Kedd este nagy sikerrel rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Animascope animációs szemléjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A jubileumi, tizedik Animascope vetítésen a közönség 25 hallgató 17 filmjét láthatta, összesen több mint másfél órányi játékidőben. Az eseményre közel 500 néző volt kíváncsi, ami egyértelműen jelzi, hogy a rendezvény presztízsértékű eseménnyé vált mind az alkotók, mind a közönség számára.
Kiss Melinda DLA, animációs tervezőművész, a METU Animáció és Média design tanszék vezetője, egyetemi docense így fogalmazott: „Amikor az első Animascope vetítés létrejött, nem gondoltunk arra, hogy hány kiadás követi majd, csupán szerettük volna megosztani a nézőkkel azt az örömöt, amit a közös alkotás jelent. Azóta egy hosszú, izgalmas utat jártunk be, és ennek eredményeként évente bemutatjuk nagyvásznon a legfrissebb hallgatói munkákat. A közönséggel való első találkozás kiemelt momentum minden alkotás esetében, egy olyan élmény, amit nehéz szavakkal leírni.”
A 10. Animascope-on látott filmek alkotói (Fotó: METU)