajátíthatják, hogy miként lehet a legegyszerűbb eszközök segítségével bábanimációt készíteni.

A fesztivál fő helyszíne a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ, valamint a tavalyi Primanimán megnyílt és évközben is animációs programokkal jelentkező BABtér, vagyis a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, a koncertek pedig a Zichy Majorban kapnak helyet. A Primanima gyerekfilmjei több magyarországi és erdélyi városban is láthatók lesznek (Székesfehérvár, Sopron, Szekszárd, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Csíkszereda).

A 6. Primanima október 18. és 21. között tart Budaörsön. A fesztivál részletes programja a megújult honlapon olvasható, a jegyárakról és az akkreditációról ezen a linken lehet információt találni. Facebook-esemény itt.

süti beállítások módosítása