Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Mit csinál egy punci, ha életre kel?

2017. február 22. - Herczeg Zsófi

Ismét lehet animációkat nézni az általunk már oly sokszor említett Festival Scope oldalán! A legfrissebb válogatásuk a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál legjobbjaiból állt össze, amiben három animáció is szerepel.

A Festival Scope több neves nemzetközi fesztivállal áll kapcsolatban, melyek kínálatából tesz elérhetővé válogatásokat, ráadásul ingyen. Azáltal, hogy ezek ingyenesen megtekinthetők neten, egyrészt a filmrajongók kedvében járnak, hogy akik nem jutnak el különböző fesztiválokra, azok is megismerjenek néhány kiemelkedő alkotást, másrészt ezzel segítik az adott filmek fesztiválútját is, hiszen az egyes filmek felkelthetik például forgalmazók, más fesztiválok és persze más alkotók érdeklődését is, amivel egyfajta promót is nyújt az oldal. 

A filmekhez regisztrálni kell (utána csak hírlevelek érkeznek az újabbnál újabb válogatásokról), aztán egyből nézhető bármelyik darab. Az animációk február 22. és március 8. között érhetők el a Festival Scope honlapján, de fontos, hogy mindegyik alkotás csak bizonyos ideig és bizonyos megtekintésig nézhető, úgyhogy érdemes sietni a megtekintésükkel.

cipka.jpg

Renata Gasiorowska: Pussy 

A belga Paul Jadoul 2015-ös filmje a Totems, mely egészen elképesztően hatásos és erős darab, nem hiába kapta a legjobb francia nyelvű animációnak járó díjat a Clermont-Ferrand-i fesztiválon. A történet szerint egy favágó az országút mentén lévő erdőben végzi mindennapos munkáját, míg az egyik fa egy véletlen folytán a lábára nem dől, ami alól nem tud szabadulni. Ezután egészen szürreális fordulatot vesznek az események és a favágó magányos szabadulási tortúrájában eggyé válik az erdő lényeivel. Csodálatos a grafikai stílus, varázslatos az erdő és a szimbolikus szabadulási módszerek, mindezeket pedig a rendező által szerzett zene erősíti fel a legmagasabb szintre. Gyönyörű darab, amelyet Jadoul nemcsak rendezett, hanem írt, vágott, animált, és a hangeffekteket leszámítva a zenét is ő komponálta. 

A 14. Anilgoue Animált éjén, az erotikus szekcióban láthattuk a lengyel Renata Gasiorowska Pussy című filmjét, mely a női orgazmust fejti ki minimál színekkel és formákkal. Egy lány minden önkielégítési próbálkozását megzavarja valami, mígnem a vaginája egyszer csak ráun erre, leugrik róla és önálló életet kezd élni. Ez akár egy David Cronenberg- vagy Frank Henenlotter-fim nyitánya is lehetne, de Gasiorowska nem viszi el testhorrorba az eseményeket: az arccal, akarattal és nem utolsó sorban öntudattal rendelkező vagina kezdetben úgy viselkedik, mint egy háziállat, de ami számára játék, az a gazdája számára erotikus kényeztetés. És ahogy a játékok fajtái fokozódnak, úgy lesz egyre intenzívebb a gazdája élménye is. 

A portugál José Miguel Ribeiro filmje, a Fragments (Estilhacos) egy 18 perces animációs dokumentumfilm az 1961 és 1974 között zajló portugáliai gyarmati háborúról. A film nagyon mélyen és erőteljesen mutatja be, hogy milyen hatással van az emberekre a háború, hogyan hat ki a borzalom nemcsak a testükre, de a lelkükre is, és hogyan képesek ezek a tapasztalatok és érzések előjönni évekkel és generációkkal később, és úgy hatni az emberi létre, mint egy valódi vírus. A háborút feldolgozó animációs dokumentumfilmek sokszor unalomba fulladnak, amik csak az adott nemzet számára érthetőek és érdekesek, a stop motion és 2D animációt keverő Fragments viszont megugorja ezt a problémát, és igencsak nagy hatással van a nézőre még így 40-50 évvel később is, és nem utolsó sorban ráirányítja a figyelmet Portugália egyik legmeghatározóbb politikai korszakára, António de Oliveira Salazar diktatórikus országvezetésére. 

A film elkészültéről és hátteréről itt lehet olvasni.

süti beállítások módosítása