Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Szimbiózis hősnője a díjakat is gyűjti

2020. február 07. - Herczeg Zsófi

Andrasev Nadja Szimbiózis című elsőfilmje ismét egy menő amerikai fesztiválon versenyzik, a texasi South by Southwest (SXSW) fesztiválon, ezzel már több mint 40 fesztivál programjában szerepelt.

A South by Southwest az egyik legfontosabb fesztivál Amerikában, és az SXSW interaktív és SXSW zenei fesztivállal egy időben, 2020. március 13. és 22. között rendezik meg a texasi Austinban. A fesztivál célja a fiatal és friss látásmódú alkotók bemutatása, tehetséggondozás és szakmai platformok létrehozása a világ minden tájáról ide érkező fiatalok számára.

UPDATE: A 2020-as SXSW fesztivált a szervezők lemondták a koronavírus miatt.


Két éve Bucsi Réka Solar Walk című filmje szerepelt az SXSW programjában, sőt, már a LOVE című filmjének is az austini fesztiválon volt az amerikai premierje. Most Andrasev Nadja Szimbiózis című kisfilmje került a versenyfilmek közé, mely egy fiatal nőt követ nyomon, aki a férje szeretői után kutat, féltékenységét pedig hamar felváltja a kíváncsiság és nyughatatlan érdeklődése életre szóló változást indít el benne.

andrasev_nadja_x_symbiosis_03.jpg

Andasev Nadja: Szimbiózis

A Szimbiózis nem újonc Amerikában, legutóbb a nemrég véget ért Slamdance rövidfilmes versenyprogramjában szerepelt, ahol különdíjat kapott az animációs rövidfilm kategóriában, nem sokkal előtte pedig a francia Premiers Plans rövidfilmfesztiválon versenyzett, ahol az 1000 euróval járó közönségdíj mellett elnyerte a szintén 1000 euróval járó legjobb zenének járó díjat is Mads Vadsholt, Szimbiózis és többek közt a Solar Walk zeneszerzője.

Szimbiózis a francia MIYU és a magyar SALTO Film koprodukciójában készült, de a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2017-ben, francia támogatói pedig a France Télévisions, a CNC Drome Department and Valence Romans Agglo, a Région Auvergne-Rhone-Alpes a CNC-vel partnerségben, illetve a dán The Open Workshop. Zeneszerzője Mads Vadsholt, hangdizájnere Lukács Péter Benjámin, vágója Czakó Judit, producerei Emmanuel Alain-Raynal és Pierre Baussaron, magyar részről pedig Fülöp József és Sipos Orsolya.

A Szimbiózis a 2019-ben, Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon debütált, már több mint 40 fesztiválon szerepelt, és eddig tíz díjat zsebelt be. Versenyzett például a Szarajevói Filmfesztiválon, a Londoni Nemzetközi Animációs Fesztiválon, a Tallinni Black Nights Filmfesztiválon, a németországi DOKLeipzig-on, Bucheon-ban, Uppsalában, és a fehéroroszországi Animaevka és a szlovén Animateka fesztiválon is. Grafikai stílusáért a zsűri díját kapta a KROK Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a Ciprusi Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon külön elismerésben részesült, a Primanimán elhozta a legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat, a 14. KAFF-on pedig egyből három díjat is nyert (legjobb elsőfilm, magyar filmkritikusok díja, diákzsűri díja).

Andrasev Nadja nagyon büszke lehet első egyedi filmjére, hiszen hol van még a fesztiváloztatás vége? Ha visszanézünk, a 2017-es MOME Anim diplomafilmje, a Bodor Ádám novellát adaptáló A nyalintás nesze közel 90 fesztiválon szerepelt az elmúlt években, és 15 díjat tudhat magáénak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr6715463382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása