Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Nevezd meg és urald – Forgotten Names zine

2019. június 15. - Herczeg Zsófi

A Forgotten Names (Elfeledett nevek) 12 nemzetközi művész kollaborációjának eredménye, mely tükrözi a csapat zinek, az illusztráció és a vizuális narratívák iránti lelkesedését, mindezt egyedülálló koncepcióval. Néhány hónap alatt egy nagyon tehetséges nemzetközi művészcsoport jött össze, melyben mindenkinek megvan a személyes stílusa és önálló hangja, és mindannyian sajátos értelmezését adtak a címbeli témának. 

A projektet a MOME Animon végzett Tompa Borbála (Random Walks), a Zina nevű kiadvány alapítótagja, valamint Daniel Wesseik gifművész indította el, akik az Animation Sans Frontieres programban ismerték meg egymást. „Az ASF-en főleg technikai, produceri témák vannak, és persze sok animáció.  Mindkettőnk munkáit nagyon erősen áthatja a szürrealitás, és alkotókként is szimpatikusak voltunk egymásnak, ezért vetettem fel, hogy csináljunk valamit közösen, végül egy efféle misztikusabb témában tudtunk jól együttműködni.” – mondta Bori. A rizográf technikában jártas Susannah Garden-t Bori kereste meg, aki Behance-en régóta figyelemmel kísérte a munkáit.

A projekt az „Elfeledett nevek” címet a varázsigék egy olyan speciális részterületéről kapta, melyet „valódi neveknek” is hívnak. Ezek a varázsigék azon alapulnak, hogy a növénytől a csikóhalig mindennek van valódi neve is, mely nyelvektől független, és ez a fajta neve mutatja meg igazán az adott dolog esszenciáját. Ha valakinek vagy valaminek megtudod a valódi nevét, akkor korlátlan hatalmad lesz felette. Ez a hit vagy hagyomány sok kultúrában és vallásban megjelenik a zsidótól egészen a szufik hitvilágig, de még a magyar pogány népmesékben, irodalomban és okkult írásokban is. A magyarok úgy tartották, hogy aki kimondja a farkas szót, azzal meg is idézi a házához az állatot.

Maga a kiadvány egy 40 oldalas, 3 színből álló (kék, narancssárga, arany), rizográf technikával nyomtatott zine. A kurátorai Susannah Garden (AUS/DEU), Tompa Borbála (HUN) és Daniel Wesseik (ISR/NDL), a kiadványban pedig további kilenc alkotó munkái láthatók: Chloé Bertron (FRA), Boilingman (CHI), Nicolás China (ARG), Sander Ettema (NLD), Fred Fivaz (CHE), Yuki Kitazumi (JAP), Karolina Lubaszko (POL), Anastacia Sholik (UKR), Harry Wyld (UK).

A 40 oldalas zine kiadására az alkotók Indiegogo-n gyűjtenek, melyet június 27-ig lehet támogatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr3014895516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása