Végre megérkezett az első trailer a képregénykészítő Dash Shaw első egészestés filmjéhez, a My Entire High School Sinking Into the Sea-hez.

Még tavaly szeptemberben írtam arról, hogy Shaw animált coming of age katasztrófafilmjét a kritikusok mennyire pozitívan fogadták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott vetítése után, és hogy mennyi pozitív írás jelent meg róla az egyedisége, bátorsága, humora, pimaszsága, abszurditása és személyessége miatt. A filmet leginkább úgy jellemezték a kritikusok, mintha John Hughes munkásságát ötvözték volna az 1972-es Poszeidon katasztrófával, a trailer alapján pedig én még hozzátenném Seth Rogen bandájának az Itt a vége című apokaliptikus komédiáját is. Szóval már a kritikák alapján is nagyon ígéretesnek tűnt, de a trailer után végképp nagyon várjuk a filmet.

A történet egy kaliforniai gimnáziumban játszódik, ahol a másodikos főhős, Dash és legjobb barátja, Assaf a suliújságot írják és mivel annyira panganak a hírek, ezért kicsit felturbózzák a lapot mindenféle túlzó álhírrel és spekulációval, például az iskolai szekrények kísértettörténeteivel és hasonló badarságokkal. Mikor a suli irattárában kutat Dash, rátalál egy dokumentumra, mely szerint a gimi épülete nem felel meg az építési törvénynek a katasztrófahelyzetek tekintetében, amiről próbálja is figyelmeztetni iskolatársait, de mivel annyi valótlanságot hordtak már össze az iskolai lapban, senki nem hisz neki. Aztán persze bekövetkezik a legrosszabb: egy földrengés a tengerbe löki a gimi épületét és elszabadul a pokol.

A film több ponton is szép allegóriája a serdülőkornak: például a gimi épületének minden szintje egy-egy évfolyamé, így a cél, maga a tetőre jutás is a gimi elvégzését mutatja be és teszi mindezt katasztrofális körülmények (bébicápák, medúzák, angolnák, a gyűlölt iskolatársak és megannyi probléma) között, vagyis szó szerint tényleg túl kell élni ezt a szitut, azaz magát a gimit, ami ezek nélkül is eseménydús és próbatételekkel teli feladat. És persze a viharos gimis szerelmek, a brománcok, a féltékenykedések, a kínos szituk, a gimis archetípusok és a furcsa tanárarcok sem maradhatnak ki a cselekményből. Vagyis mi másról szólna egy coming of age katasztrófafilm, mint a barátság sokrétűségéről és hogy néha könnyebb álmodozni, mint a felnövés gondolatával megküzdeni. Minderre pedig a vibráló, pop-artot imitáló, vízfestékkel és tintával rajzolt képek erősítenek rá, melyek nagyon expresszíven jelenítik meg a nyughatatlan fiatalságot.

A hősöknek olyan neves színészek adják a hangjukat, mint Jason Schwartzman, Lena Dunham, Reggie Watts, Maya Rudolph, Margo Martindale, Susan Sarandon, Alex Karpovsky és John Cameron Mitchell. 

Ismét lehet animációkat nézni az általunk már oly sokszor említett Festival Scope oldalán! A legfrissebb válogatásuk a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál legjobbjaiból állt össze, amiben három animáció is szerepel.

A Festival Scope több neves nemzetközi fesztivállal áll kapcsolatban, melyek kínálatából tesz elérhetővé válogatásokat, ráadásul ingyen. Azáltal, hogy ezek ingyenesen megtekinthetők neten, egyrészt a filmrajongók kedvében járnak, hogy akik nem jutnak el különböző fesztiválokra, azok is megismerjenek néhány kiemelkedő alkotást, másrészt ezzel segítik az adott filmek fesztiválútját is, hiszen az egyes filmek felkelthetik például forgalmazók, más fesztiválok és persze más alkotók érdeklődését is, amivel egyfajta promót is nyújt az oldal. 

A filmekhez regisztrálni kell (utána csak hírlevelek érkeznek az újabbnál újabb válogatásokról), aztán egyből nézhető bármelyik darab. Az animációk február 22. és március 8. között érhetők el a Festival Scope honlapján, de fontos, hogy mindegyik alkotás csak bizonyos ideig és bizonyos megtekintésig nézhető, úgyhogy érdemes sietni a megtekintésükkel.

Renata Gasiorowska: Pussy 

A belga Paul Jadoul 2015-ös filmje a Totems, mely egészen elképesztően hatásos és erős darab, nem hiába kapta a legjobb francia nyelvű animációnak járó díjat a Clermont-Ferrand-i fesztiválon. A történet szerint egy favágó az országút mentén lévő erdőben végzi mindennapos munkáját, míg az egyik fa egy véletlen folytán a lábára nem dől, ami alól nem tud szabadulni. Ezután egészen szürreális fordulatot vesznek az események és a favágó magányos szabadulási tortúrájában eggyé válik az erdő lényeivel. Csodálatos a grafikai stílus, varázslatos az erdő és a szimbolikus szabadulási módszerek, mindezeket pedig a rendező által szerzett zene erősíti fel a legmagasabb szintre. Gyönyörű darab, amelyet Jadoul nemcsak rendezett, hanem írt, vágott, animált, és a hangeffekteket leszámítva a zenét is ő komponálta. 

A 14. Anilgoue Animált éjén, az erotikus szekcióban láthattuk a lengyel Renata Gasiorowska Pussy című filmjét, mely a női orgazmust fejti ki minimál színekkel és formákkal. Egy lány minden önkielégítési próbálkozását megzavarja valami, mígnem a vaginája egyszer csak ráun erre, leugrik róla és önálló életet kezd élni. Ez akár egy David Cronenberg- vagy Frank Henenlotter-fim nyitánya is lehetne, de Gasiorowska nem viszi el testhorrorba az eseményeket: az arccal, akarattal és nem utolsó sorban öntudattal rendelkező vagina kezdetben úgy viselkedik, mint egy háziállat, de ami számára játék, az a gazdája számára erotikus kényeztetés. És ahogy a játékok fajtái fokozódnak, úgy lesz egyre intenzívebb a gazdája élménye is. 

Február 27-től rendezik meg a 3. Magyar Filmhetet az Aréna moziban, ahol sajnos nem leszünk elárasztva animációkkal, és igazából túl sok magyar filmmel sem. Harmadszorra rendezik meg a Filmhetet, de ez a harmadik verzió, ami ismét különbözik a korábbiaktól. Idén már nem vetítenek rengeteg filmet (ami a lényege lenne egy filmhétnek), hanem csak azt az 5 (illetve 4) alkotást, amit előzetesen válogattak be az adott kategória döntősei közé.

Egészestés alkotásoknál, animációs és élőszereplős rövidfilmeknél 5-5-5, tv- és dokumentumfilmeknél 4-4 alkotást vetítenek, ezekhez jön még 15 film versenyen kívül. Ahogy látszik, az öt döntős helyett két kategóriában csak 4 film szerepel, de például az ismeretterjesztő blokk teljesen kimaradt és fájóan hiányoznak a diákfilmek. Csak összehasonlításképpen: tavaly 42 egészestést, 33 animációt, 40 élőszereplős kisjátékfilmet, 76 dokut, 13 tévéfilmet és 34 ismeretterjesztő filmet vetítettek (és ezekből választotta ki titkos szavazással a zsűri az 5 döntőst, majd a győztest).

A korábbi években is sok kritika érte a Magyar Filmhetet, amik nagy része sajnos teljesen jogos volt (például miért csak a szervezők által megadott, többnyire A-listás fesztiválokon szereplő darabok kerülhettek be, holott rövidfilmeknél kicsit máshogy megy a fesztiváloztatás), rengeteg morális probléma is felmerült az eseménnyel kapcsolatban (Hajdu Szabolcs például oda sem adta a Délibábot a 2. Magyar Filmhétre) és még harmadszorra is átgondolatlannak tűnik az egész. De tavaly és előtte legalább sok filmet lehetett látni, ami különösen az animációs és élőszereplős rövidfilmek, a dokumentum- és ismeretterjesztő filmek esetében volt hasznos, ugyanis ezek nem kerülnek moziforgalmazásba, és televízióban sem, vagy alig látni őket, az emberek (főleg a kommentelők) pedig épp ezen vannak felháborodva, hogy miért nem lehet sehol sem látni a magyar filmeket, főleg ha állami pénzből készültek. 

Persze az animációs filmek hiányára ott a június végén tartott KAFF, a kisjátékfilmeknek pedig a március 29-én kezdődő Friss Hús, szóval van hol pótolni a kortárs magyar alkotásokat, ha már a Magyar Filmhéten nem lehet, hiába a  #nezzmagyarfilmet hashtag és szlogen. 

De lássuk mi az az 5 animáció, amit viszont a Filmhét alatt minden nap vetítenek.

A beválogatott animációk közt van egy független elsőfilm (Bucsi Réka: LOVE), egy klasszikus magyar animációs stúdiótól kikerült 3D-s széria egyik epizódja (Horváth Mária: Cigánymesék – Káló, a cigánylegény, Kecskemétfilm), egy magyar animációs veterán kortárs sorozatának egyik fejezete (Richly Zsolt: Luther Márton élete – Úton az Úr felé), egy kortárs magyar mesekönyv-adaptációs sorozat egyik része (Pálfi Szabolcs: Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire), és szintén egy kortárs sorozat fiatal alkotók tollából, amiből talán egyszer egészestés film is lesz (Nagy Márton, Kovács Márton, Hermán Árpád: Az égig érő fa – A küszöb). Elég széles spektrumot fednek le a beválogatott filmek, lesz szürreális szerelem, cigány kultúra, vallásos tanmese, abszurd humorú kedvesség és ősi mitológiából építkező fantasy is.

Végre, végre, végre! Glaser Kati sorozata, a Városi legendák végre teljes hosszában képernyőre kerül, ugyanis február 18-tól minden hétvégén két részt vetítenek az M2-n. 

A MOME Animon végzett rendezőről korábban azt írtam, hogy valószínűleg ő a legnagyobb kortárs női mesélőnk, aki nem népmeséket elevenít meg, hanem önmaga, a környezete és ismerősei ismerőseinek történeteit. Már a Fin című MOME diplomamunkája is különböző történetszeletkékből épült fel, melyben egy adott pillanatban láthattuk egymástól független emberek különböző élethelyzeteit (egyetlen snittben!). A Három nagymamám volt című egyedi filmjében a saját gyökereihez nyúlt vissza és mesélt úgy a családja női sorsairól, hogy azok számára is átélhető és humoros lett, akik nem ismerhették a szereplőket a való életben.

Glaser Kati: Városi legendák | Jjajj (gif: WeLoveBudapest)

"A városi legendák a legkülönbözőbb emberekről és dolgokról szólhatnak: szokásokról, szerencséről, csodákról és tragédiákról. Az azonban közös bennük, hogy a mesék, a valóság és a képzelet keverékei." A Városi legendák című sorozatban Kati folytatja a mesélést, de már kitágítva a kereteket: a címhez híven urbán legendákat vesz elő, kicsit megcsavarja és eszelősen felgyorsítja, és ha az adott témák nem is ismerősek, a szájról szájra terjedő sztorik mindenki számára felidéznek vicces és legfőképp saját, személyes emlékeket. Az egyes epizódok történetei Glaser Kati fejéből pattantak ki, de Domonyi Rita dramaturg is dolgozott rajtuk. 

Eddig csak az első három részt láthattuk képernyőn és fesztiválokon: az Indifferensben egy balszerencsés kisfiú abszurd hétköznapjai jelennek meg, aki bármit csinál, kórházban köt ki, a Szegedben (melyet maga a rendező narrál, ezzel még személyesebbé téve a történetet) a víz uralmáról van szó, hogyan élik mindennapjaikat a szegediek a derékig érő árban, a Jjajjban pedig egy olyan néni története elevenedik meg, akinek minden mozdulatát a címadó hangutánzó szó kíséri. A további részekben többek közt az ikrekről szóló közhelyek, Jézus különböző megjelenési formái, a szellemek létezésének kérdése, az asztalosoknak szóló operaközvetítések hiánya, Tarzan unokahúgának bátyja béna tájékozódási képességei és a telefonbetyárkodás lesznek terítéken.

Glaser Kati: Városi legendák | Veronika néni

A Városi legendák történeteinek abszurdsága és szatirikussága, valamint a nagyon jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a sorozat grafikai stílusa és lendülete teszi egyedülállóvá a szériát, melyben éppen a digitális papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra, és mivel ez a látvány minden részben hasonló, így a történetek is ugyanannak a vizuális univerzumnak a részei. Egy Médiatanácsnak adott interjúban azt mondta a látványról Glaser Kati, hogy azért választotta ezt a technikát, "mert fontos, hogy legyen benne néhány valódi fotó is a festett elemek mellett, mert ez az egész 'városi legendaság' is ilyen. Ahogy szájról szájra járnak a történetek, úgy változnak, egy kicsit olyanok, mint a szemét: sodorja őket a szél és az egész tulajdonképpen hordalékszerű. [...] Olyan képet szeretnék felfesteni, amilyet magamnak is szeretnék. Egy olyan világot, ahol mindenki elfogad minden devianciát, szeretettel. És megpróbálja élvezni a másik társaságát függetlenül attól, hogy ő fenyőfa alakú vagy sem."

Szóval óriási lendülettel és abszurd humorral pörög minden rész, mindez nagyon jól eltalált narrátorok hangjain és nagyon egyedi és kedves látványvilággal. Ezek a városi legendák olyan derűsek és képtelenek, hogy nagyon jól elmulattatják a gyerekeket, de a felnőttek sem maradnak hoppon, bőven akad számukra is élvezni való minden részben.

Az első évad a Médiatanács Macskássy- és Dargay-pályázatán nyert támogatásból jött létre, a jó hír pedig, hogy készül a Városi legendák második évada, mely nemrégiben további két epizódra kapott támogatást szintén a Médiatanácstól.

Tehát február 18-tól minden szombaton és vasárnap este 19 órától egy-egy részt vetítenek az M2-n, sorrendben: Indifferens, Jjajj, Szeged, Ikrek, Veronika néni, Örökzöld nagypapa, Ez szellemes, Hiányzó tv-műsorok, Útbaigazítás, Telefonbetyár, Aranka szerelmei, Farsangi láz, Nyulak és egyebek. Online itt lehet majd nézni, de a rendező tervei szerint nemsokára elérhetővé is válik neten az első évad. Alig várjuk!

Forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázatot hirdet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amellyel tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok előkészítését támogatja.

Március 16-ig, kizárólag elektronikus úton lehet pályázni a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívására, a 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos-pályázatra.

A kiírás tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok készítésének szakmai előkészítéséhez járul hozzá, forgatókönyvre legfeljebb 1 millió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni.

Az Egri Lajos-pályázaton gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat és adaptációkat támogatnak, szitkomokra, tévésorozatokra és minisorozatokra nem nyújtható be pályázat.

A nyertes alkotóknak év végéig kell elkészülniük az anyagaikkal és vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel vagy filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra.

A teljes pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: NMHH

A február elég jó hónap animációs sikerfilmek szempontjából, egyre több kerül fel a netre a többéves fesztiválkörút után. Nemrég Daisy Jacobs 2014-ben készült NFTS diplomafilmje, a The Bigger Picture vált elérhetővé online, ami összesen 43 díjat kapott, például 2015-ben a legjobb rövid animáció díját nyerte a BAFTA-n, Annecy-ban is a legjobb diplomafilm lett, megkapta a Cartoon d'Or-t és még Oscar-díjra is jelölték.

Daisy Jacobs: The Bigger Picture

A történet szerint Nick és Richard egyedül maradt idős anyjukat gondozzák, ki-ki a lelkiismerete szerint. Az odaadó Nick a saját életét és igényeit is háttérbe szorítja, csak hogy anyja semmiben ne szenvedjen hiányt, míg a hedonista Richard nem piszkolja be a kezét és csak minimálisan van jelen a hétköznapokban, anyjuk mégis őt szereti jobban és őt tartja többre. Abszolút átérezhető, mindennapos szituáció, amit már sokszor láttunk vásznon, viszont az angol rendező egyedülálló módon jeleníti meg mindezt. 

Biztos mindenki emlékszik Vácz Péter 2013-as MOME Anim diplomafilmjére, a Nyuszi és Őzre, melyben az őz megtalálta az utat a háromdimenziós világba, míg a nyuszi maradt a korábbi kétdimenziós életükben, ez a kettősség mégsem jelentett gondot a közös boldogságuk számára. A The Bigger Picture-ben viszont az alakok képesek a 2D-s világból átnyúlni a 3D-sbe, és életnagyságú falfestményként kezdődve életnagyságú bábokban végződni. Így a film keveri a festményanimációt és a stop motiont, egyfajta hibridet hoz létre a grafikai és a plasztikai animációs formából. Ez a kevert technika pedig nem marad statikus képben, Jacobs nagyon jó érzékkel bánik a kameramozgásokkal és a plánokkal, bátran kihasználja az animáció önleleplező mivoltát és jeleníti meg a gondos fiú lelkivilágát irreális szituációkkal (például az egész szoba és családja felporszívózásával) és a grafikai montázs alkalmazásával, de még az animációs technikára utaló önreflexív vonásokat is belecsempész az alig 7 perces filmbe gegek formájában.