Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Meghalt Giannalberto Bendazzi olasz animációtörténész

2021. december 15. - dotandline

Az ASIFA közölte a hírt, hogy 75 éves korában elhunyt Giannalberto Bendazzi olasz animációs filmtörténész, Az animáció világtörténete című háromkötetes kiadvány szerzője.

Giannalberto Bendazzi 1946. július 17-én született Ravennában, majd Milánóban nőtt fel. Később jogot tanult, mivel egyetemi szintű filmes képzés akkoriban még nem volt Olaszországban, de sosem dolgozott jogászként. Karrierjét újságíróként kezdte, majd szabadúszó egyetemi oktató lett az 1990-es évek végén, szerte a világon tartott előadásokat és kurzusokat, Európától kezdve Észak- és Dél-Amerikán át Ázsiáig és Ausztráliáig.

"14 éves koromban kezdett el érdekelni a mozi és az animáció, 18 éves koromban kezdtem el írni róluk. Beleszerettem az – akkor még számomra – teljesen újszerű filmnyelvbe, miközben érdekelt a költészet, a zene és a képzőművészet is. Olyan filmes kifejezőformát kerestem, amely ugyanazon tömörséggel, szimbólumokkal, metaforákkal bírt, mint a költészet. A keresett nyelvet a szerzői animációban találtam meg. mondta egy interjúban a KAFF csapatának.

giannalberto-bendazzi.jpg

Giannalberto Bendazzi Az animáció világtörténete című kiadványával

Bendazzi 1974 óta járta a világ animációs fesztiváljait, több mint 50 nemzetközi fesztiválon volt zsűritag és számos retrospektív előadást állított össze. Többször járt Magyarországon is, a KAFF-on 1993-ban és 1999-ben zsűritag is volt, 2015-ben pedig életműdíjat kapott Mikulás Ferenctől. Bendazzi elmondása szerint a magyar animációról Matolcsy Györgytől, a Pannónia Filmstúdió igazgatójától hallott először, akivel 1971-ben, Annecy-ban találkoztak.

1988-ban jelent meg az animációs film egyetemes történetét feldolgozó Cartoons – Az animációs film 100 éve című könyve, melyet később lefordítottak többek közt  angol, francia és spanyol nyelvre is. "1971-ben egy kávézóban arról panaszkodtam a fesztiválos ismerőseimnek, hogy az animáció világtörténetéről egyetlen olyan könyv sem jelent még meg, amely kielégítő módon mutatná be a témát."  idézte fel. "Az annecy-i fesztivál akkori igazgatója viccesen megjegyezte: „Csak te vagy olyan bolond, aki vállalkozna egy ilyen őrültségre.” Mindenki nevetett, beleértve engem is. Egy perccel később már neki is fogtam a kutatásnak. A könyv egy rövidebb formában először hét évvel később jelent meg, majd 1984-ben döntöttem úgy, hogy átdolgozom és 1988-ban kiadtam a már teljes könyv, a Cartoons olasz változatát. Az angol verzió 1994-ben jelent meg."

mikulas_ferenc_giannalberto_bendazzi.jpg

Giannalberto Bendazzi átveszi Mikulás Ferenctől az életműdíjat a KAFF-on (Fotó: Banczik Róbert)

A könyv a mai napig az animációs szakirodalom egyik nagyra tartott darabja, mely később egy háromkötetes, átdolgozott-kibővített formában is megjelent. "2009-ben rájöttem, hogy talán arra még van időm és energiám, hogy egyszer átdolgozzam a könyvet. Ebben több, az egyes országok történetét ismerő szakember segítségére támaszkodtam, az eredmény pedig Az animáció világtörténete lett, amit idén ősszel ad ki a Focal Press, három kötetben."  mondta a KAFF-nak 2015-ben. A kötet magyar nyelvű kiadásáról régóta beszélnek, reméljük egyszer magyar nyelven mi is a kezünkbe foghatjuk. 

A KAFF-nak adott interjúban kedvenc animációs alkotóit is említette: "Walt Disney, Alexandre Alexeieff, Norman McLaren, Len Lye, Jurij Norstein, a United Productions of America rendezői, a Zágrábi Iskola alkotói és John Lasseter. A magyarok közül Jankovics Marcell, Reisenbüchler Sándor és Kovásznai György munkásságát szoktam kiemelni."

Bendazzi 1982 és 1991 között az ASIFA (Animációs Filmművészek Nemzetközi Szövetsége) Igazgató Tanácsának volt a tagja, az olaszországi ASIFA egyik alapítója. 2001-től volt az ausztráliai Griffith Egyetem adjunktusa, 2002-ben először tartott animációtörténeti órát a Milánói Egyetemen. 2013 és 2015 között a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetemen volt vendégelőadó. 2002-ben a zágrábi Animafesten díjat kapott az animációelmélet terén elért kiemelkedő teljesítményért, 2016-ban az ASIFA életműdíjat adott neki, 2019-ben a Losófona Egyetem díszdoktorává avatta. 

Forrás: ASIFA, KAFF

süti beállítások módosítása