Véget ért a 11. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 11. és 14. között rendeztek meg Budaörsön. Idén három díjat is elhozott a portugál João Gonzalez a Jegesek című filmjével, a legnépszerűbb és legígéretesebb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki. Idén 25 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik. Bemutatkozott a Sziluettek versenyprogram és idén másodszor átadták az animációs szakmai munkásságot elismerő My Beloved Animation díjat.
A 11. Primanimán közel 200 filmet láthatott a közönség, melyről nemcsak a szakmai zsűrik, hanem a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Alexander Gratzer osztrák animációs filmrendező, Láng Orsolya író-költő-illusztrátor és animációs filmrendező, valamint Joseph Wallace brit stop-motion animációs alkotó volt, akik a Primanima Nagydíját a lengyel Sara Szymanska Premier est (Opening Night) című kisfilmjének adták. A zsűri kiemelte a Lodz-i Filmiskola animációs mesterszakán készített illusztratív karaktereket ábrázoló, érzelemdús film bátor megoldásait az emberi kapcsolatok nüanszainak megragadására
Buda Flóra Anna: 27