Április 25-én, magyar idő szerint 18 órakor a Beatles youtube csatornáján élőben és ingyenesen lehet megnézni a gombafejű együttes 1968-as animációs filmjét, a Sárga tengeralattjárót. Méghozzá nem is akárhogyan, együtténeklős verzióban, vagyis a dalok feliratozva lesznek (akárcsak a karaokénál), így a nézők is a tagokkal énekelhetnek, ezzel is ösztönözve az otthonmaradást.
A Sárga tengeralattjáró a Beatles negyedik filmje volt az Egy nehéz nap éjszakája (1964), a Help! (1965) és a Magical Mystery Tour (1967) után, melyet még egy követett Let It Be címmel 1970-ben, az együttes hivatalos feloszlásának évében. Ugyan a Sárga tengeralattjáró Beatles-film, de a film végét leszámítva csak rajzfilmfiguraként szerepelnek benne a zenekar tagjai, még csak nem is ők szólaltatják meg a karaktereiket. A dalok viszont eredetiek, ráadásul négy újat is hallhatunk a filmben, amit addig nem adott ki az együttes.
Sárga tengeralattjáró
A Yellow Submarine című dal után elnevezett film nem az első animációs feldolgozása az együttes (fiktív) életének, hiszen 1965 és 1967 között három évados, angol tévésorozat is készült The Beatles címen, melynek minden epizódjának elnevezése egy Beatles-nóta volt, így a cselekmény is az adott dal köré épült. Viszont itt sem a zenekar tagjai szinkronizálták a szereplőket és a forgatókönyvhöz sem volt közük, hacsak nem annyiban, hogy a dalszövegek inspirálták a cselekményt. A Sárga tengeralattjárót rendező George Dunning is dolgozott ezen a sorozaton, akinek egyébként olyan rövidfilmek köthetők a nevéhez, mint az annecy-i nagydíjas The Flying Man (1962) és a BAFTA-díjas The Apple (1963). Dunningnak ez az egyetlen egész estés animációs filmje, és viszonylag fiatalon, 58 évesen halt meg 1979-ben.
Vitathatatlan, hogy óriási hatása volt a Sárga tengeralattjárónak az animációs formavilágra: pop artos, a hatvanas évek hippikultúráját jellemző, LSD tripes, pszichedelikus világalkotása megújította a rajzfilmesztétikát. A film gyakorlatilag egy bizarr, hallucinogén utazás rengeteg furcsa alakkal és színpompás helyszínen. Itthon többek között Jankovics Marcellt ihlette meg az első egész estés magyar animáció, a János vitéz (1973) világalkotásában, legutóbb pedig a Piros animációs csapat tagjai mondták, hogy a fent említett két film formavilága az YKRA legújabb kollekciójának dizájnjára volt hatással.
A film 2018-ban, megjelenésének 50. évfordulójára 4K verzióban felújítva rövid ideig a mozikba is került a tengerentúlon, azóta most látható először digitálisan restaurált képpel, ingyenesen és online. Tehát április 25. szombat 18 óra, a Beatles youtube csatornája!