Február 27-től rendezik meg a 3. Magyar Filmhetet az Aréna moziban, ahol sajnos nem leszünk elárasztva animációkkal, és igazából túl sok magyar filmmel sem. Harmadszorra rendezik meg a Filmhetet, de ez a harmadik verzió, ami ismét különbözik a korábbiaktól. Idén már nem vetítenek rengeteg filmet (ami a lényege lenne egy filmhétnek), hanem csak azt az 5 (illetve 4) alkotást, amit előzetesen válogattak be az adott kategória döntősei közé.

Egészestés alkotásoknál, animációs és élőszereplős rövidfilmeknél 5-5-5, tv- és dokumentumfilmeknél 4-4 alkotást vetítenek, ezekhez jön még 15 film versenyen kívül. Ahogy látszik, az öt döntős helyett két kategóriában csak 4 film szerepel, de például az ismeretterjesztő blokk teljesen kimaradt és fájóan hiányoznak a diákfilmek. Csak összehasonlításképpen: tavaly 42 egészestést, 33 animációt, 40 élőszereplős kisjátékfilmet, 76 dokut, 13 tévéfilmet és 34 ismeretterjesztő filmet vetítettek (és ezekből választotta ki titkos szavazással a zsűri az 5 döntőst, majd a győztest).

A korábbi években is sok kritika érte a Magyar Filmhetet, amik nagy része sajnos teljesen jogos volt (például miért csak a szervezők által megadott, többnyire A-listás fesztiválokon szereplő darabok kerülhettek be, holott rövidfilmeknél kicsit máshogy megy a fesztiváloztatás), rengeteg morális probléma is felmerült az eseménnyel kapcsolatban (Hajdu Szabolcs például oda sem adta a Délibábot a 2. Magyar Filmhétre) és még harmadszorra is átgondolatlannak tűnik az egész. De tavaly és előtte legalább sok filmet lehetett látni, ami különösen az animációs és élőszereplős rövidfilmek, a dokumentum- és ismeretterjesztő filmek esetében volt hasznos, ugyanis ezek nem kerülnek moziforgalmazásba, és televízióban sem, vagy alig látni őket, az emberek (főleg a kommentelők) pedig épp ezen vannak felháborodva, hogy miért nem lehet sehol sem látni a magyar filmeket, főleg ha állami pénzből készültek. 

Persze az animációs filmek hiányára ott a június végén tartott KAFF, a kisjátékfilmeknek pedig a március 29-én kezdődő Friss Hús, szóval van hol pótolni a kortárs magyar alkotásokat, ha már a Magyar Filmhéten nem lehet, hiába a  #nezzmagyarfilmet hashtag és szlogen. 

De lássuk mi az az 5 animáció, amit viszont a Filmhét alatt minden nap vetítenek.

A beválogatott animációk közt van egy független elsőfilm (Bucsi Réka: LOVE), egy klasszikus magyar animációs stúdiótól kikerült 3D-s széria egyik epizódja (Horváth Mária: Cigánymesék – Káló, a cigánylegény, Kecskemétfilm), egy magyar animációs veterán kortárs sorozatának egyik fejezete (Richly Zsolt: Luther Márton élete – Úton az Úr felé), egy kortárs magyar mesekönyv-adaptációs sorozat egyik része (Pálfi Szabolcs: Egy kupac kufli – Sose együnk gombát reggelire), és szintén egy kortárs sorozat fiatal alkotók tollából, amiből talán egyszer egészestés film is lesz (Nagy Márton, Kovács Márton, Hermán Árpád: Az égig érő fa – A küszöb). Elég széles spektrumot fednek le a beválogatott filmek, lesz szürreális szerelem, cigány kultúra, vallásos tanmese, abszurd humorú kedvesség és ősi mitológiából építkező fantasy is.

Végre, végre, végre! Glaser Kati sorozata, a Városi legendák végre teljes hosszában képernyőre kerül, ugyanis február 18-tól minden hétvégén két részt vetítenek az M2-n. 

A MOME Animon végzett rendezőről korábban azt írtam, hogy valószínűleg ő a legnagyobb kortárs női mesélőnk, aki nem népmeséket elevenít meg, hanem önmaga, a környezete és ismerősei ismerőseinek történeteit. Már a Fin című MOME diplomamunkája is különböző történetszeletkékből épült fel, melyben egy adott pillanatban láthattuk egymástól független emberek különböző élethelyzeteit (egyetlen snittben!). A Három nagymamám volt című egyedi filmjében a saját gyökereihez nyúlt vissza és mesélt úgy a családja női sorsairól, hogy azok számára is átélhető és humoros lett, akik nem ismerhették a szereplőket a való életben.

Glaser Kati: Városi legendák | Jjajj (gif: WeLoveBudapest)

"A városi legendák a legkülönbözőbb emberekről és dolgokról szólhatnak: szokásokról, szerencséről, csodákról és tragédiákról. Az azonban közös bennük, hogy a mesék, a valóság és a képzelet keverékei." A Városi legendák című sorozatban Kati folytatja a mesélést, de már kitágítva a kereteket: a címhez híven urbán legendákat vesz elő, kicsit megcsavarja és eszelősen felgyorsítja, és ha az adott témák nem is ismerősek, a szájról szájra terjedő sztorik mindenki számára felidéznek vicces és legfőképp saját, személyes emlékeket. Az egyes epizódok történetei Glaser Kati fejéből pattantak ki, de Domonyi Rita dramaturg is dolgozott rajtuk. 

Eddig csak az első három részt láthattuk képernyőn és fesztiválokon: az Indifferensben egy balszerencsés kisfiú abszurd hétköznapjai jelennek meg, aki bármit csinál, kórházban köt ki, a Szegedben (melyet maga a rendező narrál, ezzel még személyesebbé téve a történetet) a víz uralmáról van szó, hogyan élik mindennapjaikat a szegediek a derékig érő árban, a Jjajjban pedig egy olyan néni története elevenedik meg, akinek minden mozdulatát a címadó hangutánzó szó kíséri. A további részekben többek közt az ikrekről szóló közhelyek, Jézus különböző megjelenési formái, a szellemek létezésének kérdése, az asztalosoknak szóló operaközvetítések hiánya, Tarzan unokahúgának bátyja béna tájékozódási képességei és a telefonbetyárkodás lesznek terítéken.

Glaser Kati: Városi legendák | Veronika néni

A Városi legendák történeteinek abszurdsága és szatirikussága, valamint a nagyon jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a sorozat grafikai stílusa és lendülete teszi egyedülállóvá a szériát, melyben éppen a digitális papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra, és mivel ez a látvány minden részben hasonló, így a történetek is ugyanannak a vizuális univerzumnak a részei. Egy Médiatanácsnak adott interjúban azt mondta a látványról Glaser Kati, hogy azért választotta ezt a technikát, "mert fontos, hogy legyen benne néhány valódi fotó is a festett elemek mellett, mert ez az egész 'városi legendaság' is ilyen. Ahogy szájról szájra járnak a történetek, úgy változnak, egy kicsit olyanok, mint a szemét: sodorja őket a szél és az egész tulajdonképpen hordalékszerű. [...] Olyan képet szeretnék felfesteni, amilyet magamnak is szeretnék. Egy olyan világot, ahol mindenki elfogad minden devianciát, szeretettel. És megpróbálja élvezni a másik társaságát függetlenül attól, hogy ő fenyőfa alakú vagy sem."

Szóval óriási lendülettel és abszurd humorral pörög minden rész, mindez nagyon jól eltalált narrátorok hangjain és nagyon egyedi és kedves látványvilággal. Ezek a városi legendák olyan derűsek és képtelenek, hogy nagyon jól elmulattatják a gyerekeket, de a felnőttek sem maradnak hoppon, bőven akad számukra is élvezni való minden részben.

Az első évad a Médiatanács Macskássy- és Dargay-pályázatán nyert támogatásból jött létre, a jó hír pedig, hogy készül a Városi legendák második évada, mely nemrégiben további két epizódra kapott támogatást szintén a Médiatanácstól.

Tehát február 18-tól minden szombaton és vasárnap este 19 órától egy-egy részt vetítenek az M2-n, sorrendben: Indifferens, Jjajj, Szeged, Ikrek, Veronika néni, Örökzöld nagypapa, Ez szellemes, Hiányzó tv-műsorok, Útbaigazítás, Telefonbetyár, Aranka szerelmei, Farsangi láz, Nyulak és egyebek. Online itt lehet majd nézni, de a rendező tervei szerint nemsokára elérhetővé is válik neten az első évad. Alig várjuk!

Forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázatot hirdet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amellyel tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok előkészítését támogatja.

Március 16-ig, kizárólag elektronikus úton lehet pályázni a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívására, a 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos-pályázatra.

A kiírás tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok készítésének szakmai előkészítéséhez járul hozzá, forgatókönyvre legfeljebb 1 millió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni.

Az Egri Lajos-pályázaton gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat és adaptációkat támogatnak, szitkomokra, tévésorozatokra és minisorozatokra nem nyújtható be pályázat.

A nyertes alkotóknak év végéig kell elkészülniük az anyagaikkal és vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel vagy filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra.

A teljes pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: NMHH

A február elég jó hónap animációs sikerfilmek szempontjából, egyre több kerül fel a netre a többéves fesztiválkörút után. Nemrég Daisy Jacobs 2014-ben készült NFTS diplomafilmje, a The Bigger Picture vált elérhetővé online, ami összesen 43 díjat kapott, például 2015-ben a legjobb rövid animáció díját nyerte a BAFTA-n, Annecy-ban is a legjobb diplomafilm lett, megkapta a Cartoon d'Or-t és még Oscar-díjra is jelölték.

Daisy Jacobs: The Bigger Picture

A történet szerint Nick és Richard egyedül maradt idős anyjukat gondozzák, ki-ki a lelkiismerete szerint. Az odaadó Nick a saját életét és igényeit is háttérbe szorítja, csak hogy anyja semmiben ne szenvedjen hiányt, míg a hedonista Richard nem piszkolja be a kezét és csak minimálisan van jelen a hétköznapokban, anyjuk mégis őt szereti jobban és őt tartja többre. Abszolút átérezhető, mindennapos szituáció, amit már sokszor láttunk vásznon, viszont az angol rendező egyedülálló módon jeleníti meg mindezt. 

Biztos mindenki emlékszik Vácz Péter 2013-as MOME Anim diplomafilmjére, a Nyuszi és Őzre, melyben az őz megtalálta az utat a háromdimenziós világba, míg a nyuszi maradt a korábbi kétdimenziós életükben, ez a kettősség mégsem jelentett gondot a közös boldogságuk számára. A The Bigger Picture-ben viszont az alakok képesek a 2D-s világból átnyúlni a 3D-sbe, és életnagyságú falfestményként kezdődve életnagyságú bábokban végződni. Így a film keveri a festményanimációt és a stop motiont, egyfajta hibridet hoz létre a grafikai és a plasztikai animációs formából. Ez a kevert technika pedig nem marad statikus képben, Jacobs nagyon jó érzékkel bánik a kameramozgásokkal és a plánokkal, bátran kihasználja az animáció önleleplező mivoltát és jeleníti meg a gondos fiú lelkivilágát irreális szituációkkal (például az egész szoba és családja felporszívózásával) és a grafikai montázs alkalmazásával, de még az animációs technikára utaló önreflexív vonásokat is belecsempész az alig 7 perces filmbe gegek formájában.

Egy animációszerelmes számára a legjobb ajándék egy animáció, Chintis Lundgren tudja ezt és több mint kétéves fesztiválosztatás után elérhetővé tette az egyik legjobb animációját, Az élet Hermannal című 11 percnyi kedvességet. 

A főszereplő Herman egy rendetlen és részeges punk patkány, aki imád otthona rumlis magányában heverni a kanapén, füvezni és horvát death metált hallgatni. Egy szokásos ittas nap után találkozik egy fehér, pedáns kiscicával, akinek fétise lezüllött társai rendbehozása, így Hermanhoz is beköltözik és megpróbálja helyretenni a vásott patkányt minden lehetséges módon: nemcsak kitakarítja és átalakítja a legénylakást, de Herman lelkét is szeretné megtisztítani egy kis kultúrával és nagy adag komolyzenével. 

Chintis Lundgren: Life with Herman H. Rott

Le sem lehetne tagadni, hogy észt animációt látunk, két ilyen ellentétes karakter játékából csak abszurd helyzetek sülhetnek ki, amiben az észtek élen járnak. A vibráló alakok, a helyzetkomikumok, a szolid párkapcsolati közhelyek, a finom utalások, a takarítás profánságából és a komolyzene (Csajkovszkij, Vivaldi, Bach, Beethoven) fennköltségéből adódó feszültség és humor mind együtt kerekítik ki az animációt. A film ugyan nem több, mint egy kedves, humoros és önironikus megjelenítése a párkapcsolatokban felbukkanó ellentéteknek, a másik tudatos vagy tudattalan megváltoztatási kényszerének és az arra adott reakcióknak, de Chintis Lundgren félreismerhetetlen grafikai stílusa és humora miatt felejthetetlen darab.  

Az észt rendező független animációkészítőkén indult 2008-ban, majd 2011-ben saját animációs stúdiót alapított Chintis Lundgreni Animatsioonistuudio néven, 2013-ban pedig Drasko Ivezic-csel közösen létrehozták a horvát Adriatic Animation-t. Az élet Hermannal is észt-horvát koprodukció, és van magyar vonatkozás is, ugyanis Turai Balázs és Buda Flóra Anna szériaötlete, a Masnifej királykisasszony kalóz kalandjai is az Adriatic Animation-nel koprodukcióban készül.

Lundgren animációját nálunk is vetítették, sőt, a 2015-ös Anilogue-on a közönségdíjat nyerte a macskalány és a patkányfiú kapcsolatát bemutató rövidfilm, ráadásul 2012-ben az Anilogue plakátját és ID filmjét is az észt rendező készítette.

Tegnap este osztották ki a brit Oscarnak tartott BAFTA-díjakat, ahol a legjobb animációs film kategóriájának nyertese nem egy Disney-alkotás, hanem a Laika negyedik filmje, a Kubo és a varázshúrok lett. Ez azért is óriási dolog, mert a Disney-uralta díjátadókon alig akad animáció, ami le tudja győzni az egérstúdiót.

Travis Knight: Kubo és a varázshúrok

A kategória jelöltjein is látszik az eltolódott egyensúly: a Laika stop motion filmje mellett a Disney égisze alatt készült Zootropolis és Vaiana, valamint a Disney/Pixar kollaborációjából született Szenilla nyomában versenyzett a legjobb animációnak járó elismerésért. Ráadásul idén először szerepelt négy film a döntősök közt, az elmúlt 10 évben – mióta osztanak legjobb animációs filmnek járó díjat a BAFTA-n – csupán három filmből választott a zsűri.

A BAFTA eredménye előrevetítheti az Oscar-nyertest is, legalábbis ha visszanézzük mely filmek nyerték a legjobb animációnak járó BAFTA-díjat: 2007-ben a Táncoló talpak, 2008-ban a L'ecsó, 2009-ben a WALL-E, 2010-ben a Fel!, 2011-ben a Toy Story 3, 2012-ben a Rango, 2013-ban a Merida, a bátor, 2014-ben a Jégvarázs, 2015-ben a Lego-kaland, 2016-ban pedig Agymanók. Ezek közül egyszer, 2015-ben nem ugyanaz az animációs film nyert az Oscar-átadón, mint a BAFTA-n, ekkor ugyanis a Hős6os-t díjazta az Akadémia, igaz, a Lego-kalandot be sem válogatták ekkor az öt Oscar-döntős közé.

Az idei Oscar-versenyben a Kubo és a varázshúrokon kívül a Zootropolis, a Vaiana, az Életem Cukkiniként és A vörös teknős vesz részt egészestés animációs fronton, és ugyan a Kubót és a Zootropolist tartja a két legesélyesebbnek az animációs szakma, nincs kizárva, hogy ismét egy Disney-filmet jutalmaz az Akadémia, amivel meglenne a stúdió 9. Oscar-díja 10 éven belül (a Rangót a Paramount gyártotta). A Zootropolis legutóbb a legjobb egészestés animációnak járó Annie-díjat is elhozta (másik 5 díj mellett), ahol egyébként a 31 kategóriából 11-et a Disney nyert. A Kubo és a varázshúrok ugyanitt három jelölést váltott díjra a tízből (legjobb vágás, legjobb karakteranimáció, és legjobb látvány), A vörös teknős pedig a legjobb független animációnak járó elismerést kapta az idei Annie-átadón. 

Travis Knight: Kubo és a varázshúrok