Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Magyar animációk a Netflixen

2020. szeptember 07. - dotandline

Szeptemberben két magyar animáció került a Netflixre, és mindkettő inkább a felnőtt közönséget célozza.

A Netflix kínálatában már szerepeltek magyar animációk, de ezek gyerekeknek szólóak és sorozatok, illetve sorozatból összeállított egész estések. 2019 decemberétől látható a streaming szolgáltató oldalán a Berg Judit nádi meséit adaptáló Lengemesék első része, a Nyár a nádtengeren és a sorozat második nagyfilmje, a Tél a nádtengeren, valamint idén januártól Rófusz Ferenc különböző ünnepeket bemutató Hoppi mesék szériája is. Ezekhez csatlakozik szeptembertől Az ember tragédiája és a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja.

Jankovics Marcell Az ember tragédiája forgatókönyvét Madách Imre színműve nyomán 1983-ban írta, a gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után 2011-ben ért véget. A legismertebb magyar dráma tizenöt színből áll, az első három és az utolsó a bibliai teremtéstörténet paradicsomi környezetével keretbe foglalja a maradék tizenegyet. Madách Az ember tragédiája című drámájának hőse az első emberpár, akit a paradicsomból való kiűzetésük után a sátán, Lucifer, álmukban végigkísér a történelmen, és elvisz a beláthatatlan jövőbe. Lucifer az égben Isten féltékeny társa a teremtésben, a földön Ádám árnyéka. Ádám a történet végén fölébred és ráébred, hogy a "cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga."

jankovics_marcell_x_az_ember_tragediaja_3.png

Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

Jankovics mind a 15 színt más-más stílusban készítette el. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező korábban olyan nagysikerű egész estés animációs filmeket készített, mint a János Vitéz (1973) vagy a Fehérlófia (1982), illetve dolgozott a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben a háromperces Küzdőkkel pedig Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.

Szintén felkerült a Netflixre Miklósy Zoltán első egész estés alkotása, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja, mely állami támogatás nélkül, pusztán baráti szívességekből készült. A film főszereplőjét, Johnny-t, a keménytojást felültették, és igazságtalanul börtönbe zárták, amiért a rácsok mögül kikerülve bosszúhadjáratot indít azok ellen, akik ezt tették vele. A frissen szabadult elítélt nyomozása során segítségére siet barátja, Harry is. A páros a Kínai sárkány klánnal való összetűzéstől kezdve az illegális ketrecharcokon keresztül egészen a bankrablásig rendkívüli kalandokba keveredik.

A film az Umatik Entertainment égisze alatt készült, az alkotók szerint a magyar animáció hagyományait és a nemzetközi trendek jellegzetességeit szerették volna ötvözni egymással. A Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja a filmes áthallásaival, műfajokat kiparodizáló stílusával inkább a felnőtt nézőket szólítja meg: szarkasztikusan és finom humorral figurázza ki korunk társadalmát. A film világpremierje az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon volt, a Montreali Nemzetközi Animációs fesztiválon (MIAFF) elnyerte a Sensum közönségdíjat, versenyben volt a 11. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, a bukaresti Anim’est fesztiválon, láthatták a nézők a brüsszeli Anima fesztiválon, a portugál Monstra fesztiválon és a 12. KAFF-on is.

Az Umatikkal koprodukcióban készül jelenleg az első egész estés macedón animáció, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, Miklósy Zoltán és Herkó Attila saját egész estés filmterve, a Solo Lobo pedig többek közt Annecy-ban is bemutatkozott.

Forrás: Mozinet, Vertigo

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr8716188726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása