Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Shaun kalandjai és Buñuel képregényadaptáció a 17. Anilogue-on

2019. november 05. - dotandline

November 27-én a Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animáció nyitja a tizenhetedik Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Három kategóriában több mint 50 film kerül versenybe, az egész estés filmek közül például a Kabul fecskéi című francia, valamint a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol alkotás. Versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, animációs dokumentumfilmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot és közönségtalálkozót kínál majd a fesztivál öt budapesti helyszínen.

November 27. és december 1. között tizenhetedik alkalommal érkeznek a budapesti Anilogue fesztiválra a világ legjobbjai között számon tartott, újonnan készült animációs filmek. A programot a bristoli Aardman stúdió nyitja a Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációval az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A földkerekség legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között.

bunuel_in_the_labyrinth_of_the_turtles.jpg

Salvador Simó: Buñuel a teknősök labirintusában

A hazai közönség az Anilogue versenyprogramjában láthatja elsőként a Kabul fecskéi című francia animációt, melynek idén Cannes-ban volt a világpremierje és az Oscar-esélyes animációk között van a 2020-as gálán. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején.

Ugyancsak az Anilogue fődíjáért száll versenybe a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, mely Fermín Solís azonos című képregényét adaptálja. A filmben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A látványos és természetesen szürrealista motívumoktól nyüzsgő animációt az a Salvador Simó rendezte, aki az elmúlt években többek között a Karib-tenger kalózai látványvilágáért is felelt.

Az Anilogue fesztiválon idén három kategóriában több mint 50 film került versenybe, és versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot vagy éppen animált dokumentumfilmet láthat november végén a budapesti közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet.

süti beállítások módosítása