Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


A legújabb észt animációk

2016. március 17. - dotandline

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az Észt hetet, és most sem felejtették ki a filmes programból az észt filmkultúrát meghatározó világhírű észt animációt sem. Budapesten kívül három vidéki városban (Szegeden, Debrecenben és Veszprémben) zajlanak majd a programok március 16. és 24. között, az…

Tovább

7 ok, hogy elmenj a 2. Magyar Filmhétre

Közel másfél év kihagyás után jövő héten indul a 2. Magyar Filmhét, ahol a kis- és nagyjátékfilmek mellett lesznek tv-filmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, valamint animációk is. Ahogy korábban írtuk, 37 animációt neveztek a Filmhétre, ezek közül mindegyik szerepel is a programban.  Most…

Tovább

A 2. Magyar Filmhét animációs blokkjai

Elérhetővé vált a 2. Magyar Filmhét programja, átböngésztük és összeszedtük nektek az animációs blokkokat. Ahogy korábban írtuk, 37 animációt neveztek a Filmhétre, ezek közül mindegyiket vetítik is a hat nap alatt: 33-at a versenyprogramban, 4-et pedig versenyen kívül. A Filmhét utolsó napján,…

Tovább

Kovásznai-kiállítás nyílik Londonban

A hidegháború művésze – Kovásznai György. Animáció. Festmény. Szabadság.Kovásznai György festő, filmrendező, avant-garde író első nagy-britanniai retrospektív kiállítása Március 3-án nyílik a londoni Somerset House kiállítótermeiben a Kovásznai György munkásságát bemutató első nagy-britanniai…

Tovább

PONT_EGER – pont a Műcsarnokban

Bemutatkozik az egri EKF Vizuális Művészeti Intézete

PONT_EGER – pont a Műcsarnokbanközel 70 év a művészeti felsőoktatásban 2016. február 2-án az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézete bemutatkozik: izgalmas előadás az intézetről, a munkákról, a felvételiről és a sikerekről – diákoknak, szülőknek, tanároknak. A belépés…

Tovább
süti beállítások módosítása