Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animá(r)cius Pécsett

2016. február 11. - dotandline

Az Apáczai ÁMK Művelődési Ház a Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesülettel közösen jegyzett négynapos rendezvény missziója az animáció műfajának népszerűsítése.

Helyszín: ÁMK Művelődési Ház (Pécs, 7632, Apáczai Körtér 1.)

Időpont: 2016. március 1-4.

Facebook-esemény

PROGRAM

Március 1. kedd

9:00-12:00

  • „Pécsi Animáció Története” c. kiállítás – csoportos tárlatvezetéssel egybekötött rajzos foglalkozás
  • „Hogyan pereg a film” – technikai bemutató, az Apáczai ÁMK mozigépeinek megtekintése és cellulóz rövidfilmvetítés

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, a két témára 3-3 csoportot (10-15 fős), vagy osztott csoportban 3 osztályt tudunk fogadni. Általános- és középiskolai csoportoknak is ajánljuk!

14:00-15:30

  • “Honnan, hová, merre, meddig” – filmvetítéssel egybekötött beszélgetés Rófusz Ferenc Kossuth- és Oscar-díjas, animációs filmrendezővel
    A művész magával hozza az aranyszobrocskát is!

16:00-18:00

  • „Amiről a bábok mesélnek” – beszélgetés Horváth Mari, baranyai származású Balázs Béla-díjas filmrendezővel a bábfilm-készítésről
  • Animációs filmek filmvetítése

A PTE Műszaki és Informatikai Kar Televíziós műsorkészítő képzésének hallgatói gyakorlat keretében rögzítik a délutáni eseményeket.

 

Március 2. szerda

9:00-12:00

  • „Pécsi Animáció Története” c. kiállítás – csoportos tárlatvezetéssel egybekötött rajzos foglalkozás
  • „Hogyan pereg a film” – technikai bemutató, az Apáczai ÁMK mozigépeinek megtekintése és cellulóz rövidfilmvetítés

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, a két témára 3-3 csoportot (10-15 fős), vagy osztott csoportban 3 osztályt tudunk fogadni. Általános- és középiskolai csoportoknak is ajánljuk!

14:00-16:00

  • Nyuszi és őz” c. animációs film vetítése és interaktív beszélgetés Vácz Péter rendezővel
  • Hogyan készült a közel száz díjat besöprő film?
  • A film „főszereplőinek” bemutatása.

16:00-18:00

  • „Kockáról kockára”  Stop trükk műhely gyereknek
    közreműködik:
    bábmozgatás Pilári Gábor (MárkusZínház)
    filmfelvétel: Orbán Kornél
    Hozd magaddal kedvenc plüssfigurád, legyen ő az egyik szereplő!

 

Március 3. csütörtök

9:00-12:00

  • „Pécsi Animáció Története” c. kiállítás  csoportos tárlatvezetéssel egybekötött rajzos foglalkozás
  • „Hogyan pereg a film” – technikai bemutató, az Apáczai ÁMK mozigépeinek megtekintése és cellulóz rövidfilm vetítés

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, a két témára 3-3 csoportot (10-15 fős), vagy osztott csoportban 3 osztályt tudunk fogadni. Általános- és középiskolai csoportoknak is ajánljuk!

15:00-18:00

  • „Okostojás” verseny – Sipos Tibor koordinálásával.

15:00-17:00

  • „Kockáról kockára”- Stop trükk műhely gyereknek
    közreműködik:
    bábmozgatás Kardos Andrea
    filmfelvétel: Orbán Kornél
    közreműködik: Kardos Andrea 
    Gyere! Légy Te a főszereplő! Most Téged „stoppolunk”! Jelenetek felvétele stop-trükk-technikával. 8-14 éveseknek ajánljuk.

17:00-18:30

  • „Pereg a film” – válogatott, eredeti cellulóz filmek vetítése. Válogat és vetít: Tóth Marcell mozigépész

Tovább

Magyar rövidfilm a texasi SXSW filmfesztiválon

Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmje képviseli Magyarországot idén a rangos South by Southwest (SXSW) filmfesztiválon a texasi Austinban. A filmet az egyik legfontosabb észak-amerikai filmes seregszemle a hivatalos rövidfilmes versenyprogramjában mutatja be.

love_sxsw.jpg

Az 1988-as születésű Bucsi Rékára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készített Symphony no. 42 kapcsán figyelt fel a hazai és nemzetközi animációs közönség, ugyanis a film a 2014-es Berlinale után különlegesen hosszú és eredményes fesztiválutat járt be. Díjazták több mint 50 nemzetközi fesztiválon, köztük olyan neves seregszemléken, mint Hiroshima, Chicago és Melbourne, majd versenybe került a 2015-ös Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon, és mindezek mellett még Oscar-díj közelbe is került, ugyanis bejutott a legjobb kilenc rövid animációs film közé.

Bucsi Réka új filmje, a francia koprodukcióban készült LOVE címének megfelelően a szerelemről mesél, és dolgozza azt fel szürreális hangulatú, haiku-jellegű jelenetekkel. A történet egy távoli bolygón játszódik, mely egy külső hatás következtében elkezd átalakulni és hatással lenni az ottani élőlényekre.

A LOVE világpremierje az idei berlini filmfesztiválon lesz, a Berlinale Shorts válogatásában. A berlini után az austini fesztiválmeghívás, amelyet február 9-én este jelentettek be, további fontos szakmai elismerést jelent a fiatal alkotónak. A South by Southwest, azaz SXSW filmfesztivált az SXSW interaktív és SXSW zenei fesztivállal egy időben, 2016. március 11. és 19. között rendezik meg a texasi Austinban. A fesztivál célja a fiatal és friss látásmódú alkotók bemutatása, tehetséggondozás, és szakmai platformok létrehozása a világ minden tájáról ide érkező fiatal tehetségek számára. Az idei eseménysorozatra több mint 70 000 nézőt és szakmabeli vendéget várnak.

A filmet Magyarországon a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta, míg francia részről a CNC és az ARTE segítette az alkotókat. A magyar szakemberek mellett francia, dán és amerikai animációs munkatársak is hozzájárultak ahhoz, hogy a 14 perces film megvalósulhasson.

A film hazai gyártója a Boddah, amelynek Bucsi Réka és Osváth Gábor producer mellett Rév Marcell és Szimler Bálint a tagjai. Közös alkotásuk, a Balaton Method c. zenés film a 2015-ös év egyik meglepetéssikere volt. Ugyancsak a Boddah égisze alatt készült a Gólyatábor című, hamarosan bemutatásra kerülő kisjátékfilm Kárpáti György Mór rendezésében.

A LOVE nemzetközi fesztiválforgalmazója a Daazo.

Forrás: Daazo | Kép forrása: Love facebook

Kovásznai-kiállítás nyílik Londonban

A hidegháború művésze Kovásznai György. Animáció. Festmény. Szabadság.
Kovásznai György festő, filmrendező, avant-garde író első nagy-britanniai retrospektív kiállítása

kovasznaisargafestmeny.jpg

Március 3-án nyílik a londoni Somerset House kiállítótermeiben a Kovásznai György munkásságát bemutató első nagy-britanniai retrospektív kiállítás. A Kovásznai Kutatóműhely által szervezett kiállításon az angol közönség bepillantást nyerhet a művész életművébe festményein, rajzain és rövidfilmjein keresztül. A hidegháború művésze: Kovásznai György. Animáció. Festmény. Szabadság. című kiállítás lesz az első nagyszabású Kovásznai retrospektív bemutató Magyarországon kívül.

Kovásznai György (1934-1983) egyike volt a legeredetibb művészeknek a hidegháború idején. Mint festő, kísérletező filmrendező Kovásznai jellegzetesen élénk színű festményeket és rövid, animációs filmeket alkotott, melyeken keresztül a festményeit elevenítette meg.

A kiállítás több mint 235 alkotást mutat be – többek között a művész legfontosabb videódarabjait – melyek különböző vásznakon, felületeken lesznek megtekinthetők a kiállítás alatt. Maga a kiállítás tere úgy lesz berendezve, mintha a néző a művész egyik animációs filmjén keresztül sétálna át. Alkotásai közül többet is a hidegháború alatt készített fényképek kísérnek, ami rálátást enged a kor szociál-politikai összefüggéseire, arra a kontextusra, amelyben az alkotások születtek.

Kovásznai életműve lenyűgöző bepillantást nyújt a hidegháború alatt létrejött művészi alkotás folyamatába, illetve a korabeli társadalom dinamikájába. Az 1960-as években, amikor Kovásznai szerkesztője volt a Nagyvilág c. művészeti és irodalmi folyóiratnak, rendszeresen szervezett illegális összejöveteleket egyik barátja otthonában, ahol több mint 200 avantgárd művész fordult meg. Csupán pár évtizeddel később derült ki, hogy az említett barát több éven keresztül információkat szolgáltatott ki Kovásznairól a titkosszolgálatnak.

Kovásznainak élete során nem volt lehetősége kiállítani munkáit, ennek következményeképpen életműve kevésbé vált ismertté egészen mostanáig, mikor is a festőművész támogatói és lánya megalapították a Kovásznai Kutatóműhelyt. A Sommerset House-ban megrendezendő kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 2010-ben már nagy sikerrel bemutatott retrospektív kiállítás következő állomása.

Időpont: 2016. március 3-5. (10-18 óráig)

Helyszín: London WC2R 1LA, Somerset House, West Wing

További információ: http://kovasznai.org

Forrás: Balassi Intézet

Már a neten is nézhető az öngyilkos róka

s42_1.jpgBucsi Réka Symphony No. 42 című, 2013-as MOME Anim diplomamunkája leginkább azzal szerepelt a magyar médiában, hogy újabbnál újabb sikereket ért el külföldön. Akkor tetőzött a Symphony-láz, amikor az Oscar tízes shortlistjére is beválogatták (aztán a végső döntősök közé már sajnos nem). De hogy hányan látták eddig Magyarországon, az kérdéses. Ugyan a Frank című film előtt vetítették moziban, ami nagyon nagy szó volt, hiszen így még több emberhez juthatott el, és nagyvásznon láthatta az a magyar közönség is, akiket talán kevésbé érdekel az animáció. (Egyébként ilyen, moziban kísérőfilmként vetített alkotás volt még Tóth Luca A kíváncsiság kora című darabja). De leginkább fesztiválokon, (animáció)filmes eseményeken lehetett elkapni a Symphony No. 42-t, ahova meg csak az animáció szerelmesei járnak. Így mi már láttuk jó párszor, de akik csak a magasztaló kritikákat és híreket olvashatták, azoknak csak most, két évvel a film bemutatója után van alkalmuk élvezni ezt a tízperces művet. Így a Symphony No. 42 a fesztiválok után most az internetet fogja meghódítani.

Annyi elemzés nem készült a filmről, mint amennyi hír szólt róla, de alább összeszedtünk néhány részletet Bucsi diplomamunkájáról írt kritikákból, legalul pedig a film is megnézhető – újra meg újra meg újra meg újra...

"Bucsi Réka Symphony No. 42 című filmjének Magritte-hoz és Buñuelhez köthető szürrealizmusa, melynek erényeit nem lehet elégszer méltatni (lásd Filmvilág 2015/1.): az állat, az ember és az univerzum kapcsolatait – vagy inkább e kapcsolatok bomlását – fürkésző, abszurd humorú film a kortárs magyar animáció alapműve."

Varga Zoltán (Filmvilág 2015/08 A víztükör túloldalán / Kecskemét - KAFF)

"A Symphony No. 42 leginkább egy mozgóképes galériához hasonlít, melynek falán egymás mellé helyezve lóg több tucat animált állókép. Portrék, zsáner-, dokumentum- és tájképek. Az egyiken egy nihilista róka néz szembe a Mindenhatóval, a másikon a felhők vért könnyeznek, a harmadikon egy segítségért kiáltó állatkerti elefánt festeget az ormányával, a negyediken egy égig érő dodzsem pályát látunk a hegyek között. A karikaturisztikus pillanatfelvételek sora végeláthatatlanul folytatódik, csak a világmindenség szab nekik határt – de még ott is Beethoven IX. szimfóniája zeng, és repülő csészealjak repkednek. A néhol direktebb, máshol lazább viszonyban álló jelenetek a precíz hangdesign révén forrnak szorosan egybe, és olykor egy-egy képi elem révén is összekapcsolódnak – pl. az elefánt HELP ME! feliratú festménye a rákövetkező képen egy lány konyhájában tűnik fel, aki épp az agyát reszeli (!). A groteszk pillanatfelvételek egymástól végletesen elszigetelt, mégis összetartozó világokból valók, bennük ember és természet furcsa, néhol szívszorító, máskor morbid kapcsolata sejlik fel."

Orosz Anna Ida (Prizma 2014/10 Levágott halfejekkel babázni)

"Bucsi Réka Symphony No. 42 című, digitálisan létrehozott rajzfilmje az animáció több evidenciaként kezelt motívumát állítja új fénytörésbe, s ember és természet kapcsolataira rákérdező szatíraként is kiváló. [...] Olyan rövidebb-hosszabb szituációk, jelenetek, eseménytöredékek katalógusát kínálja a film, amelyet nem ok-okozati logika köt össze, hanem a képtartalom szürreális fantáziája és abszurd hangvétele, illetve ember, állat és – a legtágabb, azaz a kozmikus dimenzió értelmében vett – természet hármassága fog egybe. [...] Bár a Symphony No. 42 a modern film olyan alkotóira utal direkten, mint Godard (Bolond Pierrot) és Kubrick (2001 - Űrodüsszeia), legközelebbi élőszereplős rokona mégis inkább Buñuel, s tőle is A szabadság fantomja. A mozaik- vagy tablószerű elbeszélésmód (lásd Filmvilág 2010/11) frusztráló alkalmazásával, a racionális logika és a mindennapi konvenciók fejtetőre állításával s nem utolsó sorban az állatszimbolikával (lásd a struccot) Buñuel filmje értelemvesztett és kiismerhetetlen világba kalauzol, akárcsak Bucsi Réka animációja – még jeges humoruk is hasonló. A Symphony No. 42 ugyanakkor az animációban óriási hagyománnyal bíró sorozatelvű elbeszélésmód (melynek alapváltozata a „variációk egy témára”-típus) eseteként is értelmezhető. Nálunk sok tekintetben Vajda Béla Moto perpetuója jutott el a sorozatelvű elbeszélésmód legelvontabb alkalmazásáig, felvetve akár az ember és a világmindenség viszonyának örök dilemmáit is – e törekvésében a Symphony No. 42 a Moto perpetuo örököse, kérdésfeltevését azonban más élőlényekre is kiterjeszti. [...] Bucsi Réka filmje ugyanis az egyik legalapvetőbb animációs motívum, az emberi tulajdonságokkal felruházott állat figuratípusával folytat komoly játékot. [...] A Lukács Péter Benjámin hangmérnöki munkáját dicsérő szikár és pontos, egyszerre mosolyogtató és nyugtalanító hangzásvilág kulcsfontosságú része a provokatív és enigmatikus víziónak."

Varga Zoltán (Filmvilág 2015/01 A jegesmedvéket lelövik, ugye?)

"A Symphony no. 42 egyrészt főként képzőművészeti alkotás, amelyben a mozgókép mint forma nem a gondolati tartalmat, nem a cselekményt, hanem inkább a megvalósítást, az esztétikumot szolgálja, és mint ilyenben, nem is érdemes a kisjátékfilmek logikáját, struktúráját keresni benne. Másrészt - mint minden jól sikerült műalkotás - azért ha nem is konkrét cselekményt, de hangulatot közvetít, ami inkább asszociációkat indít, nem pedig konkrét utalásokat tesz a valóság egyes szeleteire."

Kovács Bálint (Origo 2014/02 Megtalálni Istent és agyonlőni magad) 

"Mintha Aesopus haikukat vagy egyperceseket írt volna, úgy haladunk mini történeteken egy kifacsart, infantilis képi stílusban megrajzolt univerzumban az agyát lereszelő nőtől a pezsgőt locsoló versenylovakon át az öngyilkos rókáig. Minden működik magában és egységben, a pszeudocselekvésekben létező világ röhejes és szomorkás szimfóniája azonban nem az emberi szabadság diadaláról szól, mint a filmben egy leharcolt zongorán is felidézett 9. beethoveni szimfónia, hanem valamilyen titokzatos eleve elrendelésről, reménytelenségről."

Dercsényi Dávid (Filmhu 2014/03 Friss Hús: Candide, avagy az agyreszelde)

Nézz meg fél percet Bucsi Réka új filmjéből

Bucsi Réka legújabb animációja, a Love a február 11-én kezdődő Berlinalén debütál majd, a fesztivál honlapjára viszont már felkerült egy félperces részlet a filmből, melyben két állat szerelembe esését látjuk. Az őserdő zajaira emlékeztető hangsáv a Symphony no. 42 világát idézi, ami talán nem véletlen, hiszen mindkét filmnek Lukács Péter Benjamin volt a hangdizájnere, de a két film felépítése is hasonló: a Symphony no. 42 rövid, gegszerű jelenetekből épült fel, és a Love leírásában is az szerepel, hogy haiku-jellegű epizódokból fog állni a 14 perces rövidfilm. A szürrealitás pedig szintén mindkét film sajátja. A történet egy távoli bolygón játszódik, mely egy külső hatás következtében elkezd átalakulni és hatással lenni az ottani élőlényekre. 

Forrás: Berlinale

37 animáció látható majd a 2. Magyar Filmhéten

Január 18-ig lehetett nevezni a 2. Magyar Filmhétre, melyet a Magyar Filmakadémia 2016. március 1. és 6. között rendez meg a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsának támogatásával. A határidőig összesen 251 alkotás érkezett be, ezek között 37 animációs film szerepelt. Ebből a 37-ből végül mindegyiket vetítik majd a 2. Magyar Filmhéten, 33-at a versenyprogramban, 4-et pedig versenyen kívül.

A listán friss MOME Anim diplomafilmek, MET diploma- és vizsgafilmek, egy egészestés animáció, sok Médiatanács által támogatott sorozat, illetve egyéb egyedi filmek szerepelnek.

EGÉSZESTÉS

  • Miklósy Zoltán & Herkó Attila: Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja

 

MOME

(A MOME Anim mesterszakos hallgatóinak diplomafilmjeiről itt írtunk.)

  • Király Krisztián: A körömágyszaggató

  • Andrasev Nadja: A nyalintás nesze

andrasev_nadja_a_nyalintas_nesze.jpg

  • Kopasz Milán: Beyond

  • Takács Anikó: Cosmic jacuzzi

takacs_aniko_cosmic_jacuzzi.jpg

  • Bárány Dániel: Házibuli

barany_daniel_hazibuli_2.jpg

  • Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt

bognar_eva_katinka_hugo_bumfeldt.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása