Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


100 éves animáció debütál a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

2023. szeptember 12. - dotandline

Szeptember 12. és 17. között felújított remekművekkel érkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton, hat napon át öt helyszínen a filmtörténet emlékezetes alkotásait vetítik. A programban látható először egy 100 évig fiókban maradt animációs filmterv megvalósulása is. A Rekonstrukt című kisfilmről az…

Tovább

Ez történt 2022-ben magyar animációs fronton

A hagyományokhoz híven év végén ismét áttekintjük az elmúlt esztendő magyar animációval kapcsolatos eseményeit. 2019-ben témakörönként vettük végig mi minden történt az évben, 2020-ban és 2021-ben pedig hónapok szerint haladtunk, ezt követjük idén is. Január Dargay Attila tervei alapján készül a…

Tovább

Ulrich Gábor kísérleti animációját díjazták a magyar filmkritikusok

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztálya minden év elején megszavazza és kiosztja a Magyar Filmkritikusok Díját, melyet az előző évben bemutatott legjobb filmeknek adnak. A filmkritikusok ma osztottak díjakat, 2021 legjobb magyar animációja Ulrich Gábor Dűne…

Tovább

A 15. KAFF legjobbjai egy hétig Budapesten

Február 3-tól egy különleges válogatásprogramot láthatnak az animációs film kedvelői a Cinema MOM moziban: egy héten át minden nap levetítik a tavaly nyáron megrendezett 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes alkotásait bemutató összeállítást. A vetítésekre a belépés díjtalan,…

Tovább

Kísérőfilm lesz Ulrich Gábor fekete-fehér kísérleti animációja

Ismét magyar animációs kisfilm lesz kísérőfilm a mozikban: az Oscar-díjra jelölt Uberto Pasolini (Alul semmi) új filmje, Az örökbeadás december 23-tól látható a hazai mozikban, mely előtt Ulrich Gábor Dűne című kísérleti filmjét láthatják a nézők. Ulrich Gábor 1967-ben született Balázs Béla-díjas…

Tovább

Őket díjazták a 15. KAFF-on

2021. augusztus 16. - dotandline

Szombat este kiosztották a kecskeméti Hírös Agórában a 15. Kecskeméti Animációs Fesztivál díjait. 6 zsűri értékelte a mintegy 90 versenyalkotást és 19 kategóriában adtak díjakat. A magyar filmek díjairól Barta Dóra, Demeter Éva, Kollarik Tamás, Nyerges András és Waliczky Tamás döntöttek. A legjobb…

Tovább
süti beállítások módosítása