Felkerült a netre Glaser Kati Városi legendák című sorozatának teljes második évada, melyben a feje tetejére áll minden: az érrendszerből kötőfonal lesz, a gesztenyefákból agyafúrt zsiványok, a könnyből tenger, és még a hisztimegmaradás törvényét is megismerhetjük.
A legnagyobb kortárs női mesélőnk, Glaser Kati nem népmeséket elevenít meg a Városi legendákban, hanem önmaga, a környezete és ismerősei ismerőseinek történeteit. Három és fél évvel az első évad online premiere után megérkezett a második széria. Ahogy a rendező mondta, a Városi legendák a legkülönbözőbb emberekről és dolgokról szól, mókás szokásokról, szerencséről, csodákról és tragédiákról, és keveredik bennük a valóság és a képzelet. A sorozatban a címhez híven urbán legendákat vesznek elő, kicsit megcsavarják őket, majd eszelősen felgyorsítva fogyaszthatjuk.
Az első évadban megismerhettük a derékig érő árban élő szegediek abszurd mindennapjait, az ikrekről szóló közhelyeket, Jézus különböző megjelenési formáit, a szellemek létezésének kérdését, az asztalosoknak szóló operaközvetítések hiányának okát, vagy éppen a telefonbetyárkodást. A második évadban tovább gyűrűznek a furcsaságok, néhol ismeretterjesztő ráadással: megismerjük az érrendszert, a nemezelés technikáját, a szőlő életútját, vagy éppen hogy miért lesznek ősszel támadó zsiványok a gesztenyefák, milyen pozitív hatásai vannak a hisztiző kisöccsnek a családra, hogy lehet az anyától örökölni a szakállat, mivel kergessük őrületbe a busz utasait, vagy épp a terhesség és a rég eltűntnek hitt kincsek kapcsolatát.
Városi legendák - Divat szafari
A széria tele van filmes utalással: megidézi a Szomszédok intróját, Rófusz Ferenc Oscar-díjas A légy című kisfilmjét, a Disney 1929-es csontváztáncát, az Óz, a csodák csodáját, az ET-t, az Alice Csodaországbant, a Jurassic Parkot, vagy épp a Szabadítsátok ki Willy-t. A történetek abszurdsága és szatirikussága, valamint a nagyon jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a széria grafikai stílusa és lendülete teszi egyedülállóvá, melyben éppen a digitális papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra.
A második évad 13 új részt tartalmaz, melyek közül az első kettővel (Az emberi test, Nemezelés) már találkozhattunk fesztiválokon, a tavalyi Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon például Az emberi test című epizód elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. A 13 rész mától online megtekinthető, méghozzá angol felirattal.