Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Először nyerte animáció a Kritikusok Hetének nagydíját

2019. május 23. - Herczeg Zsófi

Jérémy Clapin I Lost My Body című animációja nyerte a nagydíjat a cannes-i filmfesztivállal párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hetén.

A Kritikusok hete (Semaine de la Critique) a Cannes-i Filmfesztivál legidősebb párhuzamos programja, melyet 1962-ben hozott létre a Francia Filmkritikusok Szövetsége azzal a céllal, hogy új tehetségek fedezzenek fel. Így a program az első- és másodfilmes rendezőkre fókuszál, felfedezettjei között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Bernardo Bertolucci, Guillermo del Toro, Gaspar Noé vagy Kocsis Ágnes, aki a Friss levegővel versenyzett 2006-ban. De magyar animáció is szerepelt már a Kritikusok Hetén: 2008-ban M. Tóth Géza Ergo, 2016-ban pedig Tóth Luca Superbia című rövidfilmje. A Cannes-i Filmfesztiválon versenyző animációkról korábban itt írtunk.

i_lost_my_body.jpg

Jérémy Clapin: I Lost My Body

A 2019-es Kritikusok Hetének díjait tegnap osztották ki, és nagydíjat, a Nespresso Grand Prize-t az elsőfilmes Jérémy Clapin I Lost My Body (J'ai perdu mon corps) című animációja kapta, így a Kritikusok Hetének történetében ez lett az első animáció, amely elnyerte a nagydíjat. A '90-es években játszódó film szürreális alaphelyzetből indul ki: egy levágott kézfej indul útra Párizsban, hogy visszatérjen a testhez, amelyhez tartozik: egy Naoufel nevű marokkói bevándorló fiúhoz. Miközben átküzdi magát Párizs legbaljósabb szegletein, útja során emlékképek jelennek meg, melyek akkoriból származnak, amikor még a fiú testéhez tartozott. Időközben a fiú életében megjelenik egy lány, Gabrielle. 

A 45 éves francia rendező korábban olyan kisanimációkat készített, mint a Skhizein (2008) és a Palmipédarium (2012). Első egész estés filmje Guillaume Laurant Happy Hand című 2006-os könyvén alapul, aki olyan filmek írója, mint az Amelie csodálatos élete és a Hosszú jegyesség. Clapint nem először díjazzák a Kritikusok Hetén, Skhizein című filmjéért elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó Kodak Discovery Award-ot. 

Az I Lost My Body gyártója a francia Xilam stúdió, producere Marc du Pontavice. A film nemzetközi értékesítési jogai a Charades nevű francia cégnél vannak, magyar bemutatóról egyelőre nincs hír. Az I Lost My Body legközelebb a június 10. és 15. között megrendezett Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon látható.

A Kritikusok Hetére több mint 1000 nevezés érkezett, Jérémy Clapin animációját pedig hat élőszereplős filmmel együtt válogatták az egész estés programba. A zsűri tagjai idén Ciro Guerra Oscar-jelölt kolumbiai rendező, Amira Casar francia-brit színésznő, Marianne Slot dán producer, Dija Mambu belga-kongói újságíró, valamint Jonas Carpignano olasz rendező voltak. A Nespresso Grand Prize 15.000 euros pénzjutalommal is jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr9314851614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása