Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A 11. Filmtett-tábor animációi

2015. augusztus 05. - dotandline

A 11. Filmtett-táborban nemcsak az animációs csoport, hanem a kritikusi szekció is animációs filmekkel foglalkozott. Összesen nyolc rövidfilm és egy szpot készült a Sepsibesenyőn töltött tíz nap alatt. Az animációs csoport vezetői Patrovits Tamás és Bertóti Attila voltak, a nyolc filmen pedig Bács Ildikó, Bacsa Regina, Búzás Anna, Debreczeni Zoltán, Kádár Melinda, Láng Orsolya, Módy Luca és Szaniszló Kata dolgozott. A 11. Filmtett-workshop animációs csoportjának felszerelését a budaörsi Illyés Művészeti Akadémia adta, tőlük három diák vett részt a táborban. 

A kritikusi csoport egyik vezetője Varga Zoltán volt (Margitházi Beja mellett), aki az Animációs film irányvonalai címen mutatta be az animációs filmmel kapcsolatos fogalmakat, jelenségeket, a különböző formák rendszerezését, az animációs és élőszereplős filmek közti különbségeket és hasonlóságokat, valamint az animációra jellemző különleges tulajdonságokat. Ezen kívül foglalkoztak még az animációs filmek és a komikum kapcsolatával, a lelki tudatállapotok megjelenítésével és a szorongás ábrázolásával az európai animációkban. 

Debreczeni Zoltán: Kiégve

Láng Orsolya: Philemon és Baucis

Kádár Melinda: Credo

Búzás Anna: Final Cut

Bács Ildikó: Madárka

Bacsa Regina: Industrial Boogie

Módy Luca: Álarc

Szaniszló Kata: A tél vizsgálata

A korábbi Filmtett-táborok animáció itt érhetők el.

A 12. Filmtett-tábor animációi

2015. augusztus 04. - dotandline

A 2013. július 23. és augusztus 2. között, Nyárádszentlászlón megtartott 12. Filmtett-táborban hat animációs rövidfilm és egy szpot készült. Az animációs csoportok vezetői szintén Patrovits Tamás és Bertóti Attila voltak, a feladat pedig ugyanaz volt, mint mindig: a rendezők saját forgatókönyvüket fejlesztik és elkészítik filmjüket a tábor végéig, a mozdulattervezők pedig segítenek nekik. Az animációs rendezők csoportjában volt Kruppa Noémi, Láng Orsolya, Orosz Judit és Vezsenyi Tamás, a mozdulattervezők pedig Baki Júlia, Búzás Anna, Hárshegyi Vivien és Máthé E. Botond voltak. Az elkészült filmek egy része a 4. SZAFT és a 2. Primanima programjában is szerepelt. 

Filmtett 2013 – trailer from Tamás Patrovits on Vimeo.

Kruppa Noémi & Baki Júlia: Dobbanás

Orosz Judit & Hárshegyi Vivien: Jó éjszakát!

Vezsenyi Tamás: Felforgatás

Láng Orsolya: Őszi sanzon

Búzás Anna: A szegénylegény és a kígyó

Máthé E. Botond: Rendszer

A korábbi Filmtett-táborok animáció itt érhetők el.

Animáció mesterszak indul a BKF-en

2015. augusztus 03. - dotandline

Animáció mesterszakunkkal új dimenziókat nyitunk meg azon kreatív fiatalok számára, akik önálló alkotóként vagy animációs produkciók vezető tervezőiként, rendezőiként szeretnének kiteljesedni.

A már öt éve futó Animáció alapképzésre épülő, szeptembertől induló mesterszak a BKF egyedülálló mozgóképművészeti és széles spektrumú társművészeti környezetében a “teljes tudástár” megszerzését kínálja. Képzésünkre az alkalmazhatóságot szem előtt tartó szemlélet, a műhelyszellem és a naprakész technikai háttér jellemző.

A szak vezetője M Tóth Éva, Balázs Béla-díjas animációsfilm rendező, az oktatási programban pedig olyan neves, nemzetközi sikereket elért szakemberek vesznek részt, mint Gauder Áron, Csáki László, Bacsó Zoltán. A speciális stúdiumokat kiváló mesterektől sajátíthatják el a hallgatók, digitális területen például Kiss Melinda és Selján Márk tervezőművészektől tanulhatnak, de tanáraink között tudhatjuk Szigetvári Andrea zeneszerzőt és Muhi Klára dramaturgot is.

A valós szakmai kihívásokról együttműködő partnereink - mint az Umbrella Stúdió, a Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle, a Libri - gondoskodnak. 

Pótfelvételi nyílt napunkon, 2015. augusztus 5-én pedig személyesen is találkozhatnak az érdeklődők tanárainkkal, hallgatóinkkal.

A szakról és a képzés részleteiről honlapunkon érhető el további információ. 

A BKF animációs képzéseinek csatornája itt érhető el. 

Coming soon sorozatunk az Animáció alapszakon most végzettek diplomaprojektjeit mutatja be.

Forrás: BKF

A 13. Filmtett-tábor animációi

2015. augusztus 03. - dotandline

A 13. Filmtett-tábort 2014. július 29-től augusztus 8-ig tartották Nyárádszentlászlón, ahol öt animációs rövidfilm és egy etűd is készült. Ahogy idén, tavaly is két animációs csoportba lehetett jelentkezni: a rendezői csoportban saját forgatókönyveket fejlesztettek és annak alapján készítették el saját filmjüket az alkotók a tábor végéig, a mozdulattervezőknek pedig valamelyik rendezővel kellett együtt dolgozniuk. Az animációs rendezői csoportban Debreczeni Zoltán, Kőszegi Tamás, Kruppa Noémi, valamint Nagy Klementina volt, a mozdulattervezők pedig Juhász Ariella, Kocsis Alexandra, Molnár Luca Anna és Rózsa Noémi voltak. Az elkészült rövidfilmek közül többet vetítettek filmfesztiválokon, illetve a 14. Filmtettfeszten mindegyik látható volt a Filmtett-filmeket bemutató szekcióban.

Mindkét csoport vezetője Patrovits Tamás és Bertóti Attila volt, ők készítették a 13. Filmtett-workshop promóvideóját is.

Filmtett 2014 – trailer from Tamás Patrovits on Vimeo.

Debreczeni Zoltán & Molnár Luca Anna: Lakótársak

A film a 12. KAFF magyar rövidfilmes versenyprogramjában szerepelt.

Juhász Ariella & Rózsa Noémi: Mindennapok

Kocsis Alexandra & Kőszegi Tamás: Vihar

A film a XVIII. Faludi Nemzetközi Filmszemlén megkapta az animációs kategória fődíját, szintén a fődíjat hozta el a 61. Országos Független Film Fesztiválon, valamint harmadik helyezett lett 9. Országos BIG Filmfesztiválon 2015-ben.

Kocsis Alexandra, Kőszegi Tamás - Vihar from Mimicry Motions on Vimeo.

Kruppa Noémi: Bestiárium

A film szerepelt a 3. Friss Húson és a 12. KAFF versenyprogramjában is.

Nagy Klementina: Kikelő

A korábbi Filmtett-táborok animáció itt érhetők el.

Animációk a mozikban - 31. hét

munoplakat.jpgMünó, a holdbéli manó

Létezik egy távoli csodálatos világ, ahol a nappalokat és az éjszakákat legendás őrzők vigyázzák. Ők irányítják a Nap és a Hold állandó körforgását, és gondoskodnak arról, hogy éjjel az egyik, nappal a másik ragyogjon az égbolton. A régiek ideje azonban lejárt: a Napnak és a Holdnak új őrzőt kell választania. A bolygó apraja-nagyja összegyűlik a jeles eseményre, és kíváncsian várják a nagy döntést. A Nap választása Szolárra esik, ami nem okoz nagy meglepetést, hiszen a kissé öntelt és magamutogató figura egész életében erre a feladatra készült. Ám amikor a Hold Münót, az apró és kétbalkezes teremtményt jelöli ki őrzőjéül, mindenki felbolydul. Maga Münó sem érti, miért ő lett a kiválasztott, hiszen fél a sötétben, és még a csillagok között sem tud különbséget tenni. Hogyan vigyázhatna ezek után éppen ő a Holdra? Ám a felelősség alól nincs kibúvó. Egy este azonban bekövetkezik a baj: a tapasztalatlan Münó egy óvatlan pillanatban elveszíti a Holdat. A kegyvesztett, bosszúra éhes Nekrossz, a Nap egykori őrzője kapva kap az alkalmon, és miközben mindenki a Holdat keresi, ellopja a Napot, teljes sötétségbe borítva ezzel a bolygót. Münó, Szolár és a törékeny, ám talpraesett viaszlányka, Tündi felkerekednek, hogy együtt nézzenek szembe a gonosz alvilági figurával, és visszaszerezzék a Napot és a Holdat. Izgalmas útjuk során megannyi különös, ismeretlen lénnyel kell megküzdeniük, miközben felfedezik bolygójuk lenyűgöző világát. Münó pedig lassan ráébred, hogy mégis csak ott lakozik benne az az erő, amitől ő lehet minden idők legnagyobb Őrzője, a legendás hős, akire a világ örökké emlékezni fog.

Bemutató: 2015. július 30. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

Tovább

Animációk a mozikban - 30. hét

minyonok.jpgMinyonok

A minyonok története az idők kezdetétől ered. A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat – a T-Rextől Napóleonig - folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak.

Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet.

A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniük a minyon fajt... a kipusztulástól.

Bemutató: 2015. július 9. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

 

agymanok.jpgAgymanók

A Disney-Pixar legújabb animációs alkotása a Fel! című filmért Oscar-díjjal kitüntetett Pete Docter legújabb műve, amely egészen különleges helyszínen – az emberi agyban játszódik.

A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik – ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosasbb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.

Bemutató: 2015. június 25. 

A filmet játszó mozik listája: port.hu

Tovább
süti beállítások módosítása