Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

100 éves animáció debütál a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

2023. szeptember 12. - dotandline

Szeptember 12. és 17. között felújított remekművekkel érkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton, hat napon át öt helyszínen a filmtörténet emlékezetes alkotásait vetítik. A programban látható először egy 100 évig fiókban maradt animációs filmterv megvalósulása is.

A Rekonstrukt című kisfilmről az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon láthattunk egy izgalmas előadást. "Orosz [Márton] bemutatott egy száz éve fiókban lévő filmtervet, melyet Weininger Andor festőművész és építész 1923-ban vetett papírra." – olvasható a Filmhu beszámolójában. "Filmje, ha annak idején megvalósult volna, Viking Eggeling és Oskar Fischinger munkáinak előzménye lett volna: ahogy az alkotók körülírták, a dadaizmussal rokon narratíva az absztrakt és a figuratív elemek közötti asszociációból jött volna létre."

Weininger Andor filmtervének 100. évfordulós megfilmesítése Orosz Márton ötlete volt, rendezőnek pedig kísérleti filmes Ulrich Gábort kérte fel, aki a film zenéjét is írta. A film a Kecskemétfilm és az Andor Weininger Foundation gyártásában készült, producere Mikulás Ferenc, gyártásvezetője Vécsy Vera.

rekonstrukt_01.jpg

Ulrich Gábor: Rekonstrukt

De kicsoda Weininger Andor és mi ez a filmterv?

Weininger egy magyar származású festőművész-építész, a Bauhaus zenekarának alapítója, aki 1923-ban felvázolta egy megvalósítatlanul maradt rajzfilm forgatókönyvét. Weininger munkája teljesen egyedi lett volna az animáció történetében, hiszen a dadaizmussal rokon narratíva az absztrakt és a figuratív elemek közötti asszociációból jött létre. A mű olyan különleges filmnyelv megfogalmazására tett kísérletet, amely a mozgókép eszköztárával kifejezhető akusztikus és a vizuális hatásokat szervesen egyesítette volna önmagában.

Ulrich Gábor rendező a megmaradt vázlatok és Orosz Márton kutatása alapján készítette el Weininger animációjának parafrázisát a szinopszis születésének centenáriuma alkalmából.

weininger_andor_rajz.jpg

Balra Weininger Andor, jobbra pedig részlet egy rajzából (Forrás: MNG)

A Rekonstrukt című filmet szeptember 14-én 18:30-kor vetítik az Uránia dísztermében, Orosz Márton Kepes György: A tudós agyával + a festő szemével című dokumentumfilmje kísérőfilmjeként.

süti beállítások módosítása