Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

MOME diplomafilm és egy független magyar animáció versenyez Zlínben

2023. május 19. - dotandline

A 63. Zlíni Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába idén két magyar animációs alkotás került be, mindkettő a Zlín Dog-díjért folyó diákfilmes mezőnyt erősíti. A június 1. és 7. között rendezett rangos közép-európai filmfesztivál fókuszában a gyermek- és ifjúsági filmek állnak, az elmúlt hat évtizedben pedig számos felnőtteknek szóló alkotás is szerepelt rajta, ezek közül nem egy Cannes-ban, vagy Velencében folytatva útját.

fabian_nikolett_x_helstab_martin.jpg

Fábián Nikolett és Helstáb Martin

Az animációs szekció egyik magyar alkotása Fábián Nikolett Nyugvó köd című MOME Anim mesterszakos diplomafilmje, mely korábban az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivált is megjárta. A mű misztikusnak ható képein egy félreeső szanatórium látszik a lenyugvó nap utolsó pillanataiban. A kísérleti jellegű film asszociatív képek sorozatán keresztül mutatja be egy emlék újraélésének és felbomlásának folyamatát, a rajzi animációs eszközök és a digitális effektusok segítségével. A Nyugvó köd zenéjét Rigó Benjamin szerezte.

A másik magyar animáció egy jóval ritkább eset nagy európai filmfesztiválon, ugyanis Helstáb Martin Decens disznóságok című munkája nem a MOME vagy a METU diplomafilmje, hanem egy vidéken elvonultan dolgozó filmes független produkciója. A fővárosi művészeti közegtől távol, a Mecsek oldalában élő és alkotó fiatal filmes az öntörvényű művészi attitűdjéről már többször tett tanúbizonyságot, magát nemcsak térben, hanem művészeti hagyományaiban és tematikájában is leválasztja a budapesti iskolákról. 

A Zlíni Filmfesztivál szekció ajánlója szerint a film egy vaddisznó agóniáját politikailag inkorrekt humorral bemutató abszurd alkotás. A Decens disznóságok azt vizsgálja, mit mondanának az állatok, ha megkapnák a beszéd képességét, de az emberi gondolkodást nem. Hogyan reagálnának környezetükre, egymásra és persze ránk. A dialógusra épülő filmben egy beszkennelt sonkából és szalámiból meganimált vaddisznót követhetünk nyomon, aki csapdába esett falatozás közben. A filmben a rendezőn kívül szerepel Zsigrai Eszter képzőművész is.

Helstáb Martin korábban számos díjat nyert kisfilmjeivel, majd Zazongpari című első nagyjátékfilmjével. Az idén megjelenő Decens disznóságok a másik Zlíni jelölttől eltérően még nem szerepelt nemzetközi filmfesztiválon, itthon eddig csupán a X. Totál Plán Filmfesztiválon díjazták.

süti beállítások módosítása