Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


VR kategóriával újít a CEE Animációs Fórum

2019. november 29. - dotandline

Megnyílt a jelentkezés a 2020-as CEE Animációs Fórumra, melyre az animációs rövidfilm, sorozat és egész estés tervek mellett már VR projekteket is várnak. A CEE Animációs Fórum (korábban Visegrádi Animációs Fórum) a közép-kelet-európai animációs szakma legnagyobb megjelenési platformja, mely…

Tovább

6 animációs filmtervet támogat a Filmjus

A Filmjus Alapítvány augusztusban pályázatot hirdetett műfaji megkötöttség nélkül forgatókönyvírásra, forgatókönyv-fejlesztésre, illetve filmelőkészítésre összesen 10 millió forint értékben. A 36 támogatásban részesült projekt között 6 animációs filmterv szerepel. A Filmjus pályázatának célja, hogy…

Tovább

Mesterkurzust tart a Kabul fecskéi rendezője az Anilogue-on

November 27. és december 1. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivált, melyen több mint 300 rövid- és egész estés animációt vetítenek öt budapesti helyszínen, emellett számos kerekasztal-beszélgetés és mesterkurzus is várja az érdeklődőket. A hazai…

Tovább

Vad farkasok, kabuli fecskék, szürrelista teknősök – Egy hét múlva Anilogue

November 27-én, szerdán 19 órakor a legendás Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés gyurmaanimációja nyitja az idei Anilogue-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál a berlini fal leomlásának idején játszódó, részben magyar készítésű Fritzi – Egy forradalmi mese…

Tovább

Alvási rutinok, szürreális felnőtté válás és megbomló ökoszisztéma – Jön a KISKAKAS

November 27-én jön a KISKAKAS, a MOME animációs tanszékének évente jelentkező vetítése, melyen a 2019-ben mesterszakos diplomát szerzett hallgatók diplomafilmjeit láthatja a közönség. A MOME Anim tanszékén 2019-ben is változatos és izgalmas munkák születtek formai és műfaji tekintetben egyaránt.…

Tovább

Pingvines sci-fi és vízalatti szerelem az Anilogue-on

November 27. és december 1. között rendezik meg az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivált, melynek idei újdonsága, hogy három versenykategóriában osztanak ki díjakat. A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása látható, a nagyjátékfilmek versenyében 5 egész estés animációt vetítenek, és idén…

Tovább
süti beállítások módosítása