Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Negyedszerre mutatkozik be a METU Animáció

2017. szeptember 13. - dotandline

animascope4.jpg

Idén negyedszer várja a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) az animációs műfaj iránt érdeklődőket szeptemberi évnyitó vetítésén. A programban az egyetem hallgatói mutatják be legfrissebb munkáikat, valamint arra is lehetőség lesz, hogy a látogatók kötetlen formában találkozzanak az alkotókkal. Az évek során már hagyománnyá vált, hogy az Animascope bepillantást kínál a METU életébe, ízelítőt ad az alap- és mesterképzéseken folyó szakmai munkából és a műhelyek hangulatából.

A vetítésen a METU-n az előző tanévben készült animációs filmek mellett bemutatásra kerülnek olyan díjnyertes alkotások is, mint a NMHH Médiatanács támogatásával készült WireLess, Second Hand és Kópék című diplomafilmek. 

Ebben az évben az esemény vendége a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a szervezők célja, hogy ezzel is erősítsék a párbeszédet a hazai művészeti felsőoktatás szereplői között. A MOME válogatásában többek között olyan kiváló alkotások is peregnek majd a vásznon, mint a Házibuli, a Cosmic Jacuzzi, a Körömágyszaggató vagy a Beyond. 

A vetítési program után egy beszélgetés keretében a filmkészítők mesélnek majd a munkájukról és arról, hogy milyennek látják az animációs oktatás jelenét és jövőjét Magyarországon és a világban.

Időpont: 2017. szeptember 20. szerda, 18.30

Helyszín: Átrium, 1024 Budapest, Margit körút 55.

Facebook-esemény

A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében.

Nevezd a filmed a Friss Húsra!

2017. szeptember 11. - dotandline

A jövőre hatodik alkalommal megrendezett Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál immár hat napon át tart. Az eseménysorozatra 2018. április 3. és 8. között kerül sor Budapesten, a Toldi moziban. A szervezők 2016. január 1. után készült külföldi és magyar rövidfilmekből válogatják ki a fesztivál filmjeit. Idén két új kategóriában is lehet nevezni. A nevezéseket 2017. november 30-ig várják. "Early bird" nevezés: szeptember 15-ig. 

A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre vágyó alkotók közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A vetítések rendre telt házasak, és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek.

A Friss Hús magyar válogatásának filmjei évről évre eredményesen szerepelnek világszerte. Az 2016-os Friss Hús különdíjának nyertese, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje sorra halmozta a nemzetközi fesztiválsikereket, majd Oscar-díjat is nyert. A hazai közönségnek a Friss Húson bemutatkozó filmek gyakran kerülnek be Cannes, Szarajevó, illetve egyéb A kategóriás nemzetközi fesztiválok versenyprogramjába.

A rövidfilmfesztivál évről évre növekvő látogatottsága bizonyítja, hogy a rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

Ahogy tavaly is, az animációs és az élő szereplős filmek külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál utolsó napján a magyar versenyben a következő hét díjat osztják ki: a legjobb élő szereplős film, a legjobb animáció, a legjobb férfi színész, a legjobb színésznő, a legjobb 30 év alatti rendező díja, illetve a Daazo különdíja. A nemzetközi versenyben a legjobb film díját és a zsűri különdíját ítélik oda, illetve a közönség is szavazhat kedvenc külföldi filmjéről. A 2018-as fesztiválon késő esti vetítéseken találkozhatnak a nézők az utóbbi idők legjobb LMBT-témájú kisfilmjeivel, és horrorszekciónak is örülhetnek a műfaj rajongói. E két új szekcióban is közönségdíjat osztanak ki.

Nevezni az alábbi címen lehet: https://filmfreeway.com/festival/FrissHus

Díjak:

  • A legjobb magyar élő szereplős rövidfilm 500.000 Ft-os pénzdíjat nyer.
  • A legjobb magyar animációs rövidfilm 500.000 Ft-os pénzdíjat nyer.

A nevezés feltételei:

  • Maximum 35 perces játékidő.
  • Műfaji és technikai megkötés nincs.
  • Az alkotás 2016. január 1. után készült.
  • A filmet korábban nem nevezték a Friss Hús rövidfilmfesztiválra.

Nevezési határidők és díjak:

  • "Early Bird" határidő: 2017. szeptember 15. (nevezési díj a magyar versenyben: $10)
  • Határidő: 2017. november 30. (nevezési díj a magyar versenyben: $15)

Az első száz nevező 25 százalékos kedvezményben részesül: a kedvezmény érvényesítéséhez a Filmfreeway felületén a FRISSHUSOFF kódot kell megadni.

A nemzetközi verseny nevezési feltételeiről a fenti címen lehet tájékozódni.

Ők hatan esélyesek a Dargay Attila-díjra

Ma kezdődik a 14. Jameson CineFest, ahol ezentúl nincs külön animációs versenykategória, az animációk a rövidfilmes blokkokban és a CineNewWave szekcióban szerepelnek az élőszereplős alkotásokkal együtt. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb animáció lesz a fesztiválon a korábbi évekhez képest.

A rövidfilmes versenyprogramban összesen 35 film szerepel, ezek közül 3 animáció: a lengyel Kacper Zamarlo Répaföld (Carrot Field), a fehérorosz Yulia Ruditskaya És a Hold mozdulatlan (And The Moon Stands Still), valamint az ír Vincent Gallagher Az örök második (Second to None) című rövidfilmje. A fiatal magyar alkotók számára létrehozott CineNewWave versenyben 13 film van, ezek között pedig csak két METU animáció: Barkóczi Noémi Second Hand, illetve Pataki Szandra Wireless című filmjei.

second_to_none.jpg

Vincent Gallagher: Az örök második (Second to None)

A hazai és nemzetközi animációs rövidfilmek eddig egy külön animációs kategóriában versenyeztek a CineFesten, ahol a nemzetközi zsűri Dargay Attila-díjjal jutalmazta az általuk legjobbnak ítélt alkotást (a korábbi nyertesek itt találhatók). Az idei évtől kezdve viszont a Dargay Attila-díjat a legígéretesebb fiatal magyar animációs filmes kaphatja. Az 1 millió forintos díjról, melyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ajánlott fel, Henrik Irén, Dargay Attila özvegye, Fülöp József, a MOME rektora és M Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora döntenek.

A díjra július 15-ig lehetett nevezni 30 évnél fiatalabb alkotóknak, melyek közül a háromtagú zsűri végül hatot választott ki, akikben az a közös, hogy mind a MOME animáció szakán végeztek.

Tovább

Az idei BuSho-t imádni fogják az animáció szerelmesei

2017. augusztus 30. - dotandline

Augusztus 29. és szeptember 3. között tart a 13. BuSho Rövidfilm Fesztivál, ahol úgy tűnik idén még nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők az animációs filmekre. Már a versenyprogramban is sok animációs alkotást vetítenek, összesen 19-et, melyek közt vannak francia, ír, svájci, koreai, szlovák, német és magyar animációk is. 

Ám ennél jobb hír, hogy lesz két nemzetközi információs blokk, amelyben csak animációk láthatók, ezen kívül pedig egy magyar szekció csupa hazai animációval. Ráadásul a szervezők olyan jófejek voltak, hogy ezt a három blokkot egymás után tették, így szeptember 2-án 10 órától egészen 16 óráig lehet animációs rövidfilmeket nézni az Art+Cinemában. 

A 13. BuSho részletes programját itt lehet böngészni, a jegyárakról pedig itt lehet tájékozódni.

gusla3.jpg

Adrienne Nowak: Gusla or the Spirits

A versenyprogramban szereplő animációk:

negativespace_still04.jpg

Max Porter, Ru Kuwahata: Negative Space

Tovább

Te is szereted nyomogatni a nyers tésztát?

Az erotikus animációk mindig nagyon pörögnek, az animációs formában pedig az a legszebb, hogy a fantáziának semmi sem szab határt és az alkotók úgy valósítják meg az elképzeléseiket, ahogy csak akarják. És itt nyernek sokat a kortárs erotikus animációk, melyek nemcsak a szexuális áthallásoktól túlfűtöttek, de egyre többször mérhetetlen cukiság is burjánzik bennük (lásd: Le Clitoris, Pussy), amivel az akár kellemetlennek tűnő témákat is nagyon szórakoztatóan és befogadhatóan dolgozzák fel. 

Veronica L. Montano, Manuela Leuenberger és Lukas Suter, a svájci Lucerne University of Applied Sciences and Arts hallgatóinak 2015-ös vizsgafilmje az Ivan's Need is épp ilyen kis gyöngyszem, melyet itthon a Primanimán lehetett látni.

ivans_need01.png

Az Ivan's Need is a cukin buja erotikus animációk sorát gyarapítja, melynek főhőse egy pékségben dolgozik és imádja a puha, gyúrni való dolgokat, amikről szívesen is fantáziálgat. Ez egészen addig megy, amíg az egyik megrendelőjükről ki nem derül, hogy egy óriásmellű nő, aki úgy használja bájait, mint Rapunzel a haját (és akkor már nem vagyunk messze a Tóth Luca Superbiájában élő nőstények életmódjától sem). Miután Ivan felismeri a női test szépségeit, kit érdekelnek már a dögönyözni való nyers tészták, amikből sütés után úgyis kellemetlen érintésű, kemény és szögletes kenyerek lesznek, ha sokkal nagyobb, puhább és csábítóbb testrészeken is hintázhat az ember fantáziája. Csupa kaland várja Ivant a női test felfedezésének útján, amit gyermeki kíváncsisággal és mohósággal tesz magáévá, ezt pedig az egyszerű, színes formák is erősítik.

Tovább
süti beállítások módosítása