Május 16. és 18. között ismét az animációé lesz a főszerep Debrecenben. A tavalyi év sikerének köszönhetően idén egy nappal tovább élvezhetik a vetítéseket és a kísérőprogramokat az érdeklődők: három nap alatt több mint 60 rövid és egész estés animációs filmet láthatnak az Apolló Moziba látogatók.
2014 óta van lehetőség a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumban mozgókép-és animációtervező szakon tanulni érettségi utáni szakképzésben. Az intézmény oktatói, egyben a SKICC főszervezői, Komlódi Judit képzőművész és Váczi Lilla médiaművész azzal a céllal hozták létre a SKICC-et, hogy felkeltsék az animációs filmek iránti érdeklődést – kifejezetten, de nem kizárólag az ország keleti régiójában –, felhívják a figyelmet a debreceni kötődésű animációs szakemberek munkájára, illetve erősítsék a hazai művészeti képzések közötti együttműködést. Ennek köszönhetően a háromnapos rendezvény során a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, a Medgyessy Mozgókép-és Animációtervező Szak (MFG-Art Animáció Műhely), az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézet (EKKE), a Metropolitan Egyetem (METU), valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animációs képzésén tanuló diákok filmjeit is vetítik az Apolló Moziban.
Május 16-án, pénteken az ünnepélyes megnyitó után a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium diákfilmjeit vetítik, a továbbiakban pedig az MFG-Art Animáció Műhely 2025-ös vizsga- és werkfilmjeinek premierje következik. Mindkét szekciót az alkotókkal való beszélgetés követi, amelyet Váradi Ferenc rádiós műsorvezető moderál. Este 19 órától a többek között Golden Globe-, Oscar- és Európai Filmdíjat nyert animációs filmet, az Áradást láthatja a közönség.
Tőkés Anna: Az utolsó dobás