Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Új magyar animáció érkezik a mozikba

2017. szeptember 26. - dotandline

A héten érkezik a hazai mozikba a magyar-izraeli koprodukcióban elkészült Salamon király kalandjai című rajzfilm. A 640 millió forintból megvalósult produkción 250 fős stáb dolgozott, amelynek döntő részét, 150 főt a magyar szakemberek biztosították. A munkálatokat a Babar: Az elefántok királya alkotója, a belga származású Albert Hanan Kaminski rendező és Temple Réka producer, a Lengemeséket gyártó Cinemon Stúdió vezetője fogta össze.

A szórakoztató családi rajzfilm ötlete már több mint tíz éve megfogalmazódott az alkotókban. A magyar Cinemon Stúdió az első tervekkel még a Magyar Mozgókép Közalapítványnál pályázott, majd annak megszűnése után a Magyar Nemzeti Filmalaphoz jelentkeztek, ahonnan 200 millió forintot kaptak gyártási támogatásként 2015-ben. A film teljes költségvetése 640 millió forint lett, és fele-fele arányban magyar, illetve izraeli koprodukció, mind a finanszírozás, mind a gyártás tekintetében.

salamon_kiraly_kalandjai_06.jpg

A készítők olyan rajzfilmet szerettek volna vászonra vinni, amelynek hősei a legkisebbek körében is kedveltek lehetnek, ezért arra törekedtek, hogy vicces, érdekes figurákkal népesítsék be az izgalmas ókori legendát megidéző történetüket. Magát Salamont a Lengemeséket is jegyző Pálfi Zsolt animációs rendező tervezte, a többi szereplőt pedig tehetséges fiatal izraeli animátorok alkották meg. Ez egyébként évekig tartó folyamat volt, közel húszféle változat készült mindegyik figurából, míg megtalálták a véglegeseket. Ezzel párhuzamosan a csapat komoly és kiterjedt kutatómunkát végezett az i.e. első században élt Salamon királyról és koráról. Tanulmányozták a hozzáfűződő legendákat, mítoszokat, illetve alaposan feltérképezték, hogyan nézhettek ki az akkori ruhák, tárgyak, és díszítések is.

A 250 fős stáb közreműködésével két országban, három éven keresztül folyt a munka, hogy idén nyárra végleg elkészülhessen a rajzfilm. A zökkenőmentes gyártási folyamatokat olyan nagykapacitású online informatikai rendszer szolgálta ki, amelyhez minden munkatárs azonnal hozzáférhetett, így folyamatosan lehetett követni, hogy ki, hol tart a feladataiban.

A Salamon király kalandjai hazai bemutatója szeptember 28-án lesz.

Forrás: Vertigo

KAFF-nap az Urániában

2017. szeptember 25. - dotandline

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén ősszel is megrendezi a KAFF-napot az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen. Szeptember 30-án, szombaton a fesztivál programjából válogatást láthatnak az animációs filmek kiskorú és felnőtt rajongói.

A hagyományokhoz híven egy napra idén is Budapestre költözik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A mustra legkedveltebb és díjnyertes filmjei 2017. szeptember 30-án, szombaton délutántól peregnek a nagyvásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a két hazai blokk mellett Ausztrália kiválóságaiból is látható egy válogatás, és ismételten levetítik az Ethel és Ernest című brit animációs játékfilmet.

A KAFF-nap 15 órakor kezdődik egy magyar nyelvű mesefilm válogatással, melyre a szervezők szeretettel várják a családokat. A blokkban látható lesz több sorozatepizód (Horváth Mária: Négyszögletű Kerek Erdő - Tilos a bukfenc, Rófusz Ferenc: Hoppi mesék - Az emlékezés ünnepe, Richly Zsolt: Kormos mesék - Fázó rókafiak, Szeiler Péter: Hajótöröttek, Szederkényi Bella: Ahány király, annyi mese, Pálfi Szabolcs és Jurik Kristóf: Egy kupac kufli - Sose együnk gombát reggelire), ezen kívül versfilmek (Horváth Molnár Panna: Rózsa a Holdon, Bakos Barbara: Hullahopp, Bertóti Attila: Somhatalom, Darabos Éva: Semmit sem talál az ember) és egy METU diplomafilm (Bárczy Örs: Hey, Deer!) is látható lesz. 

somhatalom.jpg

Bertóti Attila: Somhatalom

16.30-tól látható a nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott Ethel és Ernest című brit családi film (kritikánk itt), mely egy nagyon személyes biopic Raymond Briggs angol író és illusztrátor szüleinek életéről. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Tovább

Ez nem egy cuki kutyás animáció lesz

Éppen fél éve írtunk arról, hogy Wes Anderson a 2009-es Fantasztikus Róka úr után újra animációt készít, méghozzá ismét stop motion technikával. Az Isle of Dogs-ról nem lehetett sokat tudni, csak hogy Japánban játszódik és egy fiatal fiú elveszett kutyája utáni bolyongását követi nyomon. Anderson szerint viszont az animációs technika, a gyerek főhős és az állatszereplők nem jelentik azt, hogy gyerekeknek szóló, családi filmet rendez.

Most végre megérkezett az első előzetes (amit egy nagyon cuki promó előzött meg), amely alátámasztja a rendező fentebbi állítását: valóban nem egy gyerekfilm lesz az Isle of Dogs. A film a 12 éves Atari Kobayashi-ról szól, aki ellenszegül a hatalomnak. Mikor a vezetők elrendelik Megasaki városának összes kutyaféléjének száműzését egy Trash Island nevű hatalmas szemétlerakóra, Atari repülővel nekiindul barátja és testőre, Spots keresésére a folyón túl. A szigeten egy csapat korcsba botlik, akiknek segítségével elkezdődik Atari kalandja, mely az egész hatalom sorsát és jövőjét átírja.

Tovább

Nemzetközi műhely: Vácz Péter és Joseph Wallace stop motion világa

2017. szeptember 19. - dotandline

Az idei Primanimán az elismert animációsfilm-rendezőpáros, Vácz Péter és Joseph Wallace fog egyedülálló, kaotikus, intenzív és szórakoztató stoptrükk műhelyfoglalkozást tartani.

A résztvevők elsajátíthatják, hogy miként lehet a legegyszerűbb eszközök segítségével bábanimációt készíteni. A műhelyben talált tárgyakból és tetszés szerint választott anyagokból lehet majd stop trükk animációt készíteni, a résztvevők megtanulják az operatőri munka alapjait, a kamera és a világítás használatát, illetve beavatást nyernek a bábjáték kulisszatitkaiba is, avagy hogy miképp leheljünk életet és személyiséget a bábokba. A műhelymunka eredménye egy 30 másodperces mini-film lesz. A film hangi világát a résztvevők az ismert fiatal erdélyi hangdesigner, Iszlai József segítségével készítik el.

A workshop során Péter és Joseph betekintést nyújtanak a saját filmjeik alkotási folyamatába is, illetve elmesélik, hogy miképp születtek meg saját díjnyertes filmjeik.

A jelentkezés menete és gyakorlati tudnivalók:

  • a műhelybe animációs diákokat és animátorokat várnak,
  • küldd el az online is elérhető portfóliódat (Vimeo-csatorna, tumblr-oldal, stb.) és egy rövid motivációs levelet a primanima@primanima.hu email-címre október 1-ig,
  • a jelentkezők közül 12 főnek lesz lehetősége résztvenni a műhelymunkában,
  • a műhely október 15–19. között fog zajlani a budaörsi BABtérben,
  • a workshop angol nyelvű,
  • részvételi díj: 130 EUR, amelyért cserébe a workshop és a fesztivál ideje alatt ellátást, négyágyas szobákban szállást, valamint egy fesztiválbérletet kapsz a Primanima nemzetközi fesztivál programjaira.

A hatodik Primanimát október 18. és 21. között rendezik meg Budaörsön. A stop motion műhelyfoglalkozás a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Térben (BABtér, Budaörs 2040 Templom tér 12.) lesz, a vetítések pedig párhuzamosan a BABtérben és a Jókai Mór Művelődési Központban (Budaörs 2040 Szabadság út 26.) zajlanak. A rövidfilmes és gyerekfilmes versenyprogram már elérhető a Primanima oldalán.

joseph_wallace_vacz_peter.jpg

Joseph Wallace és Vácz Péter

Tovább

"Örök gyerekek maradhatunk és átadhatjuk ezt a világnézetet" – Jurik Kristóf nyerte a Dargay Attila-díjat

"Kiemelkedő, nagyon ígéretes tehetség, akinek eddigi eredményein túl azt is figyelembe vette a zsűri, hogy – Dargay Attila szellemében – képes gyerekeknek szóló produkciókban aktív szerepet vállalni." – olvasható a Jameson Cinefest oldalán az idei Dargay Attila-díj nyerteséről, Jurik Kristófról.  

jurik_kristof_kuflik_22.jpg

Jurik Kristóf (Forrás: KEDD Stúdió)

A megújult Dargay Attila-díjat az idei évtől kezdve a legígéretesebb fiatal magyar animációs filmes kapja, az NMHH által felajánlott 1 millió forintos díjról pedig Henrik Irén, Dargay Attila özvegye, Fülöp József, a MOME rektora és M Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora döntöttek. A háromtagú zsűri hat döntős közül – Bakos Barbara, Bogyó Péter, Felvidéki Miklós, Hegyi Olivér, Jurik Kristóf és Varga Petra – választotta ki végül Jurik Kristófot, ami nem is olyan meglepő, hiszen hatuk közül valóban az ő munkássága áll legközelebb Dargay szellemiségéhez a gyerekeknek szóló animációk tekintetében.

A elismerésről rögtön meg is kérdeztük Kristófot: "Nagyon örülök a díjnak, mert Dargay Attilához hasonlóan én is a gyerekközönség örömét tartom a legfontosabbnak és olyan rajzfilmeket szeretnék készíteni, amelyek ezzel a céllal jönnek létre. A gyerekek játékos, őszinte és tiszta világnézete egy nehezen megfogható, varázslatos világ, amely furcsa módon felnőttként sok mindenkiből kikopik. Így, hogy ezzel foglalkozhatok és olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikben megmaradt ez a 'gyermeki én', örök gyerekek maradhatunk és átadhatjuk ezt a világnézetet, mosolyt csalhatunk sokak arcára és ráadásul mindezt szakmailag is elismerik."

Tovább

Jön a Szárnyas fejvadász anime változata

Pontosabban egy rövid anime készül a Szárnyas fejvadászhoz, az író-rendező pedig a Cowboy Bebop és a Samurai Champloo című sorozatok direktora, Shinichiro Watanabe. A film Blade Runner Black Out 2022 címen fut, vagyis három évvel az első rész eseményei után játszódik egy áramszünet ideje alatt. 

blade_runner_2022.png

A Sony Pictures Japan tett közzé egy videót, amiben láthatunk néhány concept artot, animációs tesztet és pár másodpercnyi animációt is a készülő filmből. A közel egyperces teaserben a rendező is megszólal, aki elmondja, hogy anime alkotóként a Szárnyas fejvadász hatott rá leginkább, és hozzáteszi, hogy a rövidfilm készítése során két dolgot tartott szem előtt: hogy maximálisan tiszteletben tartsa az eredeti, Ridley Scott által rendezett Szárnyas fejvadászt, illetve hogy ne utánozza le azt.

A Blade Runner Black Out 2022-t szeptember 26-án teszik fel a Sony Pictures Japán youtube csatornájára, a Szárnyas fejvadász második része, a Szárnyas fejvadász 2049 pedig október 5-én kerül a hazai mozikba.

süti beállítások módosítása